10 éve nem látott magasságba ért a munkanélküliségi ráta – több helyütt így kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal múlt héten publikált foglalkoztatási adatait. Ez ebben a formában persze csak a koronavírus-járvány foglalkoztatási szempontból is sajátos időszakát leszámítva igaz, ám fontos jelzés lehet a munkaerőpiac tényleges aktuális állapotáról. De vajon ránk köszöntött-e egy újabb foglalkoztatási válság? A Mérce által megkérdezett szakértő, Büttl Ferenc közgazdász szerint az aggodalom jogos, de még közel sem egyértelmű, hogy ez a helyzet. 

A KSH március 27-i jelentése szerint foglalkoztatottak száma eddig is csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt egy évben, amire a friss adatok csak ráerősítettek: a hazai elsődleges munkaerőpiacon (tehát közmunkások és átmenetileg külföldön dolgozó magyarok nélkül) 4 millió 439 ezer fő dolgozott, ami 87 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért szinttől. Ahogyan a Portfolio elemzése rámutat, a foglalkoztatottak száma 2021 – tehát a koronavírus-járvány – óta nem volt ilyen alacsony.

A munkanélküliek átlagos száma 236 ezer fő volt, amely 22 ezer fővel meghaladta az egy évvel ezelőttit. A munkanélküliségi ráta  – tehát a munkanélküliek száma a gazdaságilag aktív népesség arányában – 4,8 százalékra kúszott fel, ami 0,5 százalékponttal több, mint az előző év azonos időszakában. 

Ez utóbbi volt az az érték, amire most sokan felkapták a fejüket, ám nem is feltétlenül azért, mert a KSH novemberi adataihoz képest három százalékpontos emelkedés történt, hanem mert ezek az adatok egyre egyértelműbb távolodást jeleznek a 4 százalék alatti, a kormány retorikájában is erőteljesen megjelenő teljes foglalkoztatást tükröző statisztikáktól. 

Ahogyan Büttl Ferenc rámutat, önmagában nem látunk nagy ugrást a legfrissebb számokban,

inkább egy lassabb, többéves, enyhe, de trendszerű növekedés látszik a munkanélküliségben:

2023-ban még többnyire négy százalék alatti, 2024-ben és 2025-ben viszont már négy százalék feletti értékeket láttunk, mostanra pedig az öt százalék küszöbéhez értünk.  

Arra a kérdésünkre, hogy valóban 10 éve nem tapasztalt értéket, ilyen értelemben pedig statisztikai mérföldkövet látunk-e most, a közgazdász így felelt:

„Ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmaznék, és inkább azt mondanám, hogy van egy arra vonatkozó félelem, hogy elkezdődtek a tényleges leépítések. Nem merném most eldönteni, hogy ez a félelem a 4,8 százalékkal beigazolódott-e vagy nem. Ha a következő vizsgált időszakban 4,5-4,6-os értékeket látunk majd, akkor valószínűleg a válasz nem. Viszont ha a következő hónapokban 4,9-5 százalékos lesz a munkanélküliségi ráta, akkor igen. Kell még pár hónapnyi adat ahhoz, hogy lássuk, az egyébként jogos aggodalmakat visszaigazolják-e a számok.”

Büttl szerint a munkaerőpiaci válságtól való félelem alapja, hogy hosszú ideje stagnál a gazdaság, ahol ráadásul az Orbán-rendszer jellegéből adódóan – jelentős mértékben politikai jellegű – kényszer is mutatkozik a bérek emelésére.

Való igaz, hogy a munkaadók maguktól 2026-ra sem adtak volna olyan mértékű minimálbér-növelést, mint amilyet a kormány végülis a választási évre kikényszerített, és még azt sem tudták elérni, hogy cserébe csökkenjen a szociális hozzájárulási adó. Az erőltetett minimálbér-emelésen – amely még így is alacsonyabb lett, mint amit a kormány 2025-ben egy hároméves tervben vállalt – kívül a nagy munkáltatók idén rendre széttárják a kezüket: a legtöbb helyen nincs bérfejlesztés, a dolgozók pedig örülhetnek, ha legalább a munkahelyek megmaradnak. Mint Büttl Ferenc mondja, mindebből látszik, hogy a piac 2023 óta stagnáló gazdasági viszonyok között nem tudja tartani a magas bérkiáramlást úgy, hogy a foglalkoztatottság is megmaradjon, mert ez „kifeszíti” a rendszert. 

