3 millióért parkol Orbánék magángépe, amíg a NER oligarchái a Chelsea-Videotont nézik
A NER-elit milliókért ment ki Londonba meccset nézni.
A NER-elit milliókért ment ki Londonba meccset nézni.
Meghalt Székely egyik betege, akin egy olyan operációt kellett volna végrehajtani, amit lényegében csak Székely végzett eddig az országban.
A magyar külügy szintén kitiltott egy ukrán konzult válaszul arra, hogy az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét
A Népszava információi szerint bár csak október 12-i hatállyal mondott le Nagy Anikó egészségügyi államtitkár, Kásler Miklós az Emberi Erőforrások minisztere addig is kényszerszabadságra küldte őt, így az államtitkár asszony nem zárhatja le még folyó ügyeit sem.
Minden vagyon ami különböző Fideszhez köthető Oligarcháé, végső soron Orbán Viktornál fut össze, ameddig pedig nem harcoljuk ki, semmi következménye nem lesz ennek a törvénytelenség sorozatnak.
A kérdés már csak az, hogy attól, hogy valaki Videoton szurkoló, és attól, hogy fontos reprezentálnia Magyarországot, miért kell elfogadni egy állami megrendelésekből élő oligarcha ajándékát, törvénytelenül?
„30 éve így utazok, jövő héten is így fogok utazni” – mondta Orbán. A miniszterelnök a luxusrepülőzés helyett egy fel nem tett kérdésre válaszolt.
Szél Bernadett és Szabó Szabolcs otthagyják az LMP-t és a parlamenti frakciót is.
A ma életbe lépett gyülekezési törvény elleni tiltakozásul a DK minden országgyűlési képviselője folyamatos tüntetést jelent be az ország teljes területére.
11 óra után nem sokkal leállt az Index, az oldal összes régi cikke elérhetetlené vált.