Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tűzszünetre egyelőre egyik fél se mutat hajlandóságot, az áldozatok száma növekszik Izraelben és Gázában

Ez a cikk több mint 2 éves.

A keddi nap folyamán az izraeliek és palesztinok közt az előző hétvégén kiújult konfliktus rendkívül súlyos szakaszába lépett: miután korábban Kelet-Jeruzsálemben összecsapások alakultak ki az izraeli rendőrség és palesztin tüntetők között amiatt, mert a hatóságok  több tucatnyi palesztin lakost akartak kilakoltatni az izraeli telepesek által magukénak tartott városi területekről, majd az Al-Aksza mecsetben, az iszlám harmadik legszentebb helyén a rendőrség könnygázzal, riasztógránátokkal és gumilövedékekkel ütközött meg a palesztin tüntetőkkel, a Hamász iszlamista terrorszervezet elkezdte rakétákkal lőni Izraelt.

Az izraeli légierő kedden lebombázott egy 13 emeletes lakótornyot Gázában, amely többek közt a Hamász egyik irodájának adott helyszínt (az épületet korábban evakuálták, így a leomlásakor üres volt), erre válaszul a terrorszervezet újabb rakétatámadást indított az izraeli főváros, Tel Aviv ellen.

A korábbi eseményeket ebben a cikkben követtük.

Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

Budapest Holnap viszont ismét közvetíteni fogunk az izraeli eseményekről, akárcsak az elmúlt napokban. Köszönjük az eddigi figyelmet, a korábbi eseményekről az alább számoltunk be, és noha a szerdai fejlemények nem sok bizakodásra adnak okot, reméljük, hogy holnap jobb híreket szállíthatunk.

Izrael Noha a Hamász Oroszországon keresztül felajánlott egy kölcsönös tűzszünetet Izraelnek, a Zsidó állam nem fogadta el az ajánlatot.

Ehelyett a miniszterek tanácskozásán elfogadták Benni Ganc védelmi miniszter javaslatát a további katonai csapásokról.

A hadsereg jelentése szerint szerdán 180 rakétát lőttek ki Izraelre vagy izraeli területekre, ezek közül 40 csapódott be. Országszerte 54 embert kezelnek kórházakban, akik a támadások során sérültek meg.

Mahmud Abbász palesztin elnök szerint Izrael áthágott minden vonalat, és az agresszió csökkentésére csak a palesztin területek megszállásának befejezése hozhat tartós békét.

Netanjahu elnök pedig az izraeli zsidók és palesztinok közötti összecsapásokkal kapcsolatban szólalt meg, elfogadhatatlannak nevezve a lincselések bármilyen formáját, miközben szokásához híven bőszen arabozott, és anarchiának nevezte, ami az országban történik.

(Haaretz)

Izrael Kirángatták az autójából, és a tévékamerák kereszttüzében egyszerűen meglincselték Bat Jam városában.

 

A nap során számos településről érkeztek hírek palesztinellenes erőszakos megmozdulásokról, az események pedig egymást gerjesztik: több palesztinellenes erőszakra a Hamász újabb rakétatámadásokkal válaszol, egyre nagyobb társadalmi támogatottsággal. Utóbbiak pedig tovább szítják a feszültséget, az izraeli rendőrség pedig noha nagy erőkkel van jelen az utcán számos városban nem mindig tud a helyzet ura maradni.

Gázai Övezet, Izrael Szerda délután sem csitultak az indulatok Izraelben és Palesztinában, rakéták és odamondogatások útján is folytatódtak az összecsapások a két fél között. A konfliktusnak egyelőre a különböző nemzetközi szereplők beavatkozási kísérletei sem tudják számottevően csökkenteni az élét – ha épp nem kifejezetten olajat öntenek a tűzre.

A gázai hatóságok a nap folyamán legalább 53 áldozatról számoltak be, míg izraeli részről hatan veszítették életüket az összecsapásokban.

