Az elmúlt hetekben több okból került a sajtó fókuszába a gyermekvédelmi törvény két éve megszavazott homofób módosítója. Az első ilyen L. Simon László menesztése volt a Nemzeti Múzeum éléről, miután a törvényt maga is megszavazó exképviselő nem volt hajlandó eleget tenni a Dúró Dóra házmesterkedése következtében felmerült igénynek, hogy a World Press Photo bizonyos képeit csak személyi igazolvány felmutatása után lehessen megtekinteni. A második pedig a Néprajzi Múzeum azon döntése, hogy lekordonozzák egy már két hónapja látható kiállításuk bizonyos képeit – hogy azokat 18 éven aluliak ne tekinthessék meg.
Mindkét kiállításban közös, hogy nem pornográf képeket, hanem olyan fotókat állított ki, amik meleg és az LMBTQI-közösséghez tartozó embereket mutatnak be hétköznapi helyzetekben. A közel 70 éve rendszeresen megrendezett World Press Photo, aminek magyarországi kiállítása az egyik leglátogatottabb volt világviszonylatban is – egyik idei sorozatában azt mutatta be a díjnyertes fotós, Hannah Reyes Morales, hogy hogyan él egy Fülöp-szigeteki idősotthon LMBTQI-közössége.
A Néprajzi Múzeum pedig Claudia Andujar, félig magyar származású brazil fotóművész és aktivista 1967-ben homoszexuálisokról készített fotóit kerítette el.
Az Indiánok. Lelkek. Túlélők. című kiállításon (amelynek központi témája a brazil őserdőben élő Janomami őslakosok élete), több képen is meztelenül szerepelnek a természeti törzs tagjai. A 92 éves aktivista korlátozás alá eső sorozatának képei a Népszava beszámolója szerint is olyan szolidan elmosódottak, hogy szinte kivehetetlen, milyen jelenetet kapott lencsevégre a művész – ráadásul ezek egyike sem explicit szexualitás.
Orbán Viktor a törvényt „legitimáló” – érvénytelen – népszavazásról 2022-ben még úgy fogalmazott:
„A gyermekvédelmi népszavazás kérdése arról szól, hogy egyetlen magyar szülő se érezhesse úgy, hogy a gyermek legérzékenyebb életkorszakában lévő kizárólagos jogát bárki elveszi tőle.”
Ahogy azt propagandatörvény kapcsán korábban már bemutattuk, a neveltetés kérdésének szülői egyeduralma nyakatekert érvelés, hiszen a szülők jórésze – ugyanúgy, ahogy az iskolapad elhagyása után nem feltétlenül válik a másodfokú egyenlet, Ady halálköltészete, a kovalens kötés, vagy éppen a négyütemű fekvőtámasz szakértőjévé – úgy a szexuális és párkapcsolati erőszakhoz, a hormonális változásokkal járó gondok hoz vagy a mentális egészség kérdéséhez sem ért szakemberként. És ezzel a legtöbb szülő tisztában is van: az UNICEF nemzetközi gyermekjogvédő szervezet megbízásából a Publicus Intézet 2020 májusában készített reprezentatív felmérést a témában, amiből kiderült, hogy
a magyarok többsége a tanároktól és a szülőktől együtt várja a megfelelő felvilágosítást.
De nem csak a szülői igény, hanem a például az ENSZ Gyermekjogi egyezménye, amelyhez Magyarország 1990-ben csatlakozott, is ellentmond a fideszes „a gyerek a szülőé” logikának. Az Egyezmény ugyanis leszögezi a gyermek részvételhez való jogát, ami az aktív cselekvésen (hogy például részt vegyenek az őket érintő döntések meghozatalában) túl azt is jelenti, hogy a gyerekek megnyilvánulhatnak, egyénenként és csoportban is, elmondhatják véleményüket, kifejezhetik érzéseiket. A gyerekek ellátása, táplálása, tanítása, testi-lelki védelme pedig nem csak a szülők dolga az egyezmény szerint, hanem a teljes társadalomé: a családé, a közvetlen közösségé, az intézményeké és szakembereké, valamint a törvényeket alkotóké és az államé is. Ezzel szemben az elmúlt hetek hírei, L. Simon elbocsátása és
a korhatárhoz kötött múzeumi képnézegetés azt üzeni, még a szülő is alkalmatlan eldönteni, mit nézhet meg a gyereke.
