A háború kitörése óta először látogatta meg nyugati vezető Putyint – háborús összefoglaló
Oroszország hadserege offenzívára készül, de a másik oldalról is öntik a fegyvereket Ukrajnába.
Oroszország hadserege offenzívára készül, de a másik oldalról is öntik a fegyvereket Ukrajnába.
Sem az ellenzék, sem a helyiek nem maradéktalanul elégedettek a projekttel.
Imran Hán elvesztette a hadsereg támogatását, és az „iszlám jóléti államot” sem sikerült létrehoznia.
A Mi Hazánk szerint pedig ezért kapnak eggyel kevesebb mandátumot.
Az orosz hadsereg átcsoportosítja erőit, keleti irányból várhatók újabb támadások.
A bioüzemanyagok visszaszorításának sürgetésével.
Az Ukrajnában elkövetett emberijogi és háborús bűnök miatt.
Nagy ígéreteket tesz az egyesült ellenzék programja a demokrácia, a fékek és egyensúlyok helyreállítására. De a szociális párbeszéd helyreállítása még fontosabb, a kettő együtt szükséges, ez a rendszerváltás tanulsága.
Mit tenne a kormányváltás után az ellenzék a gödi akkumulátorgyárral, és milyen alternatívát nyújtana a jelenlegi gazdasági fejlesztésekhez képest? Megkérdeztük.
Akármilyen kormány álljon is fel a választások után, a környezeti, társadalmi és politikai realitások miatt kénytelen lesz az energetika terén a zöldebb megoldások felé fordulni.