Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszavazták a 460 ezer ember életét megnehezítő kata-módosítót, az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul

Ez a cikk több mint 1 éves.

120 igen szavazat, 57 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadta a magyar Országgyűlés a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) módosítását.

Az egyetlen módosító javaslatot fogadott el a fideszes többség, ebben a kormánypárt javított ki kilenc helyesírási hibát a szövegben.

A kata-módosítás értelmében szeptember 1-től csak az lehetne katás vállalkozó, akinek kizárólag magánszemélyektől származik bevétele (az egyetlen kivételt  a taxisok jelentik, akik mentességet kaptak.)

Mindez azt jelenti, hogy a több mint 450 ezer jelenlegi katás adózó többsége kénytelen lesz a költségesebb adózást választani, és bizonyára többen fognak majd feketézni.

A törvénymódosítás elleni tüntetés eközben még mindig zajlik a Margit és az Erzsébet hidaknál, amiket teljes egészében, illetve részlegesen lezártak a demonstrálók. A tüntetések helyszínén a résztvevők és országos politikusok mondanak beszédeket – a Margit hídnál a rendőrök már a helyszín elhagyására szólították fel a tömeget, egy embert pedig el is vittek.

Frissítés (16:30): Az Orvosi Kamara és a taxisok szerint sem jó a kata-módosítása

Bár a taxisok kivételt élveznek a kata szabályainak módosítása alól, az Országos Taxiszövetség elnöke szerint áfatörvény módosítás nélkül ők sincsenek kisegítve – írja a Telex. A lap megkeresésére Metál Zoltán elmondta, hogy továbbra is csak évi 12 millió forintos bevételig adózhatnak kedvezményesen a taxisok, akinek ennél nagyobb bevétele lesz, annak be kell fizetnie a 27 százalékos áfát.

„Amit nyer a réven, elveszíti a vámon”

– tette hozzá Metál.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében arról ír, hogy a kata szabályok átmenet nélküli átalakítása az egészségügyben tovább nehezíti az ügyeletek kiállítását, akadályozhatja a betegek folyamatos ellátását a rendelőkben és osztályokon.

A betegbiztonság és ellátásbiztonság megóvása érdekében ezért azt kérik, hogy az egészségügy ígért átalakításáig az egészségügyi dolgozók mentesüljenek a KATA törvény nem magánszemélyeknek való számlázást tiltó szabálya alól – írja a 24.hu.

A kormány részéről egyetlen vezető, Tállai András államtitkár vett részt a 460 ezer ember életét befolyásoló javaslat tárgyalásán

Az MTI beszámolója szerint  Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára expozéjában kijelentette: a kata új szabályozása a kormány szándékai szerint megőrzi az adónem eddigi pozitívumait, bezárja viszont azokat a kiskapukat, amelyek a jogalkotói szándékkal ellentétes magatartást váltottak ki az adózóknál. Kiemelte: a javaslat célja, hogy olyan törvényi szabályokat alakítson ki, amelyek megőrizve a kisadózó vállalkozások tételes adójának eredményeit, biztosítják, hogy az adónem továbbra is elsősorban az eredetileg megcélzott kör, a ténylegesen is vállalkozási tevékenységet folytató legkisebb adóalanyok számára legyen vonzó adózási alternatíva.

Tállai András kifejtette: ez az adózási mód rendkívül sikeres volt, több mint 450 ezren választották az évek során, de „sajnos az egyszerűség és az alacsony közteher nemkívánatos irányba vitte el az adónem működését”. Nagyon széles körben elterjedt az a gyakorlat, hogy a katát a munkaviszonyban végzett tevékenység kiváltására használják a munkáltatók, mivel a kata mértékének változatlansága mellett, a bérek és a minimálbér emelkedésével ez az adómérték egyre kedvezőbbé vált a normál munkaviszonyban kifizetett munkabér terheihez képest – mondta.

Varju László, a DK vezérszónoka arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kabinet hatástanulmány és előzetes egyeztetés nélkül, „hasra ütve” nyújtotta be a törvényjavaslatot, és az új szabályokat már év közben bevezetné. Közölte:

a DK az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordul, mert alaptörvény-ellenesnek tartja a szabályozást.

Varjú szerint kormány a multikat védi, hiszen a katásokkal szemben a multik adóztatását nem támogatja, miközben a kisvállalkozókat megszorító intézkedéssel sújtja. Szerinte a kata módosítása a „brutális Orbán-csomag” része, és azért van rá szükség, mert a kormánynak „lóvét kell begyűjteni”.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szerint a kormány mindent megtesz a multicégek kényeztetése érdekében, eközben megszorítást vezet be a magyar kisvállalkozóknak. Annak ellenére, hogy a kisvállalkozók foglalkoztatják a legtöbb embert Magyarországon. Úgy foglalta össze a Jobbik követelését: szüntessék meg szakmacsoportok vagy az önkormányzatok vegzálását, mert az a feketegazdaság felé viszi a folyamatokat. Célzott ellenőrzésekkel számolják fel a visszaéléseket azoknál a cégeknél, ahol túl sok a katás. Továbbra is lehessen nyugdíj mellett vagy mellékfoglalkozásként katázni, de ha mégis változtatnának, azt január 1-jétől tegyék meg.

Orosz Anna, a Momentum vezérszónoka felszólította a kormányt, hogy hagyják békén a kisvállalkozókat. Követelte, hogy a kisvállalkozók továbbra is számlázhassanak cégeknek, valamint, hogy adóév közben ne változtassanak az adózás szabályain. Megítélése szerint a Fidesz egyetlen nap alatt 400 ezer kisvállalkozót tesz tönkre, ráadásul a nyári szabadságok idején. A katások jobb esetben egyéni vállalkozóvá válhatnak, ami havonta több százezer forintnyi többletkiadást jelent majd nekik, rosszabb esetben csődbe mennek és a feketegazdaságba kényszerülnek majd. Azt is mondta, a Fidesz-kormánynak 10 éve volt javítani, igazságosabbá tenni ezt az adónemet, ehelyett most eltörlik az egészet, minden kisvállalkozó katást a szakadék szélére sodorva.

„Mindeközben a fideszes politikusok „tűzbe mennek” a globális minimáladó ellen, az extrán nyereséges vállalkozókat védve ezzel”

– tette hozzá Orosz Anna, utalva a szintén a mai napon megszavazott állásfoglalásra, ami alapján a kormány elutasítja a globális minimumadót.

Vajda Zoltán, az MSZP vezérszónoka kérkedőnek, pofátlannak és pökhendinek nevezte azt az eljárást, hogy másfél nap alatt „átverik” a javaslatot az Országgyűlésen, három órát adva a módosító javaslatok benyújtására.

Kitért arra is, az új szabályozás teljesen életszerűtlen helyzetet teremt. Példaként említette, hogy
a vízvezeték-szerelőnek, mielőtt kimegy egy társasházba, ahol ömlik a víz, ki kell derítenie, hogy a probléma forrása egy lakás vagy egy közös helyiség, hiszen ettől függ majd, hogy adhat-e számlát és kimehet-e a hibát elhárítani.

Mint mondta a katások jelentős, cégeknek is dolgozó csoportja „lehúzhatja a rolót”, így a masszőrök, a klímaszerelők, a cukrászok, aki időnként rendezvényekre is visznek tortát, a radiológus, aki magánkórházaknak is dolgozik, a kiadványszerkesztők, igazságügyi szakértők, kézművesek, akik kiállításra is dolgoznak, a fényképészek, vagy a biciklisfutárok – sorolta.

Vajda Zoltán ugyanakkor gyávaságnak nevezte, hogy – mivel a Fidesz fél tőlük – a taxisokat kivették a javaslatból.

Apáti István (Mi Hazánk) cinikusnak nevezte, hogy a kormány a lehetőségek tárházának megnyitásaként beszél a javaslatról, mondván, 50 százalékkal növelik a katások bevételi határát, miközben az adó változatlan marad. Valójában szeptember elsejétől sokkal kevesebben fogják tudni igénybe venni a kedvezményes, egyszerű adózást. Megítélése szerint a Fidesz azért időzítette így a javaslatot, mert ha azt a választási kampányban nyújtják be, biztosan „kinyírták volna a kétharmadukat”.

Mellár Tamás (Párbeszéd) azt mondta, eddig értette, hogy a Fidesz miért tesz valamit, még ha nem is értett egyet azoknak a tetteknek céljaival. A mostani törvényjavaslat azonban minden szempontból kifejezetten káros, nemcsak az ország, de a Fidesz és a kormány számára is – jelentette ki.

„A kabinet megfeledkezik arról, hogy néhány napja megígérte az EU-nak, hogy azután megfelelő egyeztetést folytat a törvényjavaslatokról és időt hagy, hogy az érintettek fel tudjanak készülni a változásokra”

– emelte ki.

Csárdi Antal (LMP) kijelentette, hogy az indoklás és az előterjesztői expozé is hazugságokkal van teletűzdelve. A Fidesz gazdaságpolitikája arról szól, hogy a multinacionális cégek érdekeit minden körülmények között érvényesítik, szemben a magyar társadalom elemi érdekeivel – állította.

