Három nappal a megtartása előtt, mindenszentekre hirdette meg a telefonos közmeghallgatást a Pest megyei önkormányzat a gödi Samsung ügyében
A gödi alpolgármester szerint felháborító a megye eljárása.
A gödi alpolgármester szerint felháborító a megye eljárása.
A Kúriának heteken belül döntenie kell Karácsony Gergely népszavazási kérdéséről, a fővárosi közgyűlés novemberi ülésén vétózhatja az atlétikai vébét.
Épp azoknak az embereknek a képviselői nem jutnak el a globális klímacsúcsra, akiket a leginkább sújt a klímakatasztrófa.
Különösen létszámhiányos időszakban nem szerencsés ilyet csinálni.
Ott állnak mögötte az ellenzéki pártok leváltott vezetői, és szomorúan néznek, mert éppen leváltották őket.
Nagyon röviden, de szólt az ellenzéki szavazókhoz is, és azt is megtudtuk, hogy a miniszterelnök ragaszkodik az melegellenes kampánytémához.
A város támogatást kér a kormányhivataltól az állásukat vesztőknek, Lázár János pedig azt kéri a kormánytól, hogy amíg a dolgozók sorsa nem tisztázódik, „egy büdös fillért” se kapjon a cég.
A béremlés bár 2018-hoz képest valóban 30 százalékos, a jelenlegi fizetésekhez képest csak 21 százalékos lesz.
Az előválasztás alatt többször is a kormányzati kommunikációval összhangban lévő tartalom jelent meg a nemrég tulajdonosváltáson átesett Pesti Hírlapban.
Zalaegerszegen kérdeztük a jelöltet, aki szerint az euró bevezetéséért, a tisztességes munkakörülményekért, a demokratikus jogokért, a jogállamért, a bíróságok függetlenségéért és a korrupció ellen folytatott küzdelem minden dolgozónak emelni fogja az életszínvonalát.