Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A határokat lezárták, de a gondozási munkát végző kelet-európai nők menjenek csak továbbra is nyugatra

Ez a cikk több mint 1 éves.

Németországban körülbelül 500 ezer olyan ápolásra szoruló ember van, akit külföldi, többnyire képzetlen női gondozók látnak el. Ezek az ápolók, akik gyakran feketén, alacsony fizetésért dolgoznak, főleg Lengyelországból származnak (46,2%-ban), de Magyarországról is sokan vállalják a németországi munkát.

A Németországban gondoskodási munkát végző külföldiek közül 6,4% magyar származású.

Nem csak Németország támaszkodik a bevándorló munkaerőre ebben az ágazatban: ahogy Gregor Anikó és Kováts Eszter írják a gondoskodási válságról szóló cikkükben, „a brit vagy német nő munkaerőpiaci részvételét nem a férje vagy az idősgondozási infrastruktúra teszi lehetővé, hanem a magyar vagy Fülöp-szigeteki gondozó. Országok sora épít arra, hogy ezek a beszállítói láncok pótolják a gondoskodási rendszer hiányosságait.” De például Magyarországon is rengeteg erdélyi és kárpátaljai nő végez gondozási munkát – mondjuk a Magyar Idők már 2017-ben azt írta, hogy közülük is, „aki teheti, már nem is Budapesten, hanem Ausztriában vagy Németországban száll le a buszról”, mivel „ott kétszer annyi a kereset”.

A koronavírus miatt lezárt határok így természetesen hatalmas problémát jelentenek a nyugat-európai országokban: a német ARD televízió híradója, a Tagesschau pénteki adásában például arról volt szó, hogy

amennyiben nem engedik át a határokon a lengyel ápolókat, Németországban 300 ezer ember marad majd ellátás nélkül.

A helyzet Ausztriában is súlyos: Burgenland például pénteken jelentette be, hogy ingyenes szállást és egyéb kedvezményeket biztosít a Magyarországról ingázó ápolók számára, ezzel arra ösztönözve őket, hogy ne menjenek haza. „A magyarországi rendelkezések súlyosan érintik a burgenlandi ápolási ágazatot. Tartományunkban körülbelül 1.200-an dolgoznak idősotthonokban, ápolási otthonokban, vagy végeznek otthoni betegápolást. Közülük 201-en ingáznak Magyarországról, 48-an Szlovéniából. Ezen kívül a 24 órás ellátásban is számos magyar, román és más külföldi szakember dolgozik” – írja az ORF magyar nyelvű oldala.

Természetesen nem csak azokat érinti mindez negatívan, akik ápolásra szorulnak, hanem az ápolást végzőket is: ahogy arra Böröcz József írásában rámutat, számukra a kialakult helyzet egy 22-es csapdáját teremtett, ráadásul egyik pillanatról a másikra kellett döntéseket hozniuk. Maradjanak abban az országban, ahol a munkájukat végzik, ezáltal elvágva magukat a családjuktól, de megtartva bevételi forrásukat? Vagy utazzanak haza, ezáltal veszélybe sodorva az egzisztenciájukat?

A problémára néhány európai állam azt a megoldást ötölte ki, hogy a munkaviszony-igazolással rendelkező egészségügyi és szociális ellátást végző dolgozók mégiscsak szabadon mozoghassanak az országok között. A március 26-án életbe lépő rendelet Csehországra, Ausztriára, Lengyelországra, Szlovákiára és Németországra vonatkozik. A munkaviszonyt igazoló papíron kívül az egyetlen kritérium a határokon történő átkeléshez, hogy a munkavégzés helye nem lehet 100 km-nél távolabb a határtól. Az átkelés sűrűségének nem szabtak felső határt, és a rendelet nem ír elő az utazás után kötelező karantént.

Az európai gondoskodási rendszer alapvető hiányosságait tehát még ebben az előzmény nélküli válsághelyzetben is úgy kívánják a döntéshozók „megoldani”, hogy kivételes rendeletekkel továbbra is kiszervezik a munkát nyugatról keletre.

A korábban említett Tagesschau adásban a műsort vezető Tim Herden odáig megy, hogy egészen konkrétan az európai szolidaritás eltűnését kéri számon a lengyeleken, mivel szerinte nekik „nem számítanak a beteg és ápolásra szoruló németek”, hiszen Lengyelország lezárta a határait. Herden szerint még az is probléma, hogy csak azok jöhetnek át a határon, akiknek munkaszerződésük van, mivel sok gondozó feketén dolgozik. Tehát az ő értékelésében nem az a fő probléma, hogy feketén dolgoznak ezek a kelet-európai (többnyire) nők, hanem, hogy emiatt nem tudnak átjutni a határon, hogy ellássák a jobbmódú németeket.

Ahogy azt a Fordulat témával foglalkozó Facebook-bejegyzésében írja, ez a helyzet „akár ahhoz is vezethetne, hogy újragondoljuk: tényleg piaci alapon, ezer kilométereket ingázó munkásokkal kell-e megoldani a gondoskodást.” Ehelyett úgy tűnik – jelenleg legalábbis-, inkább az történik, hogy a kizsákmányolt, kiszolgáltatott dolgozók egészségét veszélyeztetik, hogy a nyugat-európaiak továbbra is megkapják a szükséges ellátást.

A Fordulat teljes bejegyzése itt olvasható: