Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán Viktor reggeli rendelete szerint már tíz évnél tovább is dolgoztathatnak a közmunkaprogramban

Ez a cikk több mint 1 éves.

Orbán Viktor ma reggel megjelent rendelete szerint már több mint 10 év is lehet a közfoglalkoztatási jogviszony – vette észre a 24.hu. A Magyar Közlönyben közreadott szöveg a jogviszony veszélyhelyzet alatti időtartamát módosítja, azt a háborúval és annak következményeivel indokolva:

„A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény 2. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében (…)”

Ennek érdekében a veszélyhelyzet ideje alatt fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyok, a veszélyhelyzet ideje alatt létesített közfoglalkoztatási jogviszonyok időtartama

meghaladhatja a 10 évet.

A kormány emellett egy külön határozatban „a közfoglalkoztatással összefüggő egyes kérdésekről” címmel döntött arról is, hogy jóváhagyja az idei költségvetési törvény mellékletében szereplő Start-munkaprogramra szánt előirányzat legfeljebb 7 milliárd forintos túllépését – írja a 24.hu.

A Szabad Pécs tegnap számolt be róla, hogy sok kistelepülésen szeptembertől töredékére csökkenhet a közmunkások létszáma, ezzel mélyebbre helyzetbe sodorva a rezsicsökkentés alóli kiesés miatt így is egyre nehezebben túlélő önkormányzatokat. A dél-dunántúli települések megkérdezett polgármesterei a lapnak a közmunkások létszámárók arról számoltak be, hogy:

Ötből két fő marad. Nyolcból egy fő. Hétből egy. Nyolcból egy (megint). Tizenhat volt, de csak öt fő lesz. Huszonnégyből öt. Kettő volt, egy lehet, de a gyakorlatban egy sem lesz.

A kistelepülések vezetői tegnap kaptak levelet a munkaügyi központoktól, amelyből arra lehet következtetni, hogy tényleg a minimumra vágja a kormány a közmunkások (állami pénzen/állami támogatással) felvehető létszámára adandó keretet.

A 2011-ben bevezetett közmunkaprogramban 2016-ban érte el csúcspontját, akkor több mint 220 ezer ember dolgozott közfoglalkoztatottként. Azóta a kormány folyamatosan csökkentette számukat. És bár a szakértők azzal számoltak, a koronavírus-járvány hatására újabb ugrás következhet be, ez végül elmaradt, idén januárra 10 év óta először százezer alá csökkent a létszám.

Az évek során a közmunkásként megkereshető jövedelem reálértéke folyamatosan csökkent, sőt a programban való részvétel feltételeit is szigorították, személyes tisztasági követelményeket támasztva a jelentkezők felé.

Bár a közmunka kimondott célja az elsődleges munkaerőpiacra való visszavezetés volt, kutatók egyetértenek abban, hogy az ország szegényebb régióiban sok embert hosszútávon is csak a közfoglalkoztatás ment meg az éhezéstől, reális kitörési lehetőségeik nincsenek.

Címlapkép: Orbán Viktor / Facebook