Budapesten több kerületben is megjelentek egy nő (M.N.) teljes nevét kiíró, megalázó és fenyegető graffitik az elmúlt egy évben. A feliratok nem pusztán rongálásként értelmezhetők: egy párkapcsolati erőszak nyilvános lenyomatai, amelyek a közterek falain keresztül válnak mindenki számára láthatóvá. Bár az ügy sajtónyilvánosságot kapott, és hivatalos eljárás is indult, a feliratok hosszú ideig változatlanul a helyükön maradtak, nap mint nap emlékeztetve a járókelőket a történetre.

Erre a helyzetre válaszul szerveződött egy közösségi akció, amely bringás csapatokkal, kreatív módon javította át a gyalázkodó feliratokat. A múlt vasárnapi esemény indulópontja a budapesti Gólya Presszó volt, és a résztvevők csapatokban, alleycat-verseny keretében dolgoztak azon, hogy minél több feliratot eltüntessenek vagy átalakítsanak. 13 csapat indult útnak, és összesen 174 feliratot javítottak át. A legeredményesebb csapat 41 felirat eltüntetésével zárt.

A kezdeményezés egyszerre gyakorlati és szimbolikus: egyrészt ténylegesen eltűnnek a bántalmazó üzenetek a városból, másrészt nyilvános válasz is születik rájuk:  a közösség nem hagyja szó nélkül a nők elleni erőszakot.

Az akció egyik szervezője és a Gólya Futárszolgálat munkatársa elmondta, hogy mivel ő személyesen is a 13. kerületben lakik, és gyakran látta ezeket a feliratokat, a gyermekével együtt is gyakran el kellett sétálnia előttük. A feliratokból egyértelművé vált, hogy párkapcsolati bántalmazásról van szó. A férfi kitartóan, több tucat helyszínt bejárva, közterekre írva gyalázta korábbi partnerét. Az ügy a sajtóba is bekerült, a hírek szerint rendőrségi nyomozás is indult a férfi ellen, és az érintett önkormányzatok is „igyekeznek fellépni a rongáló ellen.” Ennek ellenére egy évvel később még mindig érintetlenül álltak a feliratok, így mindennap hirdették az előttük elhaladóknak, hogy nőket következmények nélkül lehet ország-világ előtt megszégyeníteni.

A szervezők szerettek volna az akció köré szakmai párbeszédet is építeni, s megmutatni, hogy a nők elleni erőszak egy mélyreható és többrétegű probléma, ezért a program részeként kerekasztal-beszélgetést tartottak a Nők Egymásért Mozgalom (NEM) moderálásában. Vatai Dalma, a NEM tagja kérdésünkre elmondta, hogy korábban az önkormányzat már egyszer lefestette a graffitiket, és az elkövető férfi pár napra elmegyógyintézetbe is került, ahonnan viszont hamar kiengedték, és utána nyugodtan folytatta, amit elkezdett. A NEM szerint külső szemlélőként sokszor teljesen tehetetlenek vagyunk a bántalmazásos esetekkel kapcsolatban, mert az állam és a hatóságok nem lépnek közbe, vagy csak akkor, amikor már túl késő. Minden bántalmazásos esettel fontos foglalkozni, amiről tudomást szerzünk, de a legtöbb esetben talán úgy érezzük, hogy nem tudunk eleget tenni az áldozatokért. Ebben az esetben viszont végre többen is úgy tapasztalták, hogy tudtak segíteni és cselekedni. A Nők Egymásért Mozgalom szerint az akció célja többek között a figyelemfelhívás, illetve az az üzenet, hogy a nők elleni erőszak nem elfogadható, és komolyan fel kell lépni az ilyen megalázó és bántalmazó módszerekkel szemben, amik egyébként a többi nőnek is azt üzenik: „te lehetsz a következő„.

A versenyt követő kerekasztal résztvevői között volt Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza, Mészáros Gréta, a NANE Egyesület aktivistája, valamint Csengel Karina, a Mérce újságírója, a beszélgetést pedig Vatai Dalma (NEM) moderálta. Az beszélgetés  többek közt a kapcsolati erőszak fizikai bántalmazáson túli formáiról, a hatóságok tehetetlenségéről és a sajtó felelősségéről szólt. A szakértők hangsúlyozták: a megalázás, a nyilvános megszégyenítés, a kontroll és a folyamatos pszichés nyomás a párkapcsolati erőszak „hatékony” eszközei. A graffitik ebben az esetben nem önálló jelenségek, hanem a bántalmazó kapcsolat nyilvános megjelenési formái. A beszélgetés során azt a gyakori tévhitet is körbejárták, miszerint a nők ugyanúgy alkalmaznak erőszakot, csak inkább lelki formában. Mészáros Gréta elmondta, hogy ez az állítás nem állja meg a helyét, hiszen a kapcsolati erőszak elkövetői túlnyomó többségben férfiak. Fontos különbséget tenni a hétköznapi konfliktusok – például a másik megbántása vagy sértődés – és a kontrollra épülő, ciklikusan ismétlődő, mintázatba rendeződő bántalmazás között. A fizikai erőszak pedig együtt jár lelki nyomásgyakorlással és verbális abúzussal is.