Hiszen ezeknek a kiállításoknak a látogatása (egyelőre) még nem olyasmi, amiről ne tudna egy szülő – a fiatalok nem titkolják el otthon, hogy a Nemzetiben, vagy a Néprajzi Múzeumban jártak. Sőt, sok esetben maguk a szülők viszik el a gyermekeiket ezekre a kiállításokra, ahol mostantól azzal kell szembesülniük, hogy egy kormányzati kordon, nempedig ők döntenek arról, hogy melyik képeket nézhetik meg velük.
Legyen szó nemzetközi díjat nyert sajtófotóról vagy magyar származású nemzetközi hírű fotós-legenda őslakos törzset bemutató képanyagairól, a Mi Hazánk narratívájától rettegve a Fidesz az értelmezhetetlen törvényt rágyurmázza ezekre a szakértői vélemények által is ismeretterjesztőnek ítélet képekre és „öncélúságot” kiált.
(Arról a kettős mércéről már tényleg banális lenne hosszabban szót ejteni, hogy egyébként a kormányhoz vállaltan hűséges TV2, Orbán Viktor által is reklámozott Sztárban Sztár leszek című műsorában heti rendszerességgel sminkelik magukat és öltöznek be ellenkező neműnek a szereplők. 12-es karika mellett, szülői beleegyezés vagy tudomás nélkül több millió kiskorú néző szeme láttára – bármiféle következménytől mentesen.)
Miközben Orbán Viktor a módosítás kapcsán még úgy fogalmazott, „A gyerek a szülőé! Nem az iskoláé, nem az államé és így tovább”, addig a fenti lépéseivel a kormány úgy takarózik a gyermekvédelminek csúfolt törvény szürkére hipózott leplébe, hogy mintha csak azt sulykolná:
Csak az állam mondhatja meg a szülőknek, hogyan kell nevelni a gyermekeket.
Pénteken a kormány újabb nemzeti konzultációt indított, vélhetően megint többmilliárd forintos közvetlen- és kampányköltséget róva az adófizetőkre, amiben ismét felmerül a gyermekvédelmi törvény. A konzultációs ív egyik kérdésében a Fidesz azt állítja, hogy „Brüsszelből folyamatosan támadják a magyar gyermekvédelmi törvényt” sőt, „az Európai Bizottság bíróságon is megtámadta a jogszabályt” miközben „egyre több hír lát napvilágot a gyermekeket célzó agresszív LMBTQ-propagandáról”. Hogy LMBTQ-propaganda alatt a fenti kiállításokra gondol-e a kormány, azt fedje jótékony homály, de mivel a homofóbra faragott törvény ezekkel kapcsolatban jelent meg a hírekben, valószínűsíthető, hogy
nemzetközileg elismert fotósokról és hosszú hagyományra visszatekintő kiállításokról állítja a kormány, hogy az gyermekeket célzó propaganda.
A fenti esetek, a könyvfóliázási– és áthelyezési botrányok, valamint a több hónapos késéssel kiadott jogértelmezési ajánlások is arra mutattak rá, hogy az Európai Bizottság szerint az uniós irányelvekkel ellenkező törvénymódosítás és a kapcsolódó rendeletek megfogalmazásai homályosak és nehezen értelmezhetőek. És ez a homály nem véletlen. Az RTL (még a törvény előtti) kampányfilmjének kálváriája, L. Simon László esete és a Néprajzi Múzeum szolgalelkűsége is a szexuális kisebbségek megjelenítésével kapcsolatos állandó félelem és „duplagondol” gerjesztésének kormányzati szándék szerinti sikertörténetei.
