Tűz ütött ki egy román kórház intenzív osztályán, 10 halálos áldozat van
Az áldozatok mind koronavírusos, lélegeztetőgépre kapcsolt betegek voltak.
Az áldozatok mind koronavírusos, lélegeztetőgépre kapcsolt betegek voltak.
A Balaton-parti településen fellángoltak az indulatok.
Így nem tudják igazolni azt sem, hogy megvalósult az oktatás az egyetemfoglalás alatt.
A hátrányos helyzetű családokon nem sokat segít a most bejelentett kormányrendelet.
A miniszter szerint a tavaszi első hullámmal szemben, amikor a kormány tartotta kézben a járványt, most igazodni kénytelen hozzá.
Biden szerint „a válság nem várja meg az átadás-átvételt”.
A Szakszervezet szerint a közel egy hete ígért ingyenes tesztelésről az ígéreten kívül még semmit sem hallottak.
Jövő héten jön az orosz teszt-vakcina, Kásler szerint december elejéig nőni fog az esetszám.
A november eleje óta egyre inkább polgárháborúba süllyedő afrikai országban háborús bűnöket követhettek el az Abij Ahmed miniszterelnök vezette kormány ellen harcoló TPLF harcosai. Utóbbiak azonban tagadják, hogy közük lenne a történtekhez.
Nem nézik jó szemmel, hogy a kormány előbb használja a felhatalmazást kultúrharcos alkotmánymódosításokra, mint védekező intézkedésekre.