Bármit tegyünk is, 2050-re búcsút inthetünk a nyári jégnek az északi-sarkon
De azért érdemes visszafogni a kibocsátást, hogy télre maradjon.
De azért érdemes visszafogni a kibocsátást, hogy télre maradjon.
Az ATV szerezte meg a számokat, a várakozásokhoz képest is lesújtó mértékű az állástalanok mértéke pár hét alatt.
Az üzem sokat tett volna hozzá Göd költségvetéséhez, így, hogy ellenzéki lett a polgármester el is vette a kormány.
Erről vitáztak ma a parlamentben, ahol most a kormány képviselői is megjelentek, sőt néhány kérdésben még egyetérteni is mertek a tegnap még „kitapsolt” Szabó Tímeával. Az ellenzéki képviselők pedig a járvány és a klímaválság összefüggéseire is igyekeztek rámutatni.
A válság pedig csak súlyosbította a problémát.
Akár százezer gyerek számára is nehézségekbe ütközhet a távoktatásban való részvétel.
A koronavírus-járvány legnagyobb vesztesei a mikro-, kis- és középvállalkozások lehetnek, míg a nagyobb cégek jól járhatnak a vendéglátóipar és a közétkeztetés leállásával.
Tovább feszül a helyzet a főváros és a kormány közt, Karácsony Gergely szerint a tisztifőorvost politikai szerepbe kényszerítik.
Az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége szerint a koronavírus után már nem lesz kivel és hogyan ellátni az ortopédiai, traumatológiai, rehabilitációs és életvitelt segítő eszközre szoruló embereket.
Hétfő délután koronavírus kompatibilis tüntetést tartottak „Kürtöld világgá: nemet mondunk a Kásler-tervre” címmel.