Nemcsak a családsegítő, de a rendőrség is cserben hagyta azt a dunaföldvári nőt, akit szombat hajnalban brutálisan megtámadott a volt férje: az áldozat az esetet megelőzően többször is jezést tett a megfelelő hatóságoknál. A bántalmazást végignézte közös gyermekük is; csak a véletlenen múlt, hogy a túlélő nő el tudott menekülni a helyszínről. Mindezek után a Rendészeti Államtitkárság az érintett engedélye nélkül közölt felkavaró képeket az áldozatról, de mire törölték volna a jogsértő médiatartalmat, az már szétterjedt a sajtóban.

Szombat hajnalban Dunaföldváron egy férfi rátámadt válófélben lévő feleségére: megkötözte, késsel fenyegette, bántalmazta, megerőszakolta majd magára hagyta áldozatát. A férfi tette után öngyilkos lett. A túlélő az ablakon át tudott csak elmenekülni gyermekével, majd a közeli pékségben kért segítséget. A pékség alkalmazottja ezután hívta fel a 112-t – írta meg a Facebookon hétfőn megosztott posztjában a Rendészeti Államtitkárság.

A nő már egy ideje nem élt együtt volt férjével, de a közös gyermek és a láthatás biztosítása miatt mégis kapcsolatot kellett tartania az apával. Ahogy azt a NANE Egyesület is hangsúlyozza a biztonsági tervről szóló, áldozatsegítő információs anyagában: sok esetben a bántalmazótól való elköltözés, avagy a bántalmazó kapcsolatból való kilépés egy veszélyesebb időszak kezdetét jelenti, ezért ilyenkor fokozott védelemre lenne szüksége az áldozatoknak.

Az áldozat édesanyja szerint a történteket a házasságból született közös gyermek is végignézhette. A túlélő és családja a brutális támadást megelőzően többször is jelzést tett a megfelelő hatóságoknál a férfi bántalmazó viselkedése miatt, de sem a családsegítő, sem a rendőrség nem segített nekik.

Sajnos a dunaföldvári áldozat esete nem ritka: a rendőrség és más hatósági szervek általában nem részesülnek megfelelő képzésben a családon belüli erőszak mechanizmusával kapcsolatban, ezért nem járnak el szakmailag megfelelően ilyen esetekben. A magyar jogrend is túlnyomó többségben a bántalmazónak kedvez, a nőt pedig jogi, érzelmi és egzisztenciális sérelem éri. Emellett pedig a hatóságok sokszor nem veszik komolyan az áldozatok bejelentéseit – ezt nevezzük intézményi árulásnak. Ez az általános eljárástendencia egyáltalán nem igazságos, és nem a valóságos tényekre épít a döntéshozatal során (pl.: nem hisznek a bántalmazott nőknek, a bántalmazó férfit nem tartják igazán bűnelkövetőnek, stb.).

Spronz Júlia, a PATENT jogásza elmondta az RTL február 17-i videós riportjában, hogy nagyon gyakori az, hogy a bántalmazott nők kénytelenek a kilépés után is kapcsolatot tartani a bántalmazóval a közös gyermek miatt.

Az igazságszolgáltatás sokszor még akkor sem veszi figyelembe a bántalmazás tényét, ha bizonyítható az erőszak. Ennek ellenére nem vonatkoztatják a kockázatot a gyermekre, s a férfi apai jogait priorizálják az anya és a gyermek biztonságával  szemben.

Az intézményi áruláson kívül több sajtóetikai kérdés is felmerül az eset kapcsán. A Rendészeti Államtitkárság úgy döntött, megosztja az áldozatról készült felkavaró képeket a social médián – a jelek szerint a túlélő megkérdezése nélkül. Bár később az áldozat kérésére eltávolították a képeket, addigra már rengeteg sajtóorgánum átvette azt, és jelenleg is cikkek nyitóképeként szerepel. Ez sérti az áldozat emberi méltóságát, illetve a túlélőt és más áldozatokat is felkavarhat, ha szembetalálkoznak a sérülésekről készült képekkel az interneten.

Többek között az RTL is bevágta a képet egy videós riportban, amelyben úgy fogalmaztak, „családi dráma történt Dunaföldváron”. Ez a kifejezés egyrészt bagatellizálja a azt a súlyos bántalmazást, halálos fenyegetést és szexuális erőszakot, amelyet az áldoztatnak át kellett élnie, másrészt nem utal az elkövető felelősségére, inkább egyfajta kölcsönösséget sejtet. Fontos kiemelni, hogy a bántalmazás mechanizmusa egyáltalán nem hasonlítható egy családi veszekedéshez vagy vitához, és az erőszak mindig az elkövető felelőssége.

A Nők Joga oldalán és a Mércén is elolvasható, hogy miként lehet etikusan írni a nők elleni erőszakról, hogy azzal ne traumatizáljuk újra az áldozatokat, ne erősítsük meg a káros társadalmi hiedelmeket a családon belüli erőszakkal kapcsolatban, és hogy megőrizzük az túlélők emberi méltóságát.