Kerpel-Froniusnak, a Momentum főpolgármester-jelölt jelöltjének a lakhatás és parkolás a fő témái
Úgy gondolja, a baloldali és a jobboldali szavazóknak is jó választás lehet.
Úgy gondolja, a baloldali és a jobboldali szavazóknak is jó választás lehet.
A párt csak akkor támogatja, ha részt vesz az előválasztáson.
A klímakatasztrófa idején mindenkinek meg kell határoznia, mit tart igazán fontosnak.
Állásfoglalásukat ellenszavazat nélkül fogadta el a testület.
Az EBH nem nézte jó szemmel az LMBTQI szervezetek honlapjainak blokkolását.
Jakab Péter és Gyöngyösi Márton állt ki megmagyarázni pártja eredményét.
Szerinte azért, mert ott vannak az emberek között.
Sajtótájékoztató és rövid videóinterjúnk Gréczy Zsolttal a DK eredményvárójáról.
Jávor Benedeket, az MSZP-Párbeszéd közös listájának negyedik helyén álló, párbeszédesek közül a listán legelöl elhelyezkedő jelölt nyilatkozott a sajtónak a párt lesújtó választási veresége után.
A listavezető megafonos performanszt is tartott a Moszkva téri óra körül.