Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A DK megüzente Márki-Zaynak és Karácsonynak, hogy koalíciós kormányból nem hagyhatják ki a koalíciós pártok politikusait

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Jobbik, a Momentum és a Demokratikus Koalíció (DK) is megszólalt szombaton a Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely deklarált második fordulós együttműködése kapcsán az ellenzéki előválasztáson.

Mint ismert, pénteken sajtótájékoztatón jelentette be Márki-Zay Péter, hogy az előválasztás első fordulójának eredeményének tudatában biztosan kollaborál majd a második fordulóban Karácsony Gergellyel, vagyis a továbbiakban miniszterelnök-jelöltként, és miniszterelnökjelölt-helyettesként párban folytatják a Dobrev Klárával versenyzést, méghozzá úgy, hogy csak egyikük áll majd ki a DK jelöltjével szemben, ám azt a következő egy hétben fogják eldönteni, hogy melyikük lép vissza majd a másik javára.

Szombaton délelőtt Jakab Péter, a Jobbik elnöke – aki az előválasztosan 14,1 százalékos eredményével és negyedik helyezésével nem jutott tovább a második fordulóba – éles kritikát fogalmazott meg a két jelölttársa közt létrejött megállapodással kapcsolatban. Jakab szerint „ha azért fognak össze ketten, hogy ne a harmadik nyerjen, azzal nem tesznek mást, mint sebeket ejtenek. Függetlenül attól, hogy sikerül-e a tervük vagy sem. A vesztes fél szavazói fognak sérülni, és ezzel a kormányváltás esélye.”

Ezen a ponton bekapcsolódott az adok-kapokba az előválasztás első fordulójában 3,4 százalékot előre Fekete-Győr andrás is. A Momentum elnökenem értek egyet azzal, hogy Márki-Zay és Karácsony összefogásával csökkenne a kormányváltás esélye. Szerinte éppen ellenkezőleg: „Ahogy az RTL-vitában is elmondtam: aki tisztában van a magyar társadalom realitásaival, az pontosan tudja, hogy Dobrev Klárával van messze a legkevesebb esélyünk legyőzni a Fideszt és egy új Magyarországot felépíteni. (…)
Biztos vagyok benne, hogy a Jobbik szavazói most elképedve nézik, hogy a DK és a Jobbik fél éve született barátsága abban csúcsosodik ki, hogy Jakab Péter éppen győzelemhez próbálja segíteni Dobrev Klárát. De mind a momentumosok, mind a jobbikosok tudják: a kormányváltáshoz nem ez az út vezet, hanem a valódi változást akaró városi, vidéki, jobboldali, baloldali és bizonytalan szavazók szövetsége. Mindannyiunk szövetsége.”

A DK képviseletében Molnár Csaba, a párt alelnöke szólt hozzá a vitához, Facebook-bejegyzésében elsősorban azt kritizálva, hogy Márki-Zay Péter nyilatkozata alapján Dobrev mindkét állva maradt riválisa egyetért a szakértői kormány ötletében. Molnár eszmefuttatása szerint „a parlamentáris demokrácia lényegi eleme, hogy a minisztereket a koalíciós pártok delegálják a koalíciós kormányba, a pártok parlamenti súlyának – vagyis a választásokon kifejezett népakaratnak – megfelelően” ezért a DK-s politikus úgy véli, „[h]a most bármelyik miniszterelnök-jelölt kijelenti, hogy szakértői kormányt akar, akkor ezt a legalapvetőbb parlamenti demokratikus alapszabályt rúgja fel”.

A DK-ból a Szombathelyen az előválasztáson az LMP-s Ungár Péterrel szemben egyéni győzelmet arató Czeglédy Csaba már az eredményhirdetés napján, csütörtökön hozzászólt a Márki-Karácsony tandem körüli vitához, aki szerint Karácsony Gergely erőltette, hogy két fordulós legyen a miniszterelnök-jelölti előválasztás, hogy így növelje esélyeit az 5 versenyzős mezőnyben. Czeglédy szerint Karácsony most a második forduló háromszereplős szabályán akar a saját maga érdekében változtatni.

Czeglédy bejegyzésére a Budapest 6. körzetét megnyerő, Karácsony Gergellyel több ízben közösen kampányoló Jámbor András reagált pénteken, mondván, hogy a Cezglédy kifogásainál is nagyobb baj, hogy szerinte „a DK megfúrta, hogy az egyéni jelölteknél is legyen második forduló”. „Másrészt azok a DK-sok, akik azt mondják most, ha Márki-Zay vagy Karácsony visszalép, az nem demokratikus, azok mit gondolnak a DK-Jobbik alkuról, aminek következtében 31 helyen lépett vissza egymásnak ez a két párt?”  – teszi hozzá Jámbor.

Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely között a hódmezővásárhelyi polgármester elmondása szerint hétfőn kerül sor újabb tárgyalásra. Mindeközben az előválasztás második fordulójának pontos időpontjáról még nincs hír, miközben az eredeti elképzelés szerint október 4-én, azaz hétfőn kellett volna kezdődnie a miniszterelnök-jelöltről döntő végső voksolásnak. Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke legutóbb azt nyilatkozta, feltehetően október 9 és 16. között kerülhet sor a második körre, de ehhez még hiányzik a hatpárti konszenzus.

Címlapkép: Mérce