Negyedszerre szervezik meg a Csak ezt az egyet kértem! feminista fesztivált, amelynek során Budapesten idén már 20 helyszínen, mintegy kétszáz programon vehetnek részt az érdeklődők. Mit jelent inkluzívan szervezni? Milyen igényei és szükségletei nem teljesülnek nőknek ma sem? Hogyan lehet platformot biztosítani a Magyarország-szerte dolgozó feminista szervezeteknek? És milyen egy rendszerkritikus feminista fesztivál? A fesztivál két szervezőjét, Árvai Csengét és Móczár Maja Lejlát kérdeztük.

Miben lesz más az idei rendezvény, mint az eddigiek? 

Csenge: Szeretnénk, ha ez a fesztivál egy Budapesten átívelő platform lenne, ennek irányába léphettünk nagyobbat a sok csatlakozó közösségi térrel. Hosszú távon az a tervünk, hogy vidéki helyszíneket, szervezeteket is bevonjunk, ezzel egy akár országos hálózattá nőve. Idei újítás még, hogy adománygyűjtő akciót szervezünk a BMSZKI Dózsa Éjjeli Menedékhely női részlegének, ami hajléktalan és lakhatási nehézségekkel küzdő nők számára biztosít szállást Budapesten az alacsony belépési küszöbű ellátástól a speciális, 24 órás részlegig. Szerettük volna, ha a közös gondolkodáson, képzéseken és szórakozáson túl is ad valamit a fesztivál, úgyhogy sok szeretettel várjuk az adományokat!

A fesztivál voltaképp alulról szerveződik. Hogyan lehetett pályázni, és hogy működik a kiválasztási folyamat?

Maja: Ahogy eddig is minden évben, idén is azzal kezdtük a szervezést, hogy még a nyílt felhívás meghirdetése előtt tartunk egy fórumot. Erre igyekszünk minél több olyan szervezetet meghívni, akikkel rendszeresen dolgozunk együtt, akik feminista témákkal (is) foglalkoznak, és be tudnak hozni olyan szempontokat, amik bennünk nem merültek fel.

Ennek az előzetes fórumnak fontos célja, hogy minél több perspektívából beszéljünk a feminista szempontból releváns témákról, arról, hogy milyen problémák érintik a nőket, és milyen kérdéseknek kell mindenképp megjelennie egy rendszerkritikus feminista fesztiválon. A fórum után tesszük közzé a  felhívásunkat, amire bárki leadhatja a jelentkezését, aki programot hozna a fesztiválra, vagy helyszínt biztosítana a fesztivál programjainak – magánszemélyek, kollektívák, szervezetek, zenekarok, művészek, közösségi terek, szórakozóhelyek, galériák. A kiválasztási folyamat részeként próbálunk minél több helyszínt bevonni, hogy minél több program valósulhasson meg a CSAK hete alatt. A programokból úgy válogatunk, hogy minél több különböző téma és programtípus megjelenhessen a fesztiválon: kreatív és szakmai workshopok, panelbeszélgetések, színházi előadások, zenei programok, közösségi programok, kiállítások.

Csenge: A helyszínek kiválasztásánál fontos kritérium volt, hogy olyan helyekkel dolgozzunk együtt, akik aktívan tesznek azért, hogy biztonságos térként működjenek. A fesztivál és a szervezői csapat alapértékei közt ott van, hogy

nem tűrjük a szexizmust, rasszizmust, a transzfóbiát, a homofóbiát, és ezt az együttműködő partnereinktől is elvárjuk.

Szeretnénk ilyen módon láthatóságot adni azoknak a helyszíneknek, akik szintén kiállnak emellett, fontosnak találják ezeket az értékeket – nem csupán a fesztivál ideje alatt, hanem egész működésükben.

Körülbelül hány programmal készültök, milyen típusú események lesznek, és hol tudnak az érdeklődők tájékozódni ezekről?