Korábbi híradásokból tudjuk, hogy az úgynevezett „lopakodó” vagy „csendes” leépítések jelei – amelynek keretében fokozatosan, gyakran átszervezésnek álcázva küldenek el dolgozókat – egy ideje már látszódtak a hazai munkáltatóknál. Ezek azonban azért nem mutatkoztak meg a statisztikákban, mert jellemzően vagy a külföldi vendégmunkásokat és a kölcsönzött munkaerőt küldték el, vagy éppen azokat, akiket eddig vállalkozói szerződéssel vagy részmunkaidőben foglalkoztattak. De ugyanígy nem jelenik meg a számokban az sem, ha a nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új dolgozókat.

Az, hogy a gazdaság 2023 óta tartó egy helyben toporgása ellenére még nem kezdtek látványos leépítésekbe a cégek, és hogy hivatalosan továbbra sem  „lódult meg” a munkanélküliség Magyarországon, Büttl szerint alapvetően amiatt van, hogy a munkáltatók – nem teljesen alaptalanul – kivártak, hátha a 2025-ös év jobb lesz, mint a 2024-es, ahogyan az sem volt légből kapott remény, hogy a 2026-os jobban indul majd, mint a 2025-ös.

„A kormány által prognosztizált 2025-ös >>repülőrajtot<< szerintem senki nem hitte el, de azért nem arra számítottak a hazai cégek sem, hogy 0,5 növekedés lesz 1,5-2 százalék helyett, és azt sem láthatták előre, hogy 2026 elején az USA és Izrael megtámadja Iránt. Ezek miatt a várakozások miatt megtartották a munkaerőt, mert még mindig olcsóbb sok esetben megtartani a dolgozókat, mint elbocsátani és aztán újra toborozni és betanítani, majd újra elindítani a termelést, ha mégis jobbra fordulnak a dolgok” – magyarázta a szakértő.

Az is igaz azonban a közgazdász szerint, hogy ez a helyzet nem tartható fent hosszú távon. Büttl úgy látja, a február-márciusi foglalkoztatási adatokban még azért sem fogunk látni megugrást, mert a cégek még kivárnak és reménykednek abban, hogy a Tisza Párt megnyeri a választást. Ebben az esetben ugyanis legalább a várható EU-s pénzeknek köszönhetően – még a jelenlegi, mostoha nemzetközi környezet ellenére is – remélhető 1,5-2 százaléknyi növekedés. 

„Ugyanakkor arra számítok, hogy ha a Fidesz marad, akkor tényleg be fognak indulni a leépítések, mert akkor a cégek tudni fogják, hogy nem lesz változás az EU-val való kapcsolat terén és a gazdaságpolitikában sem”

– összegzett a közgazdász. 

Kérdés, hogy a kormánypárti retorikában is gyakran előforduló szlogen, a munkahelyek megvédése milyen statisztikai mutatók mellett tarthatók még fent. Büttl Ferenc szerint politikai értelemben „nagyon sok mindent ki lehet magyarázni”, de közgazdászként úgy látja, hogy a 4-5 százalék közötti munkanélküliség normálisnak mondható, 4 százalék alatti egyébként is némileg „túlfeszített” munkaerőpiacot mutat.

„5 százalék felett már a politikának el kell kezdenie azon gondolkodni, hogy ez miért van” – véli a szakértő, de szerinte a százalékoknál sokkal lényegesebb a munkanélküliek tényleges száma, amely ha elér egy bizonyos szintet,azzal már nem csak lokális, hanem országos foglalkoztatási programoknak is törődnie kell.