A szolnoki Hetényi Géza Kórház nem tud elvégezni gyermek intenzíves ellátást igénylő műtéteket
Másfél, két órát is kell utaztatni emiatt az ellátandó gyerekeket.
Másfél, két órát is kell utaztatni emiatt az ellátandó gyerekeket.
Soha nem látott mértékben pusztít az aszály egész Európában, több országban is kritikus a helyzet.
50 százalékkal emeli a Rogán Antal alá tartozó titkosszolgálatok költségvetését a Fidesz.
Bátorít minden tatai polgárt, hogy éljen a választójogával, vegyen részt a népszavazáson és a saját véleményének megfelelően szavazzon.
A család jelenleg egy bútorozatlan, rossz állapotú ingatlant bérel, ahol a korábbi lakók által felhalmozott díjhátralék miatt áram sincs. Kis segítséggel viszont talpra tudnának állni.
Sőt, szerinte a teljes kiemelt beruházások rendszerét felül kell vizsgálni.
22 pedagógus is egyetértését fejezte ki a 26 év után távozó kollégájával.
A miniszter szerint a magasabb bérből magasabb fogyasztás lesz, abból pedig még magasabb infláció, ezért vissza kell fogni a béreket. A szakszervezetek méltatlan és kockázatos üzenetnek tartják Nagy Márton kijelentéseit.
Beszéltünk Soproni Tamás polgármesterrel, aki jelezte, hogy korábbi információinkkal szemben a kerület felfüggesztette a kilakoltatást.
Októberben lenne 5 éves a Mérce, de most úgy tűnik, hogy hamarabb éljük fel a tartalékainkat.