Csenge: Összesen majdnem 80 programunk lesz idén. Panelbeszélgetések – például a Nők a zöldmozgalomban vagy a Fogyatékosság, neurodiverzitás és feminizmus címűt ajánljuk. Sok izgalmas workshop, amelyek a tudásátadásra fektetnek hangsúlyt, de lesz beszélgetés a feminizmus és az antimilitarizmus kapcsolatáról vagy éppen arról, hogy hogyan beszélgethetünk szexista emberekkel a feminizmusról, továbbá kreatív, kézműves workshopok, filmvetítések, olvasókörök. Több kocsmakvízen is részt vehetnek az érdeklődők, csupa izgalmas témában, de volt csujjogató workshop, lesz rageroom, ahol kiadhatjuk dühünket, és még favágó workshop is, meg persze városi séta.

Idén több performatív művészeti, színházi, táncos programmal is készültünk. És ne feledkezzünk meg a bulikról, koncertekről sem, amelyek összesen 3 helyszínen valósulnak meg: lesz DARAGE és Sárkánygarbó-koncert, táncház, karaoke, és Mohamed Fatima is előad a fesztivál utolsó napjaiban. Ja, és szuper kiállítások is megtekinthetőek a fesztivál ideje alatt; van, ami csak pop-up jelleggel, van ami a fesztivál után is. Ez csupán egy rövid ízelítő a programkínálatból. A teljes listát a fesztivál Facebook-eseményei között és a weboldalunkon érhetitek el. Van pár belépős eseményünk, de a programok java része ingyenes. Fontos azonban, hogy ezek közül sok regisztrációhoz kötött, és jó pár már be is telt, úgyhogy érdemes gyorsan csekkolni őket!

A szervező csapatban hányan vagytok, és mi indított titeket eredetileg arra, hogy feminista fesztivált szervezzetek?

Maja: A fesztivál egyik alapítója Mekler Zsuzsa, aki az Auróra ügyvezetője volt, amikor a fesztivál először megrendezésre került. Én ekkor még csak külsős szervezőként vettem részt a NEM! – Nők Egymásért Mozgalom tagjaként, mert minket is meghívtak a problématérképet összerakó és konkrét programokat körvonalazó fórumra. Később az Auróra programszervező munkatársa lettem, és azóta vagyok a fesztivál egyik főszervezője.

Csenge: Igen, ez alapvetően egy „megörökölt” rendezvény, de a jelenlegi szervezői csapat is mélyen elkötelezett az irányába. Hiánypótlónak találjuk, hogy legyen egy hét, amikor kapcsolódhatunk egymáshoz feminista ügyek mentén, ezzel is erősítve a feminizmussal foglalkozó különböző szervezetek, szakemberek, művészek hangját. Főszervezőként hárman dolgozunk a fesztiválon, most már 3. éve. Maja elsősorban a tematikák kialakítását vezeti, illetve az Aurórában megvalósuló programokért felel. Elek Noémi kollégánk csinálja a fesztivál teljes kommunikációját, én pedig a fesztivál és a különböző folyamatok kitalálásáért, összefogásáért felelek, forrásteremtésért, operatív dolgokért, az aurórás zenei eseményekért, és idén az Aurórán kívüli programok szervezéséért.

Emellett minden évben van 1-2 gyakornokunk, akik segítenek, illetve sok önkéntessel dolgozunk együtt, nélkülük nem is működne a dolog. Közülük is többen már évek óta a csapat elkötelezett tagjai, amit nagyon jó látni. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy évről-évre ennyien részt vesznek a szervezésben!

Mi változott a kezdetek óta, vagy azért, mert tudatosan ti akartátok így, vagy azért, mert a résztvevők másképp alakították, esetleg a társadalmi, politikai kontextus volt meghatározó?

Maja: Az egyik legnagyobb változás, hogy egyre több helyszínen valósul meg egyre több program, és így maga a fesztivál is évről évre egyre nagyobb. Ez egyrészt nagyon boldoggá tesz, hiszen úgy tűnik, egyre többen foglalkoznak feminizmussal, nagyon sok különböző téma és formátum mentén. Másrészt viszont a szervezői csapat nem tudott növekedni, pedig lényegesen több kapacitást igényelne egy ekkora fesztivál gördülékeny megvalósítása. Egy ehhez kapcsolódó változás még az, hogy előző években, ha a fesztivált megelőző közös fórum témái közül valamire nem érkezett be programjavaslat, akkor mi magunk szerveztük meg ezeket – idén viszont erre nem volt szükség, annyira sok jelentkezés érkezett. Ettől függetlenül lesz több olyan esemény, amit az Auróra programszervezéssel foglalkozó önkénteseinek köszönhetünk.

Csenge: Szerettük volna, ha nem csak az Auróra falain belül valósulnak meg programok, hiszen a korábbi évek kitekintései nagyon jól működtek, illetve én úgy látom, hogy így tudunk egyre több és több emberhez elérni. De erre a folyamatra ráerősített az Auróra, az „alma mater”  március végi bezárása is.

Jövőre azonos alapokkal, de teljesen más struktúrában kell megvalósítanunk a fesztivált, ami nagy kihívásokat tartogat a számunkra, de közben azt gondolom, hogy fontos az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseknél a fenntarthatósággal foglalkozni, hogy a bizonytalanságok és kiszámíthatatlan tényezők ne darálják be az elveket, célokat és az aktív, tenni akaró közösségeket.

Milyen fő témák, kérdések, esetleg viták rajzolódnak ki az idei programban? 

Csenge: Minden évben beszélgetünk előzetesen arról, hogy legyen valamilyen szorosabb tematikája a fesztiválnak, de aztán ezt mindig nagyon hamar elvetjük. Egyrészről sajnos a programok során érintett témák nagy része folyamatosan aktuális itthon (is). Ugyan más-más formátumban valósítjuk meg ezeket, de minden évben kell foglalkoznunk a párkapcsolati és szexuális erőszakkal, a menstruációs szegénységgel, és hosszú még ez a lista… Emellett pedig minden évben vannak sajnos olyan aktuális történések, tragédiák, amik egyszerűen nem maradhatnak ki a programból. A Képzős szexuális erőszak ügyét például úgy éreztük, be kell építenünk valamiképpen a programba. Az egyetemen történt demonstrációk után a Bura Galériában tartottak egy kiállítást nemrég a témában, és most a CSAK!-on is megvalósul egy. Nagyon reméljük, hogy ezt követően is lesz még tere ezeknek a politikai alkotásoknak, és ezáltal még több láthatóságot kap az ügy.

Több, roma szempontokat hangsúlyozó program is szerepel a kínálatban. Miért tartjátok ezt fontosnak?

Maja: Nem gondolom, hogy megfelelően tudnánk tematizálni azt, hogy ma Magyarországon milyen a nők helyzete, hogyha kimaradnának a fesztiválból a roma nők szempontjai.  A programok között volt például egy interaktív kerekasztal-beszélgetés, ahol a Romaversitas és az EMMA Egyesület mutatja be közös kezdeményezését, amely során a roma nők szexuális egészségének és reprodukciós jogainak megerősítésén dolgoznak. A beszélgetés után dokumentumfilmet is vetítettek Oláh Mara (Omara) festőművészről. A Gólyában hétfőn tartottak beszélgetést Nők a forradalomban címmel, ami arra fókuszált, hogy a nők sokszor láthatatlanok maradnak a mozgalmi történetekben is. Az UCCU pedig városi sétát tart, ahol a roma női aktivisták történetei kerülnek előtérbe.

