„Tragédia nélkül is tortúra az egynapos horvát buszos nyaralás” – nehéz érzéketlenebb szalagcímet találni az Indexénél a vasárnap hajnalban történt tragikus buszbaleset kapcsán, pedig napok óta tele van a sajtó a véres részleteket közlő cikkekkel.

Bár a címen a cikk publikálása után nem sokkal finomítottak (így lett belőle „Ilyen az egynapos horvát buszos nyaralás”), a cikk mondanivalója nem változott: a neten fellelhető  egynapos buszos ajánlatokhoz értelmes ember bottal sem nyúlna.

„Egynapos horvátországi nyaralásról tért vissza az a turistabusz, ami vasárnap hajnalban tragikus balesetet szenvedett az M7-es autópályán. A hír hallatán először a gyász és a részvét kerítette hatalmába az embert, hogy aztán újra elolvasva a fenti mondatot, megütközve tegye fel a kérdést: Micsoda? Mégis, miféle nyaralás lehet ez?”

– ez a baleset másnapján publikált cikkben megfogalmazott legfontosabb kérdés.

Én inkább azt a kérdést tenném fel: mégis mi a célja ennek a cikknek? Mert én csak azt látom, hogy végtelenül arrogáns stílusával csak belerúg abba a negyvennyolc – bizonyára sokkos állapotba került – emberbe, aki túlélte a vasárnap hajnalban történt szörnyű buszbalesetet, és persze abba a nyolc emberbe is, aki életét vesztette. Azokba, akiknek ez tényleg nyaralás volt. Azokba, akik ajándékba adták szerettüknek az utazást. Azokba, akikhez nem ment haza vasárnap reggel a családtagjuk.

A cikk a lehető legmorbidabb időzítéssel és stílusban elemezgeti az egynapos horvátországi buszutak értelmetlenségét, miközben teljesen öncélúan gúnyolódik  azokon, akik hajlandóak oda és vissza is 6-7 órát buszozni azért, hogy megmártózzanak a tengerben. A szerző gúnyosan hol álomnyaralásnak, hol felhőtlen kikapcsolódásnak nevezi az egynapos utat, utalva rá, hogy ezt bizony csak idióták vállalják be.

Csakhogy bármennyire is abszurd, van, akinek ez az egyetlen lehetősége, hogy megnézze magának a tengert. Akciósan, 18.990 helyett 13.990 forintért.

Éjfélkor felszáll Budapesten a buszra, reggel leszáll Horvátországban, fürdik a tengerben, este visszaszáll a buszra, majd hajnalban újra leszáll Budapesten. Mert szállásra, étteremre nem telik. Sőt mi több, van, aki – mint azt a cikk zárásként fintorogva kiemeli – 5 csillagra értékeli, és maradandó élményként írja le a szolgáltatást a neten.

Számos szempontból lehetne és kellene is foglalkozni a szóban forgó buszos kirándulásokkal: lehet kritizálni az utazásszervező cégeket, amiért a profitra hajtva eleget tesznek az egynapos utak iránti vásárlói igényeknek, miközben a biztosításra sokszor nem fordítanak figyelmet. Meg lehet kérdőjelezni az ilyen utak biztonságosságát, a sofőrök pihenőidejére és a buszok műszaki állapotára vonatkozó előírásokat.

És ami talán a legfontosabb: érdemes megvizsgálni, miért töretlen az érdeklődés az ilyen utak iránt Magyarországon, és kik vállalják a hosszú buszúttal járó kényelmetlenséget és kockázatot a rövidke tengerparti kikapcsolódásért. Az országban, ahol 750 ezer ember egyáltalán nem tud elmenni nyaralni – nemhogy egy napra az Adriára, a Balatonra se.

Mint az – az újságírói etikára egyébként szintén sok esetben fittyet hányó, az áldozatok hozzátartozóiból fájdalmas részleteket kicsikaró – cikkekből kiderült, a vasárnap hajnalban Horvátországból hazatartó busz utasai közt volt egy 46 éves balassagyarmati óvónő, aki a helyi gyámhivatalnál dolgozott; és az egyik sofőr 70 éves édesanyja is, aki fiától kapta ajándékba az utat, mert nagy álma volt, hogy láthassa a tengert. Mindkét nő életét vesztette a balesetben.

Látszólag a cikkért felelős szerkesztőkben fel sem merült, hogy vannak olyanok, akiknek csak erre telik, és ezért nem őket kell hibáztatni. Holott minimális empátiával és józan ésszel nem nehéz rájönni: ezek az utak nem azoknak szólnak, akik meg tudnak spórolni több százezer forintot egy több napos családi nyaralásra a tengernél (ne feledjük, a magyarok harmadának nincs megtakarítása!). Sem azoknak, akik megtehetik, hogy magángéppel repkedjenek az Adriára, ahol aztán a Lady MRD fedélzetén ringatózhatnak az egynapos prolipancsolás helyett.

Az Index cikke azonban nem akar kérdéseket feltenni, nem akar kontextualizálni, nem akar gondolkodni és gondolkodtatni. Mert sokkal egyszerűbb és szórakoztatóbb simán csak hülyének nézni egy csomó embert, akinek egy ilyen utazás őszinte örömöt okoz. Pedig ez önmagában is elfogadhatatlan lenne. Nemhogy egy borzasztó tragédia apropóján.