Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Akik ma nem kapnak virágot”: elfelejtkezett a koronavírusban elhunyt pedagógusokról a kormány, csak a szakszervezetek emlékeztek meg róluk

Békeidőben ünnepi hangulatban zajlik június első vasárnapja, a közel 70 éves múltra visszatekintő pedagógusnap, idén azonban sokak számára beárnyékolja a gyász: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vasárnap délután azokra a pedagógusokra, kollégákra emlékezett a budapesti Eötvös József-szobornál közös énekléssel, akiket elvesztettek a koronavírus-járványban, akik „ma már nem kapnak virágot”.

„Nagyon szomorú, hogy hivatalosan nem emlékezik meg róluk senki.” Bár Orbán Viktor miniszterelnök ma levélben köszöntötte a pedagógusokat, egy fél mondat erejéig sem említette meg azokat, akik koronavírusban hunytak el – mondta a Mércének Komjáthy Anna, a PDSZ országos választmányának elnöke.

És valóban, a miniszterelnöki levél mellett a KDNP köszöntőjéből és Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének ünnepi videójából is kimaradt a megemlékezés:

 

Komjáthy Anna a Mércének arról beszélt: nincsenek nyilvánosan elérhető, hivatalos adatok a koronavírusban elhunyt pedagógusok számáról, azt pedig méltatlannak tartották volna, ha maguk kezdenek adatgyűjtésbe és felkeresik az érintett családokat.

„Nem akartunk drámázni, hanem azt akartuk, hogy kapjanak azok is egy szál virágot, akik az iskolában már nem kapnak”

– mondta.

Amikor az elmúlt egy év megpróbáltatásairól kérdeztük, azt mondta, a pedagógusok nagyon el vannak fáradva: a digitális oktatás sokkal több energiát és időt követelt tőlük, ezzel azonban senki nem foglalkozik. Az elmúlt egy év egyrészt anyagilag volt megterhelő a pedagógusok számára, mivel – ahogy arról a Mércén is beszámoltunk – maguknak vettek eszközöket, ennek megtérítése pedig szóba se került a kormány részéről. Másrészt lelkileg is nagyon elfáradtak, hiszen sokan féltek, hogy az intézményekben megfertőződnek.

„Az, hogy a magas átlagkorú pedagógustársadalom elkapja az oktatási intézményekben a fertőzést, nagyon benne volt a levegőben, és ezért nagyon sokan féltek. Ennek ellenére mégiscsak a hivatástudat győzött általában, pedig lehetőségük lett volna a magyar jogszabályok szerint otthon maradni

– mondta Komjáthy, hozzátéve: nem arról volt szó, hogy ők ne tanítsanak, csupán arról, hogy akinek hozzátartozója, vagy saját krónikus betegsége vagy kora miatt otthonról taníthassa a gyerekeket, ezt a lehetőség azonban – ami nem azonos a digitális oktatással – ebben a formában nem kínálta fel a kormány.

Komjáthy lapunknak arról is beszélt, hogy több olyan ünnepélyről tud, ahol ma annak ellenére az önkormányzatok adnak kitüntetéseket pedagógusoknak, hogy tulajdonképpen az óvodákon kívül már nincs közük az oktatáshoz. Máshonnan nem kapnak se jutalmat, se elismerést – mondta.

A megemlékezés után Fehér Tibor pszichológust arról kérdeztük, hogyan érintette a pedagógusok és a gyerekek mentális, illetve lelki jóllétét a világjárványban eltöltött egy év.

„Sokan azt mondják, hogy aki depressziós, vagy aki szorongó, az most nehezen viselte ezt a helyzetet, de ez egy nagyon individualizáló beszédmód, ami azt mondja, hogy az egyénnek van problémája”

– mondta a szakember. Szerinte a koronavírust rendszerszemlélettel kellene kezelni: a PDSZ például számtalanszor kérte, hogy biztosítsanak 100%-os táppénzt a megbetegedett pedagógusoknak, illetve, hogy támogassa a kormány a dolgozó családokat, ne szűnjenek meg munkahelyek.

Ez ugyanis nem kizárólag gazdasági-társadalmi, hanem mentálhigiénés kérdés is, ami mindenkit érint: nem szétválasztható, hogy hogyan érinti a járvány a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat, hiszen egy rendszer részei.

Emellett arra is emlékeztetett, hogy ha valaki kigyógyult a koronavírusból, még nem azt jelenti, hogy ne lennének akár fizikia, akár lelki-mentális utóhatásai a megélt élményeknek, ezekkel is foglalkozni kell.

Fehér szerint fontos, hogy ma arról is megemlékezzünk, mit kellett volna máshogy csinálni az elmúlt hónapokban: mint emlékeztetett, a PDSZ nyár végén megküldte a kormánynak, szerinte milyen intézkedéseket kellene bevezetni annak érdekében, hogy a második hullám idején legalább csökkenthető legyen a járvány hatása az oktatásban. A kormány azonban ezúttal is inkább politizálással és pánikkeltéssel vádolta a szakszervezeteket ahelyett, hogy érdemi párbeszédet folytatott volna velük:

„olyan helyen élünk, ahol azért, hogy ha kritikát fogalmazunk meg, vagy megpróbálunk rámutatni arra, hogy az egyes munkavállalók és a munkavállalók gyerekei hogyan tudnának biztonságosabb körülmények között élni, dolgozni, tanulni, az a köszönet, hogy egy terrorista szervezethez hasonlítanak minket”

– emlékeztetett Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár hírhedt mondataira Fehér.

Szerinte „a minimum minimuma lenne”, hogy meghallgassák a szakszervezeteket, hiszen nemcsak azért léteznek, hogy küzdjenek a jobb munkakörülményekért és a magasabb fizetésekért, hanem van bennük szakmaiság, tudás, megélt tapasztalat.

A szakember úgy véli, még mindig nem késő, hogy a kormány végre nyisson a szakmai szervezetek, illetve a diákság felé.

A jövővel kapcsolatban azt mondta, az elmúlt időszak problémái mellett kicsit háttérbe szorult például a bérkérdés, a járvány leszálló ágában viszont most ismét egyre többen keresik fel a szakszervezetet ezzel kapcsolatban. Szerinte ez sem pusztán gazdasági kérdés: a pályakezdő pedagógusok (legyenek akár tanárok, gyógypedagógusok, logopédusok vagy pszichológusok) annyira méltatlan bérezésért dolgoznak, amelyek nem biztosítanak hosszú távú perspektívát számukra. Az, hogy 2015 óta nincsenek a minimálbérhez kötve a pedagógus bérek például egy olyan téma, amit érdemes lesz újra az előtérbe helyezni a járványhelyzet elmúltával.

A PDSZ mellett a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is megemlékezett ma a járványban elhunyt pedagógusokról. Közleményükben azt írják:

„2020 őszétől kaptuk egyre-másra a halálhíreket, olvashattuk a gyászjelentést bátrabb iskolák honlapján, a közösségi oldalakon. Elvesztettünk csaknem 100 oktatásban dolgozót: imádott óvónőt, szeretett tanítót, tanárt, oktatót, igazgatót. Pontos adatok nincsenek halottainkról (hiába kértük), a számok egyébként is csak elfednék a lényeget. Ennél sokkal fontosabb, hogy fényképük, emlékük, mosolyuk, hangjuk megmarad a tanáriban, kollégák, gyermekek, diákok szívében. Hátrahagyták munkásságukat, intelmüket, osztályaikat, csoportjaikat, saját családjukat.  Hősök ők mindahányan, akik életüket adták az oktatásért, mi pedig örököseik vagyunk, akiknek kötelessége a jövőt építeni! Nagy feladat vár mindenkire, aki a pályán maradt!”

Címlapkép: Mérce