Csenge: Ezek mellett idén először a BAGázs Közhasznú Egyesület is csatlakozott a fesztiválhoz, akik egy scrunchie-készítő workshoppal készülnek. A közös munka során a résztvevők megismerkednek az egyesület munkájával és a Shancóval, ami a dányi romatelepen élő nők társadalmi vállalkozása – utóbbi azért is fontos nekik, mert a vállalkozásban dolgozók megtapasztalhatják, milyen biztonságos és támogató közösségben dolgozni.

Hasonlóan, több queer fókuszú programotok is van. Hogyan alakult ki ez a hangsúly, és miért lényeges számotokra?

Maja: A queer és feminista mozgalmak történetileg is összefonódnak, így bár vannak olyan részei mindkét mozgalomnak, amelyek külön irányt vettek, nagyon sok alapvetően közös célkitűzésük van – ez a fesztivál programjában is megjelenik. A Labrisz és a Feminista Akció közös foglalkozása során például a résztvevők régiónk történelmének queerfeminista alakjait ismerhették meg, és azt, hogy életüket hogyan befolyásolta  társadalmi osztályuk, a kapitalista rendszer és a patriarchátus.

Inkluzívnak neveznétek a fesztivált? Ha igen, mit jelent számotokra ez a gyakorlatban?

Csenge: Úgy fogalmaznék, hogy erősen törekszünk arra, hogy inkluzív legyen a fesztivál. De nagyon sok olyan tényező van, ami minden jó szándék és erre irányuló akarat ellenére ellehetetleníti azt, hogy 100%-osan ki tudjuk ezt jelenteni magunkról. Minden évben sokat dolgozunk a forrásteremtésen, mert szeretnénk, ha a programok ingyenesen látogathatóak lennének. De közben azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy egy feminista programon azok a nők, akik a programokat szervezik, tartják, és egyébként is rengeteg ingyenmunkát végeznek, kapjanak legalább egy szimbolikus összegű honoráriumot ezért. Alapvetően már ez nagy problémát okoz minden évben, hiszen egyszerűen nincs annyi forrásunk, hogy mindenkinek reálisan tudjuk kompenzálni a fesztiválba fektetett munkáját. Ez mind a programszervezőkre, mind a stábra érvényes. Az évről évre kialakított programstruktúrában igyekszünk mindenkinek teret adni, aki programmal jelentkezik, de közben ez sem tud teljesen inkluzív lenni, hiszen sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ingyen / alacsony bérért ennyit dolgozzanak.

Igyekszünk azt is lehetővé tenni, hogy kisgyerekes anyukák is részt vehessenek. Idén ez olyan formában valósul meg, hogy a programoknál jelezzük, hogy melyek azok, amelyek gyerekkel is látogathatóak. De több olyan program van, ami formájából adódóan nem ideális arra, hogy gyerekkel is részt vegyenek rajta. Idén a szombati és vasárnapi napunkra szerveztünk gyermekfelügyeletet, ahol önkéntesek foglalkoznak a kicsikkel, amíg az anyukák részt vesznek a programokon. Nagyon szeretnénk a jövőben azt elérni, hogy ezt minden napra biztosíthassuk.

Idén elég sok angol nyelven folyó programunk van, aminek nagyon örülünk, de igazán jó az lenne, ha valamilyen formában az összes programba be tudnának kapcsolódni magyarul nem beszélő emberek is.

A helyszíneink jelentős része mozgáskorlátozottak számára is megközelíthető, de nem az összes. Szuper lenne, ha ezt a problémát is át tudnánk hidalni, arról nem is beszélve, hogy az érzékszervi fogyatékossággal élők vagy a neurodivergens emberek hogyan tudnak részt venni, és hosszú még a lista… Tényleg mindenki számára szeretnénk hozzáférhetővé tenni a fesztivált. A belépős programjainkra pedig egy szociális jegyrendszer kialakításán is dolgozunk.

