Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kásler szerint a felső tagozaton is elrendelhetik a távoktatást

Ez a cikk több mint 3 éves.

„Ha úgy hozza a kényszer”, akkor az általános iskolák felső tagozatán is elrendelik a tantermen kívüli oktatást – mondta Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter a Magyar Nemzetnek adott telefonos interjúban, amely szombaton jelent meg a lapban.

A miniszter hozzátette, hogy a főiskolák és egyetemek, valamint a középiskolák digitális tanrendre átállítása is komoly megfontolás eredménye volt, ezért nem szívesen vezetnék be ezt az általános iskolákban is.

Mint arról a Mércén is írtunk, a szülői civil szervezetek és a pedagógusszakszervezetek teljes bezárást követelnek, többek között arra is hivatkozva, hogy a kormány „laborjának” tekintett Ausztria keddtől meglépi ezt a szigorítást.

A gyakorlatban egyébként számos olyan általános iskolában, ahol megjelent a vírus, eseti döntés született már a 4-8. osztályosok hazaküldéséről, de országosan még nem született ilyen rendelkezés.

Kásler az interjúban több figyelemre méltó kijelentést is tett a feniteken kívül. A miniszter arról is beszélt, hogy bár felelősséggel tudja kijelenteni, hogy mikorra várható a tetőzés, de „megérzése szerint” december végére, január elejére ellaposodik a járványgörbe.

Az Emmi tárcavezetője azt is elsimerte, hogy a tavaszi első hullámmal szemben, amikor a kormány tartotta kézben a járványt, most igazodni kénytelen hozzá, már a járvány diktál, így a kormány a további járványügyi intézkedések  terén nem tud hosszabb távon gondolkodni, mint 2-3 hét.

A miniszter több utalást tett arra is, hogy szerinte a második hullám alapvetően nem a kormányzati intézkedések elhibázottsága vagy hiánya miatt, hanem az államplgárok fegyelmezetlensége, felelőtlensége miatt tört ki ilyen erővel Magyarországon.

 „Mivel július–augusztusban rendkívül alacsony volt a fertőzöttség, sokan elhitték, hogy a járvány már nem is létezik, esetleg nem is létezett. Minden figyelmeztetés ellenére tömegek utaztak fertőzött országokba, és behurcolták hazánkba a vírust. Így a tavasszal tapasztalható fegyelmezettség – ami akkor szinte nemzeti egységet kovácsolt – feloldódott, és nyár végén, szeptember elején elindult a második hullám”

-mondta a miniszter.

Szerinte a kormánynak olyan rendelkezéseket „kellett” hoznia, amelyek az életek megóvásának és a gazdaság működésének elvárását kielégítik.

„Ennek egyetlen feltétele volt, hogy az emberek pontosan tartsák be a szabályokat. Sajnos ez nem egészen így történt. Tömeges összejöveteleken, az éjszakai mulatókban és más vendéglátóhelyeken a fiatalok nem törődtek az óvintézkedésekkel, így lassan és alattomosan elindult a járvány felfutása. Ezzel beléptünk a vírusterjedés harmadik, közösségi terjedési fázisába, ami már nehezen kontrollálható”

– ecsetelte a Kásler.

A szombat reggeli adatok szerint 4836 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 136 723 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 107 beteg, velük az elhunytak száma 2990 főre emelkedett, 31 126-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma hivatalosan 102 607 fő.

(Magyar Nemzet, MTI, Mérce)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd