Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Még nem lép vissza egyikük sem, közösen gyűjtené az ikszeket a második fordulóban Karácsony és Márki-Zay

Nem dőlt el a napok óta mindenkit lázban tartó Karácsony-Márki-Zay tandem sorsa. Az előválasztás következő fordulójában október 10 és 16 között a szavazók Dobrev Klárára vagy a közös jelöltek között választhatnak, de hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt, még nem dőlt el. A további részletekről a következő napokban döntenek még. 

A hódmezővásárhelyi tárgyalások végén a Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közösen jelentette be, hogy együtt mennek tovább, „egy politikai szövetség két egyenrangú feleként”, ahogy a főpolgármester fogalmazott:

„Szeretnénk elérni és ezt fogjuk kezdeményezni a Választási Bizottságnál, hogy mindkettőnk neve szerepeljen, nem egymás alatt, hanem egymás mellett a szavazólapon mint egy egységes politikai ajánlatot tevő két miniszterelnök-jelölt.”

Márki-Zay csütörtökön még több ultimátumot is szabott a főpolgármesternek a visszalépésért cserébe. Feltételei, hogy Karácsony kötelezze el magát az euró minél előbbi bevezetése mellett, támogassa az elszámoltatást, illetve mondja ki az Alaptörvény közjogi értelemben vett érvénytelenségét.

A miniszterelnök-jelölt személyében nem, de számos más dologban megegyeztek már. Egy közös „minimum programot” hoztak létre, ami nem ellentétes az ellenzéki összefogás értékeivel és programjaival, de ez fogja adni a közös kormányzás alappilléreit.

„A másik egyetértése nélkül nem lesznek döntések ebben a kormányban.”

Megállapodtak, hogy  egy közjogi egyeztető tanácsot hoznak létre az új alkotmány megalkotásához. Márki-Zay szerint ez fogja garantálni, hogy a demokráciát ne lehessen soha többé úgy kisiklatni, mint Orbán Viktor tette.

Emellett, megállapodtak egy elszámoltatási szervezet létrehozásában, melyet Hadházy Ákos vezet majd, és amely a 2010 előtti korrupciós ügyeket is feltárja. Továbbá megegyeztek, hogy megtartják a családtámogatások rendszerét, a családi adórendszert. A nemzetpolitika fontos része lesz közös kormányzásuknak, nem hagyják elutasítani a határon túli magyarok bármilyen jogát.

Az első eredményhirdetés óta felpörögtek az események az előválasztás körül. A második fordulón ringbeszálló miniszterelnök-jelöltek alkuira és bejelentéseire figyel mindenki. Dobrev Klára 34,76 százalékos támogatottságával szemben a második és harmadik legnépszerűbb Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közösen indulna, ennek formája viszont eddig bizonytalan volt. 

Karácsony a vasárnapi kampányeseményén több megjegyzést is tett, melyek arra utaltak, hogy a főpolgármester nem lépne vissza Márki-Zay Péter javára a második fordulótól. A főpolgármester első körben a szavazatok 27,31 százalékát szerezte meg. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) jelölésében induló Márki-Zay meggyőződése, hogy neki van a legnagyobb esélye győzelemre vinni az ellenzéki összefogást 2022-ben, de ahogy vasárnap bejelentette, az utolsó pillanatban hajlandó „félre rántani a kormányt” és beállni Karácsony mögé. 

A két jelölt összefogása körül eddig sok homályos részlet volt, de már a DK és Jakab Péter is kritizálta az összefogást. A Jobbik elnöke – aki az előválasztáson elért 14,1 százalékkal lecsúszott a második fordulóról – elég élesen bírálta a két jelölt összefogását. Ahogy Facebook posztjában fogalmazott, az összefogás a vesztes fél szavazóinak érdekeit sérti, ami a kormányváltás esélyeit is rontja. A DK több politikusa is negatívan értékelte a Karácsony-Márki-Zay tandem alakulását. A DK alelnöke, Molnár Csaba a szakértői kormány ötletével kapcsolatban fejezte ki aggályait, Czeglédy Csaba szerint pedig Karácsony a saját javára szeretné változtatni az előválasztás szabályait.