Ezeknek a megvalósulása hangsúlyosan anyagi tényezőkön múlik – és e téren korlátozottak a lehetőségeink. De az biztos, hogy az inkluzivitás az egyik fő fókuszunk, és évről évre fejlődünk ebben. Ha sok esetben nincs is lehetőségünk ilyen módon megvalósítani a programokat, fontosnak tartjuk azt, hogy a CSAK! legalább tematizálja ezeket a problémákat.

Sokféle kisebbségi és elnyomott csoport szempontjai jelennek meg a fesztiválon – olyanoké is, akik az utóbbi évek médiahangulatát tekintve látszólag ellentétes érdekekkel bírnak. Hogyan látjátok: a jelenlegi globális politikai helyzetben miként lehet a palesztin és zsidó nézőpontokat egy feminista fesztivál keretein belül együtt, felelősen kezelni?

Maja: Amikor feminizmusról gondolkodunk, akkor olyan fogalmak mentén tesszük, mint például az egyenlőség vagy a szolidaritás. Ugyanezek a fogalmak tudnak segíteni abban is, hogy feministaként reagálni tudjunk arra, amikor valakinek a testén nem azért követnek el erőszakot, mert nő, hanem azért, mert etnikai elnyomástól szenved. A feminizmus olyan keretrendszert ad, amiben elfogadhatatlannak tartjuk a kizsákmányolás és az elnyomás minden formáját, köztük a népirtást is.

A programok között szerepel egy „antimilitarizmus és feminizmus” témájú esemény is. Hogyan kapcsolódik szerintetek az antimilitarizmus a feminizmushoz?

Maja: A programot a Vén Vakond Könyvtár szervezi, akiknek ezért nagyon hálásak vagyunk, hiszen egy fontos témát hoznak, ami eddig még nem jelent meg a fesztiválon. A férfiak kényszersorozásának hatása a női hozzátartozókra, a nők nehézségei a hátországban háború idején, a civilekkel szembeni háborús erőszak, a nők arányának növelése a hadseregben, valamit a női hozzátartozók spontán és szervezett; egyéni és kollektív; békés és erőszakos ellenállásai a háborúval vagy a háború bizonyos aspektusaival szemben – mind-mind feminista kérdések is. Azt fogják vizsgálni, hogy a militarizmus fokozódása hogyan hat nőkre, valamint hogy a militarizmus hogyan erősíti a patriarchátust – a csecsen háborúk idején szerveződő feminista háborúellenes mozgalomról is szó lesz.

Hogyan viszonyultok a feminizmus különféle áramlataihoz – fontos célnak érzitek, hogy ezek képviselhessék magukat, esetleg ellentétes elképzelésekkel is, vagy akár vitázhassanak? Milyen szempontok alapján zártok ki valamit az eseményről?

Maja: Én azt gondolom, hogy egy baloldali, radikális feminizmus tudja leginkább feltárni azt, hogy a kapitalista patriarchátusban milyen strukturális szempontok mentén érdemes a nők helyzetét megvizsgálnunk. Szerintem ez a keretrendszer a legalkalmasabb arra, hogy rámutasson, hogyan függ össze a nők elnyomása egymástól látszólag alapvetően különböző  szférákban. Ezért tartom fontosnak azt, hogy a fesztiválon minél több témát járjunk körbe egy hét alatt, hiszen így talán jobban láthatóvá válnak ezek az összefüggések. A kiválasztásban egyrészt felmerülnek olyan praktikus szempontok, hogy egy-egy témában több programötlet is befut – ilyenkor általában csak egyik javaslat fér bele a fesztivál programjába; ahogy az is szempont, hogy mit tekintünk éppen aktuálisnak, milyen teret és pénzügyi keretet tudunk biztosítani az adott évben, és milyen témák nem szerepeltek az elmúlt években. Alapvetően szívesen biztosítunk teret különböző feminizmusoknak, szerintem ez meg is látszik a fesztivál programjain, azonban azt hozzá kell tenni, hogy ez egy rendszerkritikus feminista fesztivál, ami szintén befolyásolja a kiválasztási folyamatot.

