Cigány emberek osztják ki Lázárt cigányozó beszéde miatt
Orbán Viktor után most Lázár János is párhuzamot vont a cigányok és a menekültek integrációja között. Többen is szót emeltek a botrányos megszólalás ellen.
Orbán Viktor után most Lázár János is párhuzamot vont a cigányok és a menekültek integrációja között. Többen is szót emeltek a botrányos megszólalás ellen.
A két húszéves francia elkövető először lakásán agyonszurkálta Mireille Knollt, majd rágyújtották a szobát. Párizsban ma ezrek fejezték ki megdöbbenésüket temetésén.
Új hét, új nemzetbiztonsági bizottsági ülés, újabb fideszes bojkott.
Szopkó Tibor nem párttársát, hanem Varga László MSZP-s jelöltet ajánlotta a másik választókerületben.
Szél Bernadett azt szeretné, ha a stoptáblás plakátok minél hamarabb eltűnnének az utcákról
A bizonytalanság azóta is állandó, de a Közép-Európai Egyetem ma már Bécsben is tervez…
Biztos, hogy a kormánypártra kell szavazni?
2015-ben a civilek és migránsok is felbukkantak a feladatsorban. Vajon milyen jegyet kaphat, aki nem a kormány álláspontját visszhangozza?
A Fidesszel semmit.
Huzsvári Erzsébet a XV. kerületben az esélyes Hajdu László, DK-s képviselőjelölt és polgármester javára száll ki a versenyből.