Az életükkel fizetnek a nők azért, hogy a világot a férfiakra tervezték
Egy olyan világban élünk, ahol napi szinten szembesülünk nőként azzal, hogy ez a világ nem ránk van szabva.
Egy olyan világban élünk, ahol napi szinten szembesülünk nőként azzal, hogy ez a világ nem ránk van szabva.
Napok óta minden követ megmozgattak, hogy legalább az elsőajtós felszállást és a buszos jegyvásárlást szüntessék be, most úgy tűnik, sikerülhetett elérniük ezeket.
Az előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány rendeletek útján intézkedjen a koronavírus-járvánnyal összefüggően minden téren – egészen addig, ameddig úgy ítélik, fennáll a veszélyhelyzet, amit szintén ők döntenek el.
Nem csak a folyamatos nagy hidegek, a gyors lehűlés is veszélyes, különösen járvány idején.
Szerintük összefogás, társadalmi szolidaritás nélkül nem lehet győzni a világjárvány hatásai ellen sem egészségügyi, sem gazdasági szinten, ebben ajánlanák fel együttműködésüket, bár a kormány egyelőre nem hajlandó egyeztetni velük.
A jelenlegi sáskajárás már két éve tart, azonban még mindig nem látják a végét, szakértők szerint júniusra ráadásul újból négyszázszorosára nőhet a 10 országban pusztító, több mint 25 millió ember élelmezését veszélyeztető sáskahad.
Nem elég a válság, még a BlackRock és társai is megpróbálják kisajtolni az országból az utolsó centet is.
A francia elnök rendeletekkel irányítana, rendkívüli beszédeket tart, illetve elnapolta az önkormányzati választások második fordulóját – minden jel szerint abban reménykedik, hogy a járvány után a válságkezelése miatt népszerűbbé válik pártja.
Európában továbbra is tombol a járvány, lassan az amerikai kontinens is felzárkózik, napi vírushíradó a Mércén.
A hirtelen elinduló digitális oktatás és tanulás az elmaradottabb településeken élők számára sokszor megugorhatatlan kihívást jelent, és nem csak az internet vagy a számítógép hiánya miatt.