A járvány kezdete óta Magyarországon is jelentősen megugrott a családon belüli erőszak bejelentéseinek a száma
Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Kínában is ez történt.
Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Kínában is ez történt.
Tara Reade nem csak kéretlen érintéseket kellett elviseljen a demokrata elnökjelölt-aspiránstól, amikor az irodájában dolgozott a kilencvenes években
Csütörtöktől kezdve azok, akik egészségügyi vagy gondoskodási munkát végeznek szabadon mozoghatnak Csehország, Ausztria, Lengyelország és Németország között.
Világszerte tovább növekszik a fertőzöttek és az elhunytak száma, Boris Johnson angol miniszterelnök is megfertőződött – a legfontosabb pénteki koronavírus-hírek egyben.
A következő két hétben csak a rendelet által indokoltnak tartott esetben lehet elhagyni a lakóhelyeinket, míg a felhatalmazási törvény ellen egységesen emelte fel a szavát az ellenzék, most megoszlanak a reakciók és érvek.
Újabb négyötödös szavazás következik hétfőn a Parlamentben.
Az Utcajogász azt tanácsolja azoknak, akik nem tudják majd „alapos indokkal” igazolni magukat, hogy hivatkozzanak arra, hogy műkörmöshöz mennek.
De továbbra is vezeti a harcot a koronavírus ellen.
Az utóbbi napokban többször is levélben próbálta felhívni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Maruzsa Zoltán figyelmét azokra az oktatásügyben jelentkező problémákra, amelyek a veszélyhelyzetben felesleges kockázatot jelentenek.
Szerda este kétpárti konszenzus mellett fogadta el az Egyesült Államok szenátusa azt a 2000 milliárd dolláros csomagot, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány hatásaitól védje az amerikai állampolgárokat és gazdasági szférát.