Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Úgy tűnik, sikerül a Volánbusznál is bevezetni az alapvető óvintézkedéseket végre

Ez a cikk több mint 4 éves.

Bana Tibor, Vas megye független országgyűlési képviselője Facebook-oldalán jelentette be a hírt, ami szerint a Volánbusz Zrt. hétfőtől további óvintézkedéseket vezethet be járatain az utazóközönséget, illetve munkatársait védve.

Bana, aki az utóbbi időben aktívan lobbizott a volánjáratokon bevezetendő járványügyi védekezés hatékonyabbá tételéért (többek között jelzett a társaságnak, illetve országgyűlési törvényjavaslatot is készített), posztjában így fogalmaz:

„Az elmúlt időszakban igyekeztem minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy a Volán buszvezetőit és az utasokat a lehető legnagyobb biztonságban tudhassuk. Többször felhívtam rá a figyelmet, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a társaság dolgozói és az utazóközönség.”

Működését a jelek szerint legalábbis részben siker koronázhatta, beszámolója alapján ugyanis a busztársaság több védelmi intézkedést foganatosít hétfőtől, így az első ajtós felszállás megszüntetését, a buszsofőröket védő kordon elhelyezését és a telefonos/applikációs jegyvásárlás lehetőségét.

A képviselő külön köszönetét fejezte ki a  Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet , illetve annak elnöke, Dobi István felé is, akik szintén „komoly harcot vívtak” az ügy előremozdításáért.

Ahogy arról pénteken a Mérce beszámolt, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) aznap közzé tett egy hivatalos közleményt, amelyben azt írják: az ígéretekkel és konzultációval ellentétben a Volánbusz nem tesz meg mindent azért, hogy a munkavállalóikat és az utasközönséget megvédje a koronavírus okozta fertőzéstől.

A SZAKSZ közleménye szerint

egyértelművé vált, hogy a VOLÁNBUSZ felső vezetése képtelen a koronavírus által előállt problémákat naprakészen kezelni.

Ezt azzal indokolják, hogy még mindig nem vezették be a nyári menetrend szerinti közlekedést (ez kevesebb járatot jelentene), illetve helyközi közlekedésben sem vezették még be az elsőajtós felszállás felfüggesztését és a vezetőállás mögötti kordon kialakítását.

Bana képviselő eredeti követelései ezek voltak:

  • Végezzék el a napi többszöri fertőtlenítéseket a buszokon!
  • Lássák el a buszvezetőket a védelmüket garantáló fertőtlenítő felszerelésekkel!
  • A buszvezetők érdekében a BKK járataihoz hasonlóan szüntessék meg az első ajtós fel- és leszállást, valamint zárják el az első ülősort az utasok elől!
  • A buszokon a jegyvásárlást függesszék fel a sofőrök és az utasok érdekében, helyette hozzanak létre egy sms-alapú, valamint applikációval működő jegyvásárlási rendszert.
  • A veszélyeztetett korú és egészségi állapotú buszvezetőket küldjék rendkívüli szabadságra, a kieső jövedelmük kompenzálása érdekében pedig biztosítsanak számukra megélhetést garantáló juttatást!

 

Címlapkép: Wikipedia