Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Techóriások katonai tevékenységét leleplező jelentést blokkolt a globális szakszervezet

Ez a cikk több mint 1 éves.

Szakszervezeti tisztségviselők akadályozták meg egy olyan jelentés nyilvánosságra hozatalát, amely fényt derít a Microsoft és számos más tech cég együttműködésére az amerikai hadsereggel és hírszerző ügynökségekkel.

Eredetileg a jelentést az UNI, a szakszervezetek globális szövetsége rendelte meg a Tech Inquiry nevű nonprofit oknyomozó szervezettől. Később azonban az  UNI kihátrált az alkuból, és úgy döntöttek, mégsem hozzák nyilvánosságra a dokumentumot. A Tech Inquirynek nyilatkozó egyik szakszervezeti tisztségviselő szerint a meghátrálás oka egy tavaly nyáron létrejött semlegességi megállapodás a Microsoft és az UNI egyik tagszervezete, az Amerikai Kommunikációs Dolgozók (CWA) szakszervezet között, amelyben a techcég vállalta, hogy a leányvállalatánál, az Activisionnél dolgozó munkásokat nem fogja akadályozni abban, hogy szakszervezetet alkossanak.

„Mivel a Microsoft tiszteletben tartotta a dolgozók szervezkedéshez való jogát, nem állhatunk be a dokumentum nyilvánosságra hozása mögé.” – szögezte le a szakszervezeti tag az Tech Inquiry-nek.

A CWA erről az egészről közben mit sem sejtett, az UNI nélkülük rendelte meg a dokumentumot. A globális szövetség szerint az oknyomozó szervezet által idézett kollégájuk nem az UNI nevében beszélt, hozzátették, azért nem hozták nyilvánosságra a kutatást, mert az jelen formájában nem szolgálta az Amazon felelősségre vonására irányuló, globális erőfeszítéseket.

Az oknyomozó nonprofitnak nyilatkozó tisztségviselő szerint azonban politikai megfontolások állhatnak a kihátrálás mögött. A dokumentum ugyanis kényelmetlen pozícióba helyezi a CWA-t, akiknek ugyan nincs köze az elrendelt kutatáshoz, az UNI tagszervezetének számítanak és financiálisan is függnek a szövetségtől.

,,Nem hagyhatjuk, hogy a nevünk szerepeljen ebben a dokumentumban és veszélyeztessük a CWA-val való kapcsolatunkat, a CWA és a Microsoft kapcsolatát, az Activision dolgozóinak a szervezkedéshez való jogát, és a munkámat. Ez túl sok, kirúgnának.”

Az Activision dolgozói még nem kötöttek hivatalos szakszervezeti szerződéseket, ám a cég egy részlegében már megtörtént a szavazás, hogy csatlakozzanak a CWA egyik projektjéhez, amely a videójáték-iparban dolgozók érdekképviseletét látja el. A Microsoft semlességi ígérete erős ellentétben áll a többi techóriás hozzáállásával, akik külső tanácsadókkal és különböző kreatív eszközökkel léptek fel a szakszervezeti törekvések ellen cégükön belül.

A semlegességi megállapodás nem csak az Activision dolgozóinak életszínvonalát javíthatja fokozott munkahelyi védelemmel és magasabb bérekkel, hanem a CWA számára is hatalmas anyagi előnyökkel járhat, ugyanis a szakszervezet a dolgozók fizetésének egy részét tagdíjként gyűjtheti be.

A Tech Inquiry által készített jelentés  világszerte több ezer kormányzati szerződést gyűjtött össze, amelyekből kiderül, hogyan váltak csendben az olyan techóriások, mint a Microsoft, az Amazon, az IBM, az Oracle és a Google  jelentős katonai vállalkozókká a jövedelmező felhőalapú számítástechnikai projektek révén.

Jack Poulson, az oknyomozó szervezet vezetője kiemelte, számos szerződést egy harmadik fél közbelépésével kötöttek meg a techcégek és a kormányok, amelyen keresztül megvásárolták a vállalatok termékeit, legtöbbször katonai felhasználásra. A jelentés azt is megállapította, hogy számos kormányzati weboldal nem jelenti pontosan a techóriásokkal kötött katonai szerződések számát. A Microsoft, az Amazon és az Alphabet az amerikai szövetségi kormánytól kapott 2018 utáni megbízásainak több mint 98 százaléka katonai, hírszerzési vagy bűnüldözési szerződésekből származik.

A jelentést mindennek ellenére elkaszálta a szakszervezet, mert annak része a Microsoft tevékenysége is. „Ha csak az Amazonnál maradunk, sokkal egyszerűbb lett volna”– magyarázta a Tech Inquiry-nek nyilatkozó szakszervezeti tag.

(The Intercept)