A Fidesz-KDNP hétfőn is tűzzel-vassal küzdött a multinacionális cégek globális minimumadója ellen – tette hozzá.

Komáromi Zoltán (DK) arról beszélt, hogy az Országgyűlésnek azért kell hoznia törvényeket, hogy azzal megkönnyítse az emberek életét. Ez a javaslat azonban megrendítette azt a meggyőződését, hogy a törvények az emberek, az ország érdekét szolgálják – jelentette ki. Kifogásolta, hogy a taxisok mellett nem jelentenek kivételt az üzemorvosok – vállalkozó háziorvosok -, akik legtöbbször katásként végzik a tevékenységüket és akikkel általában kisvállalkozások szerződnek. Ha számukra megszűnik ez a lehetőség, az jelentős többletterhet jelent nekik, és kérdéses, biztosan ezt akarta-e az előterjesztő – közölte.

Pártok reakciói: alkotmányellenes, gusztustalan megszorítás

A Párbeszéd közleménye szerint több százezer kisvállalkozó alapvető jogait és a jogállamiság elveit is sérti, családtagjaikkal együtt milliónyi magyar ember megélhetését fenyegeti ezért alkotmányellenes lehet a kata-módosítás. A párt közleményében úgy fogalmaz:

„A Párbeszéd képviselőcsoportja kezdeményezi a többi ellenzéki frakciónál egy közös alkotmánybírósági beadvány elkészítését, mert meggyőződésünk, hogy egy önmagát jogállamnak mondó európai uniós tagállamban ilyen durva jogsértés nem valósulhat meg. Éppen múlt héten jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón, hogy elfogadják az EU Bizottságának javaslatait, köztük a törvényalkotás során a megfelelő társadalmi egyeztetésre vonatkozó kötelezettséget. Ennyit ér hát a Fidesz-kormány szava.”

Az MSZP szerint gyalázatos a Fidesz-kormány legújabb megszorítása. Az pedig egyenesen gusztustalan, hogy a Fidesz-kormány a mellékállású katázás felszámolásával nem csak a kisvállalkozásokat, hanem a rokkantakat és a nevelőszülőket is egy másik, nagyobb adóteher megfizetésére kényszeríti – írja közleményében a párt, hozzáteszik, Fidesz-kormány is tudja, hogy a kata szigorítása gyalázatos merénylet a magyar kisvállalkozások ellen, ezért akarják egy nap alatt, már július 12-én átverni a törvényhozáson.

„A Fidesz ugyanis a magyar kisvállalkozásokból présel ki plusz milliárdokat azzal, hogy kizárja őket a kata szerinti adózásból”

-írja az MSZP.

Az LMP szerint a kataadózás új szabályozása megszorítás és jelentős adóemelés. A párt szerint a javaslat rossz helyről vesz el:

„nevetségesnek tartjuk, hogy miközben a legnagyobb vállalatok társasági adója továbbra is rekord alacsony, addig a KATA megszüntetésével akar bevételre szert tenni a kormányt.”

Hozzáteszik, hogy a mostani döntéssel több százezer ember megélhetése kerül veszélybe. Ez szerintük sokadik bizonyítéka ez annak, hogy ez a kormány nem a magyar emberek, hanem a külföldi nagyvállalatok érdekeit tartja a legfontosabbnak.

„Ahogy az is gond, hogy semmilyen szándék nem mutatkozik arra, hogy bármilyen segítséget adjanak azoknak a közalkalmazottaknak, akiknek már egy havi jövedelmét elvitte az infláció: ha a kormány csak negyed annyira becsülné őket, mint a taxisokat, akkor Magyarország egy igazságosabb ország lehetne.”

A DK részéről Kálmán Olga jelentette be, hogy a párt a „fideszes iparkamara elnök” Parragh László lemondását követeli.

Szakszervezet: közösen kell keresni a tiltakozás minden lehetséges módját

Képzeljük csak el, hogy egy szolgáltatást korábban cégeknek is nyújtó vízvezeték szerelő, vagy elektroműszerész milyen feltételekkel fog tudni megélni?

– teszi fel a kérdést Székely Tamás a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke a közleményükben. A szakszervezet elnöke szerint a kormány ezzel a döntéssel a sajtóban és a filmszakmában dolgozókat is tönkreteszi. Ezért partnerséget ajánl az összes katás munkavállalónak és kényszervállalkozónak, hogy közösen keressék meg a tiltakozás minden lehetséges formáját.

(MTI, Mérce)