Általában véve hogyan tud a fesztivál teret adni az egyet nem értésnek és a vitának anélkül, hogy elhallgattatás vagy kizárás (cancel culture) történne?

Maja: A programok kiválasztásakor arra törekszünk, hogy minél több különböző kérdést tematizálni tudjunk valamilyen formában, azonban senkinek sem szólunk bele a koncepciójába, mindenki a saját szemlélete és meglátása szerint összerakott programot tudja megvalósítani a fesztivál keretei között. Ez teszi lehetővé, hogy párhuzamosan sok különböző szemléletű és fókuszú program legyen látogatható, és a látogató maga dönthesse el, hogy melyiket érzi a magához leginkább közelinek.

Csenge: A céljaink és az alapértékeink közösek, és szerintem ez ideális táptalaj arra, hogy értelmes és érveken alapuló viták alakuljanak ki.

Maga a feminizmus elismerése korántsem adott Magyarországon, sokak számára szitokszó, és nem csak a szélsőjobboldalon. Mit gondoltok, hogyan változhatna ez?

Maja: Egyrészt nagyon örülök annak, hogy egyre többen foglalkoznak feminizmussal, egyre többen vallják magukat feministának, ezt a fesztivál gyors növekedése is mutatja. Másrészt az előfeltétele egy egész hetes feminista fesztiválnak, hogy legyenek olyan biztonságos terek, ahol megvalósítható – hiszen csak ilyen terekbe hívhatunk meg felelősen nőket, ahol aztán feminizmusról és ezer más dologról együtt gondolkodhatunk. Emellett persze rengeteg dolgunk van még, hiszen patriarchátusban élünk, ráadásul egy olyan országban, ahol nagyon konkrét elképzelései vannak a kormánynak arról, hogy a nőnek hol a helye és milyen szerepekben szeretnének látni minket. A CSAK egy lehetőség arra, hogy együtt alkossunk, énekeljünk, gondolkodjunk, hogy megosszuk egymással a tudásainkat, és arra is, hogy szerveződjünk.

Csenge: Szerintem a „hogyan változhatna ez” kérdésre az én történetem egy ideális példa. A karrierutamat tekintve alapvetően könnyűzenei közegből érkezem. Nagyon hamar szemet szúrt, hogy a nők mennyire hátrányos és kitett helyzetben vannak a kultúriparban is, és elég hamar fontos kérdéskör, téma lett ez a számomra, amivel a munkám során igyekeztem egyre többet foglalkozni. Ebben a korszakomban még sosem nyilatkoztam úgy magamról, hogy feminista vagyok. Viszont ha az ember nőként a saját és a körülötte lévő nők helyzetét elkezdi megismerni, feltárni, értelmezni, akkor szerintem már rövid idő után jön a felismerés, hogy rendszerszintű elnyomás az, amiben élünk. A tavalyi beharangozónk egyik kulcsmondata is volt a mondat, amit nagyon szeretek idézni:

„Ha megérted, már nem lehet elviselni.”

Sem elviselni, sem tűrni, sem hagyni nem lehet, és nem is szabad.

Nagy erő van abban, főleg a jelenlegi politikai helyzetben, amikor egyének elkezdik felismerni ezt a globális problémát és mélyebben is meg akarják érteni. Számukra kell ideális belépési küszöböt biztosítani. amiért kemény és verejtékes munkával sokat tesznek azok a szervezetek, akikkel évről évre együtt dolgozunk. Ez a fesztivál részben azért van, hogy az ő munkájuknak adjunk nagyobb láthatóságot; könnyebb kapcsolódási lehetőséget, közös időt és teret teremtsünk az együttes gondolkozásra, munkára – nem utolsósorban pedig azért, hogy ünnepeljük őket.