Szóba került az is, hogy a hatóságok hogyan reagálnak az ehhez hasonló ügyekre, és milyen eszközeik vannak az erőszak visszaszorítására. A kerekasztal résztvevői szerint gyakran tapasztalható, hogy a meglévő jogi eszközöket a gyakorlatban nem alkalmazzák következetesen és a közbenjáró szakemberek sincsenek kiképezve a nők elleni erőszak mechanizmusa kapcsán. A távoltartás megszegése például elvileg szankcionált, de a valóságban nem minden esetben jár azonnali és hatékony fellépéssel a hatóságok részéről. A konkrét esettel  kapcsolatban megkérdeztük a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságot, akik azt válaszolták, folyamatban van a nyomozás az ügyben, s egy férfit zaklatás, rongálás, kiskorú veszélyeztetése, valamint rágalmazás miatt hallgattak ki gyanúsítottként. A férfi jelenleg le is letartóztatásban van. A kerekasztalon elhangzottak szerint ugyanakkor a hatósági válaszok lassúsága és hatástalansága is hozzájárult ahhoz, hogy végül civil akció indult az ügyben. A Patent és a NANE képviselői tágabb kontextusban arra is felhívták a figyelmet, hogy a kapcsolati erőszak – melynek célja a másik fél feletti hatalom megszerzése – sok esetben ciklikusan működik, ami nehezíti a kapcsolatból való kilépést az áldozatok számára. A szakértők szerint a társadalmi diskurzusban gyakran megjelenik az áldozathibáztatás, valamint az a tévhit, hogy a bántalmazók általában valamilyen mentális betegséggel rendelkeznek. Ez persze nem igaz, a legtöbb bántalmazó nem rendelkezik klinikai kórképpel, és a pszichiátriai betegek nagy része nem alkalmaz szisztematikus erőszakot a partnere ellen.  

Az egyik kreatívan eltüntetett felirat. Kép: Gólya Futár

Bár néha előfordul, hogy egyes nagy nyilvánosságot kapó ügyekben kevésbé fordul elő az áldozathibáztatás vagy a relativizálás (pl. M., a japán nő meggyilkolása esetén), a legtöbb nők elleni erőszakról szóló hírt olvasva még mindig nagyon káros megfogalmazásokkal találkozhatunk, amik erősen hatnak a nők elleni erőszakkal kapcsolatos társadalmi közvélekedésre illetve érzékenységre. A Mérce újságírója, Csengel Karina is rámutatott, hogy a mainstream sajtó gyakran átveszi a káros rendőrségi, illetve ügyészségi megfogalmazásokat (például „szerelemféltésből elkövetett gyilkosság”) vagy leegyszerűsítő  narratívákat, amelyek rendszerint az elkövetőről az áldozatra tolják a felelősséget. 

Az újságíró kiemelt két címet is az elmúlt időszakból:„Féltékenységi dráma állhat az angyalföldi gyilkosság mögött”

„Mindig megbocsátott a párjának egy bántalmazott nő, kést vágtak hozzá, és bajonettel szúrták meg végül”

Hozzátette, február közepén egy fizikailag és szexuálisan súlyosan bántalmazott nő történetét az áldozat kék-zöld foltos testrészeivel illusztrálta a Rendészeti Államtitkárság a Facebookon, a fotókat pedig a teljes sajtó átvette. Az áldozat emberi méltóságát, személyiségi jogait sértő és őt – vagy más áldozatokat – könnyen újratraumatizáló fotókat végül a nő kérésére eltávolította az államtitkárság, a cikkekben azonban továbbra is elérhetők.

A nőgyilkosságok és a nők elleni erőszakkal kapcsolatos ügyek bemutatásánál különösen fontos lenne a pontos fogalomhasználat és az elkövető felelősségének kiemelése; ennek kapcsán a szakértői szervezetek adtak is ki újságírói kisokost.

Spronz Júlia megjegyezte, hogy nagyon jó lenne, ha a sajtó az áldozatok mellett állna: ehhez először is állásfoglalásra lenne szükség a szerkesztőségek részéről, miszerint a nők elleni erőszak esetekben igenis hisznek az áldozatnak, és nem bagatellizálják az esetek súlyosságát, illetve rendszerbe ágyazottságát. A résztvevők szerint ebben az objektivitás sem lehet ellenérv, hiszen rengeteg szakirodalom, kutatás igazolja a nők elleni rendszerszintű erőszak jelenségét.