Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Amnesty International: több száz civilt gyilkolhattak meg Etiópiában a kormánnyal szemben álló fegyveresek

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Guardian adott hírt arról, hogy az Amnesty International bizonyítékokkal rendelkezik annak kapcsán, hogy az Etiópia északkeleti részén fekvő Tigráj régió Mai-Kadra nevű városában vérengzésekre került sor négy nappal ezelőtt, s ezek során több száz helyi civil lakos veszíthette életét. A szemtanúk azt állították, hogy az áldozatok egy részét késekkel és macsétákkal gyilkolták meg, de voltak olyanok is, akiket halálra vertek.

Habár az Amnesty International nem tudta egyértelműen megnevezni a felelősöket,

a beszámolók alapján erősen feltételezhető, hogy a mészárlást annak a Tigráji Népi Felszabadítási Frontnak (TPLF) a harcosai követték el, akik jelenleg a régiót is ellenőrzésük alatt tartják.

A vérengzésre a szemtanúk elmondása szerint azt követően került sor, hogy a TPLF harcosai vereséget szenvedtek az Abij Ahmed miniszterelnök kormányához hű csapatoktól. Utóbbi szintén ellenfeleit vádolta meg az atrocitások elkövetésével, a TPLF tisztviselői ugyanakkor tagadták, hogy ők lennének a felelősek a történtekért.

A Guardian a mészárlásra bizonyítékul szolgáló fotókat is megtekinthette, amelyek kapcsán Deprose Muchena, az Amnesty International Kelet- és Dél-Afrikáért felelős vezetője úgy fogalmazott:

,,Megerősíthetjük, hogy nagy számban került sor civilek lemészárlására, akik feltehetően napszámosok voltak és a harcokban sem vettek részt.”

Hozzátette azonban azt is, hogy a tragédia tényleges mértékére minden bizonnyal csak később derülhet fény, hiszen Tigrájból továbbra sem jutnak ki szinte egyáltalán megbízható információk. Köszönhető ez elsősorban a november elején bevezetett rendkívüli állapotnak, illetve az internet régióban történő lekapcsolásának.

A nemrég napvilágra került információk fényében maga az ENSZ is figyelmeztette a feleket arra, hogy a Mai-Kadrában történt atrocitások kimerítik a háborús bűncselekmény fogalmát. A szervezet emberi jogi főbiztosa emellett a szemtanúk beszámolói alapján vizsgálatot is kezdeményezett az elkövetők kilétének tisztázására.

A héten a Mércén is beszámoltunk arról, hogy az egyre inkább polgárháborúba süllyedő afrikai országból az elmúlt napokban már több mint nyolcezren menekültek Szudánba az etióp kormány Tigráj régió ellen indított katonai offenzívája miatt.

A kormány, és a tavaly Nobel-békedíjjal kitüntetett Abij Ahmed miniszterelnök azután indított offenzívát, hogy a szövetségi államot – és korábban az országot – irányító tigrinya TPLF fennhatósága alatt álló helyi hatóságokat egy katonai bázis megtámadásával, és hadiraktárak kifosztásával vádolta meg.

A helyi hatalombirtokosok természetesen tagadják a vádakat, és azt állítják, a miniszterelnök csak ürügyként találta ki őket, hogy katonai megszállást indíthasson a terület ellen, miközben felhívják a figyelmet – a szudáni hatóságokkal és nemzetközi megfigyelőkkel együtt – a népnek okozott szenvedésre.

A Mai-Kadrában elkövetett mészárlás fényében azonban úgy tűnik, hogy az harcokat kísérő erőszak immár új szintre lépett. Ez pedig minden bizonnyal csak fokozódni fog, ugyanis a TPLF jelentős katonai erő fölött rendelkezik, így az elkövetkezendő hetekben valószínűleg nem várható megoldás a konfliktusra.