Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A gyors lehűlés miatt figyelmeztet a Város Mindenkié csoport, veszélyben vannak a hajléktalan emberek

Ez a cikk több mint 4 éves.

Normális körülmények között is komoly veszélyt jelent nem csak a téli hideg, hanem az esetenkénti tavaszi gyors lehűlés is, mint ahogy ez megfigyelhető jelenleg országunkban, figyelmeztet Facebook-posztjában a Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport.

A csoport emlékeztet rá, hogy a tél végére leromlott immunrendszer eleve kiszolgáltatottabbá teszi a fedél nélkül élőket, pláne járvány idején.

Az aktivisták kérik a lakosságot, hogy veszélyben lévő hajléktalan embereknek mindig hívjanak segítséget a Menhely Alapítvány non-stop diszpécser szolgálatának segítségével (ennek telefonszáma: 061-338-4186).

A Nemzeti Népegészségügyi Központ március elején látogatási tilalmat rendelt el a szociális intézményekben, így a hajléktalanszállókon is, ezt 17-én intézményből való kijárási tilalommal is kiegészítették.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma emellett a szociális alapszolgáltatást nyújtó szervekhez nemrégiben egy útmutatót juttatott el, a következőket kell kötelezően betartaniuk:

  • folyamatosan tájékozódniuk kell a megelőzéshez kapcsolatos információkról a koronavirus.gov.hu oldalon,
  • nyomon kell követniük az Operatív Törzs bejelentéseit,
  • a hozott intézkedésekről az ellátottakat és a dolgozókat minden esetben informálniuk kell,
  • a felmerülő kérdéseikre választ adni,
  • és minden információt kötelesek átadni, attól függetlenül, mit tehetnek az ellátottak és a dolgozók maguk és környezetük védelme érdekében.

Ahogy arról a Mércén is írtunk korábban, a Főváros és az egyes kerületek is aktívan keresik a kormányzattal való járványügyi együttműködés lehetőségeit szociális területeken is.

A Főváros tájékoztatása szerint a magas átlagéletkor, a rossz egészségügyi állapot és az intézményi zsúfoltság miatt a koronavírus-járvány kiemelkedően veszélyes a hajléktalan emberekre.

Az ők, valamint a velük dolgozók védelmét egyaránt szolgáló higiéniai intézkedések szigorú betartása mellett a legfontosabb feladat a zsúfoltság enyhítése, illetve az idős koruk vagy krónikus betegségük miatt leginkább veszélyeztetett hajléktalanok védelme.

Ennek érdekében igénybe szeretnék venni a főváros önkormányzati lakásait és egyéb ingatlanjait, valamint folyamatos egyeztetésben állnak a Budapesten működő hajléktalanellátó szervezetek képviselőivel és a BMSZKI-vel (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei).

A kormány és a főváros együttműködésében fontos lépésnek bizonyul, hogy emellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Fővárosi Önkormányzat részéről is kijelöltek kapcsolattartókat, akik az eszközigényről, valamint a hajléktalanellátás védelméről egyeztetnek.

Címlapkép: Budapest Bike Maffia / Facebook