Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Több százezer hektáron veszett oda a termés Magyarországon az aszály miatt

Ez a cikk több mint 1 éves.

400 milliárd forintnyi veszteséget szenvedett eddig idén a magyar mezőgazdaság a rendkívüli szárazság miatt és az aratásnak még vége sincs – írja a Portfolio. A gazdasági hírportál szerint míg a Dunántúlon közepes vagy jó a termés, az Alföldön „bibliai időket idéző aszály tombol”, ami több százezer hektárnyi területen teszi tönkre a termést.

NYÁRI NÖVÉNYEKRE VONATKOZÓ MEZŐGAZDASÁGI ASZÁLYSZINT (FORRÁS: OMSZ)

A múlt hét végéig már több mint három százezer hektárnyi területre jelentettek be aszálykárt a gazdák, ami háromszorosa a korábbi évek hasonló időszakáig megtett bejelentéseknek.

Hogy mit jelent ez a gyakorlatban, arról sokat elmond az árpa terméshozama, amelynek aratása már lezajlott. Ugyan az árpa vetésterülete 30 százalékkal nőtt, az össztermése mégis 10 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Beszédes az is, hogy míg a Dunántúlon 5, az aszállyal sújtott Alföldön csupán 2-3 tonnányi árpatermést arattak átlagosan hektáronként.

A búza aratása még nem fejeződött be, így csak becsülni lehet a veszteségeket. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondása szerint a búzatermés esetében sincs okunk optimizmusra – szerinte az idei kalászos termés Magyarországon „tragikusan gyenge”.

Az őszi termés egy része máris odaveszett. 300 ezer hektárnyi területen annyira kiszáradt a kukorica, hogy abból semmiféle termés nem várható. Ez azt jelenti, hogy a vártnál idén több mint 2 millió tonna kevesebb kukorica fog teremni Magyarországon. 200 ezer hektárnyi területen nem termett napraforgó sem, ami körülbelül 600 ezer tonnányi napraforgóval kevesebb termést jelen idén.

Nem csak a mennyisége, a minősége is alacsony a magyarországi mezőgazdasági termésnek ebben az évben  – véli Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára.

Mindez óriási veszteség a termelőknek is: a 2-3 tonnányi átlagos termelés biztos veszteséget jelent, de a 4 tonna se hozna még nyereséget a jelenlegi inputanyag-árak mellett. Létezik ilyen helyzetre egy kárenyhítési alap, melyet az állam és termelők tartanak fent, de ennek 12,5 milliárdos keretösszegét jócskán meg fogja haladni az idei kár.

Nem csak Magyarországot sújtja komoly aszály. Dél-Európában korlátozni kellett a vízfogyasztást a csapadékhiány miatt, ezzel több országban óriási károkat okozva a mezőgazdaságnak is.

A magyar kormány álláspontja, hogy a belföldi igényeket még fedezni tudja  a búzatermés, de exportra már nem fog jutni belőle. A helyzetet nem könnyíti, hogy az ukrajnai háború is veszélybe sodorta az emberiség búzaellátását, illetve az is, hogy Kína után a világ második legnagyobb búzaexportőre, India is búza-exporttilalmat rendelt el még májusban.

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás