Szerző: Bogatin Bence
Ha a kormánynak tényleg az emberélet lett volna az első, most nem mutogatna a nemzeti konzultációra
Amikor egy ilyen húsbavágó, valódi téttel bíró kérdésben egy kormánytag az emberek állítólagos igényeire hivatkozik ahelyett, hogy az emberek érdekét helyezné előtérbe, akkor egyszerűen megszűnik felelős vezető lenni.
Közigazgatási pert indítanak az SZFE polgárai, mert az Oktatási Hivatal nem ismeri el őket ügyfélként
Így nem tudják igazolni azt sem, hogy megvalósult az oktatás az egyetemfoglalás alatt.
Kásler szerint a felső tagozaton is elrendelhetik a távoktatást
A miniszter szerint a tavaszi első hullámmal szemben, amikor a kormány tartotta kézben a járványt, most igazodni kénytelen hozzá.
Nem segít a járvány elleni védekezésben, ha Trump túl sokáig kapaszkodik az elnöki székbe
Biden szerint „a válság nem várja meg az átadás-átvételt”.
Szabad élet a gyarmati médiában
Ahhoz, hogy ebben a médiatérben szabadok és önazonosak maradjunk, kívül kell tartanunk magunkat a klientelizmus logikáján, amely a hirdetéseken és a tulajdonosi szerkezeteken keresztül foglyul ejtette a hazai sajtó nagyobbik részét.
A Párbeszéd szerint önerő nélküli lakásfelújítási programra lenne szükség a kormány terve helyett
Vagy legalábbis egy olyan programra, ami nem a leggazdagabbakat támogatja.
Hiába kérte a TASZ a járvány részletes adatait a Népegészségügyi Központtól
Ha nekik sincsenek meg a számok, akkor kinek?