Megölte feleségét egy férfi Egerben április 20-án. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozása alapján a férfi hétfő este közös otthonukban bántalmazta feleségét. A nő a támadás következtében életét vesztette. A rendőrök a férfit előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását – írja a police.hu.
A pár lánya a Borsnak nyilatkozva megerősítette: a 62 éves Ágnes kapcsolati erőszak áldozata lett. Arról is beszélt, hogy nem előzmények nélkül történt a gyilkosság, apja rendszeresen bántalmazta édesanyját, és tartottak tőle, hogy meg fogja ölni.
A nőgyilkosságokat megelőző rendszeres, fokozódó bántalmazásról sok esetben tudnak a hatóságok is, ezért megküldtük kérdéseinket a rendőrségnek, hogy megtudhassuk, jártak-e korábban a házaspár házánál kapcsolati erőszak miatt, illetve volt-e folyamatban büntetőeljárás vagy távoltartás a férfival szemben. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság „az eljárás sikeres befejezése és kegyeleti okok miatt” bővebb tájékoztatást nem adott szerkesztőségünknek.
Egyelőre tehát nem tudhatjuk, lehetett-e volna szerepe a rendőrségnek a gyilkosság megelőzésében. Azt ugyanakkor biztosan állíthatjuk, hogy az áldozatokat elvileg védelmező állami intézményrendszer felelősséggel tartozik minden, partnere által bántalmazott és megölt nőért. Jelenleg ugyanis nem léteznek protokollok a nők elleni erőszak felismerésére, kezelésére és megelőzésére, a szakemberek nem, vagy csak nagyon ritkán kapnak képzést a kapcsolati erőszak működéséről, sőt számos olyan esetről is tudunk, ahol a segíteni hivatott intézmények, hatóságok hagyták cserben, illetve veszélyeztették az áldozatokat. Az állami intézményekbe vetett bizalom hiánya, a rossz bánásmód, a nehezen hozzáférhető segítség pedig hozzájárul, hogy az áldozatok láthatatlanok maradjanak – akár a hatóságok előtt is.
A nőgyilkosság – a nők elleni erőszak többi formájához hasonlóan – a nő birtoklásáról és a nő fölötti uralkodásról szól: a férfi tulajdonként kezeli a nőt, akivel emiatt úgy érzi, bármit megtehet – és ha úgy látja, elpusztíthatja. Az elkövetők az esetek túlnyomó részében nem idegenek, hanem aktuális vagy volt partnerek, családtagok, ismerősök. A gyilkosságok jelentős része pedig megelőzhető lenne – erre hívja fel a figyelmet a Mérce és a PATENT Egyesület közös áldozatszámlálója is.
Azt is fontos leszögezni, hogy az egri nőgyilkosság nem egyedi eset. Idén már legalább öt nőt gyilkolt meg partnere, a nyilvánosság számára rejtve maradt áldozatok száma pedig feltehetőleg ennél is magasabb. Bár hivatalos statisztikát nem vezet egyetlen állami szerv sem a nők elleni rendszerszintű erőszakról, civil és EU-s kutatások alapján kb. 200 ezer nő él bántalmazó kapcsolatban Magyarországon, és kb. hetente-kéthetente egy-egy ilyen bántalmazás gyilkosságba torkollik. Ezekből az esetekből rendre kirajzolódnak a tipikus – egy jól működő rendszerben, jól képzett szakemberek számára felismerhető és időben szankcionálható – bántalmazói mintázatok, valamint az áldozatvédelmi rendszer hiányosságai, amelyek felismerésére és kezelésére azonban mindeddig nem mutatkozott kormányzati szándék.
Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerősét bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.
A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (ingyenesen hívható hétfő: 18:00-22:00; kedd: 10:00-22:00; szerda: 12:00-16:00; csütörtök 18:00-22:00; péntek 18:00-22:00 óráig).
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)
A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (ingyenesen hívható szerdánként 16:00-18:00 óráig és csütörtökönként 10:00-12:00 óráig, e-mailen: [email protected])
A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.
Gyermekkori abúzus áldozatai a fenti segélyvonalakon túl a Muszáj Munkacsoport oldalán tájékozódhatnak.