A britek esélyei a második hullámban
A nyugati világban a brit vezetésnél rosszabbul egyedül a Trump vezette Egyesült Államok reagált a válságra.
A nyugati világban a brit vezetésnél rosszabbul egyedül a Trump vezette Egyesült Államok reagált a válságra.
A holokauszt az európai birodalmi és gyarmatosító eszmék következménye, a náci rezsim pedig nem az európai civilizáció bukása, hanem szégyenteljes terméke.
Attlee hatéves kormányzása olyan maradandó hatással bírt az Egyesült Királyságra, amely egyedülálló a huszadik századi brit történelemben, a háborús kormányokat nem számítva talán csak Margaret Thatcher öröksége hasonlítható hozzá.
A történelmet maga a szobor hallgatta el, amely egy rabszolgakereskedőről mint „Bristol egyik legerényesebb és legbölcsebb polgáráról” emlékezett meg.
Az álpopulizmus varázstrükkje abban áll, hogy megkonstruál egy elitfogalmat, és szembehelyezi vele a vidéki-kisvárosi fehér munkásságot. Majd azonosítja magát az utóbbival és úgy tesz, mintha az álláspontja az „egyszerű emberek” álláspontjával egyezne.
Amíg az állam az erősíti bennünk, hogy aki nem tartja a két méteres távolságot, az bűnöző, hogy az számít elengedhetetlen szükségletnek, amit a hatalom birtokosa annak tart, addig ne csodálkozzunk, ha az emberek önbíráskodni kezdenek.
Meglepő módon a diskurzus nem osztható leálláspártiakra és a gazdasági válság hatásai miatt aggódókra, sőt.
Tévedés volna a brit kormány atipikus reakcióját pusztán nagyvállalati érdekekkel magyarázni.
A 2019-es decemberi választási kudarc után Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője bejelentette, hogy visszavonul a párt éléről. Mivel Corbyn helyettese is lemondott, ezért a párt most mind vezetőt, mind vezető-helyettest választ.
Egy „lexiter” Munkáspárt a saját tagságával is szembenállt volna az egyik legfontosabb politikai kérdésben. A brexit a Munkáspárt számára már évek óta komoly – és most úgy tűnik, feloldhatatlan – dilemmát okozott.