Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szakmai szervezetek és jogvédők is elfogadhatatlannak tartják a pedagógus státusztörvényt

Ez a cikk több mint 1 éves.

Szakmai szervezetek és jogvédők elfogadhatatlannak tartják az új, pedagógusokra vonatkozó státusztörvényt, melyet a Belügyminisztérium társadalmi vitára bocsátott.

„A Civil Közoktatási Platform, a Szülői Hang, a PDSZ, a PSZ és a TASZ szerint a törvénytervezet nem reagál érdemben az oktatás problémáira, a pedagógusok jogállásának és az iskolák működésének átalakítása pedig nemhogy nem védi, hanem kifejezetten csorbítja a diákok oktatáshoz való jogát”

– szól a szervezetek közös közleménye.

A státusztörvény elfogadásával tovább csorbul a pedagógusok szabadsága és ellenállási lehetőségeik.

Ugyanis noha elvileg társadalmi vitára bocsátották a törvényt, nehezen elképzelhető hogy a kormányzat visszalépjen tőle, vagy érdemben változtasson rajta bevezetés előtt. Ezt támasztja alá az is, hogy a tervezet kidolgozásába nem vonták be az érintettek képviselőit, külső szakmai szervezeteket, és a százoldalas dokumentum „társadalmi vitájára” is mindössze nyolc napot hagytak. Számos részletet pedig külön jogszabályok tárgyalnak, amiket így a mostani folyamatban nem is lehet véleményezni.

A szervezetek ezzel szemben valódi társadalmi egyeztetést várnak el a kormánytól egy ilyen horderejű változtatás bevezetése előtt.

A nevelőtestület a szervezetek szerint a szabályozással számos döntési jogát veszítené el, és kiszolgáltatottá teszi őket és az intézményeket a fenntartói és munkáltatói jogköröket egyaránt gyakorló tankerületi központoknak, amit az autonómia csorbításaként határozottan elutasítanak.

A pedagógushiányt pedig nem kezeli véleményük szerint, csupán a rossz gyakorlatokat betonozza be. Ennek jegyében tovább emelkedhet az óraadó tanárok száma, és végzettség nélküli pedagógushallgatókat is alkalmazhatnak majd a létszámhiány enyhítésére. A kötelező létszám 70 százalékáról 50 százalékra vinnék le a kinevezett dolgozói létszámot.

Ráadásul a közleményt kiadó szervezetek szerint retorziójellegű az intézkedés:

  • szankcionálja a sztrájkjog gyakorlóit,
  • bünteti a tanulókat a tanítási év elnyújtásával,
  • és még kiszolgáltatottabbá teszi a pedagógusokat a  teljesítményértékelés bevezetésével.

„A pedagógusok béremelése megoldható jogállásváltozás nélkül is, indokolatlan a béremelés feltételeként kifejezetten munkavállaló-ellenes, munkaterheket tovább növelő szabályokat bevezetni”

– vonják le a következtetést a közlemény kiadói.

Mint szerdán beszámoltunk róla, a PDSZ szerint a státusztörvény miatt azok is menekülni fognak a szakmából, akik eddig nem tervezték. Véleményük szerint szembemegy a kormány EU felé tett vállalásaival – holott Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón épphogy ezen vállalásokkal indokolta szükségességét. Hovatovább rosszabb körülményeket teremt a közalkalmazotti státusznál.

A március 2-án közzétett törvénytervezettel megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát a kormány, és egy új jogállás alá, úgynevezett köznevelési foglalkoztatotti jogviszony alá rendelné őket. A tervezet véleményezésére március 10-ig adott időt a kormány.

A fenti problémák mellett a szakszervezet szerint a státusztörvénnyel szubjektívvé válna a tanárok bérezése, a béremelést pedig enélkül is meg lehetne oldani. Az egyes sávokban a maximum illetmények összege akár a minimum két-három szorosa is lehet: Pedagógus I. esetén 410 000 Ft-tól 1 065 000 Ft-ig, Pedagógus II. esetén 430 000 Ft-tól 1 135 000 Ft-ig, Mesterpedagógus esetén 520 000 Ft-tól 1 365 000 Ft-ig, Kutatótanár esetén 640 000 Ft-tól 1 470 000 Ft-ig terjedhet. A béreket a tankerületi központ és az igazgató közösen határozzák meg.

A diákok, valamint a szülők is megsínylik a törvénymódosítást, ugyanis a nevelőtestületeknek számos területen megvonná a beleszólási jogát, valamint a tanév is hosszabb lenne.

A státusztörvény ellen itt lehet online petíció aláírásával tiltakozni, a Szülői Hang levélküldő akciójához itt lehet csatlakozni. A Civil Közoktatási Platform részletes véleménye itt, a Szülői Hangé itt, a PDSZ-é pedig itt olvasható.

Címlapkép: Alföldi Dániel