Izrael légicsapásokat hajtott végre, míg a palesztin milíciák több száz rakétát lőttek ki izraeli célpontokra, melyek túlnyomó részét leszedte a Vaskupola, a világ egyik leghatékonyabb légvédelmi rendszere. Palesztina nem támaszkodhat ilyen hatékony rendszerre, mikor a nemzetközi viszonylatban kiemelkedően ütőképes izraeli légierővel kellene felvennie a harcot, így az erőviszonyok igen egyenlőtlenek.

Az izraeli hadsereg likvidálta a Hamász több vezetőjét is. Közleményük szerint négy magas rangú tisztviselőt öltek meg Gázában, ami nem segít a konfliktus deeszkalálásában, ahogy az sem, hogy Netanjahu elnök további várható gyilkosságokat jelentett be. A négy áldozat a szervezet rakétafejlesztéssel és kiberhadviseléssel kapcsolatos vezetői és kutatói közül kerülnek ki, és elpusztult egy kutató-fejlesztő központ is.

Mint Netanjahu mondta,

„tegnap azt mondtam, hogy a sötétség ezen embereinek, ezeknek a Hamász és iszlám dzsihád terroristáknak vér tapad a kezükhöz, egy órája pedig magas rangú vezetőket öltünk meg a Hamász főhadiszállásán, köztük Gáza város parancsnokát és más parancsnokokat. Ez csak a kezdet. Olyan csapásokat fogunk mérni rájuk, amikről még csak nem is álmodtak”.

Délután az izraeli nehéztüzérséget is bevetették, Gázát vették ágyútűz alá, miközben a határra folyamatosan újabb és újabb szárazföldi egységeket telepítenek.

A légicsapások során ismét több lakóépületet semmisített vagy rongált meg az izraeli hadsereg, ezzel tovább súlyosbítva a palesztin területeket sújtó lakhatási válságot.

 

 

De Izraelben sincs nyugalom: a veszélyes helyzet miatt lezárták a Tamar gázmezőt, a kevert népességű Lód városában pedig kijárási tilalmat rendeltek el éjszakára. A városban zsidó felsőbbrendűséget hirdetők egy csoportja palesztin üzleteket támadott meg helyi beszámolók szerint, valamint a rendőrséggel is összecsaptak.

 

A szélsőjobboldali elemek Jaffában is igyekeznek arabellenes pogromba fordítani a felgyűlt feszültségeket, ezt a rendőrségnek egyelőre sikerült megakadályoznia.

 

Az alábbi képen pedig egy Tórát mentenek ki egy kedden éjjel felgyújtott zsinagógából Lód városában.

 

Az ENSZ szerint mihamarább le kell állítani az eszkaláció spirálját, amit jelenleg a régióban tapasztalhatunk. A szervezet közel-keleti nagykövete pedig arra figyelmeztetett, hogyha nem sikerül csökkenteni a feszültséget, akkor abból nyílt háború is lehet (amit egyébként tűzerő alapján nem kétséges, hogy melyik fél nyerne meg).

Az ENSZ mellett aggodalmát fejezte ki az események kapcsán Boris Johnson brit kormányfő és a világ számos más vezetője is. Erdoğan török elnök pedig nem türtőztette magát, és közölte orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, hogy a nemzetközi közösségnek határozottan fel kell lépnie a palesztinokat sújtó izraeli agresszióval szemben.

Mindazonáltal miközben tovább folytatódtak a nap folyamán a Hamász rakétacsapásai, az orosz külügyminisztérium jelezte, hogy a szervezet egyik magas rangú tisztviselője szerint kölcsönös alapon hajlandók lennének a tűzszünetre.

A vegyesen, zsidók és arabok lakta Lódban kedden szükségállapotot kellett kihirdetni, miután palesztin tüntetők felgyújtottak egy rendőrségi épületet. A városban az után durvultak el a zavargások, hogy egy izraeli arab férfit meglőttek, aki belehalt a sérüléseibe. Egy zsidó gyanúsítottat letartóztattak az ügyben, akinek a szabadon bocsátásáért hirdettek ma délutánra tüntetést.

A tüntetésre a Twitteren közzétett felhívásban a gyanúsított bírósági meghallgatásának helyszínéhez hívják a támogatókat helyi idő szerint 14:30-ra, a szöveg szerint „nem lesznek némák az igazságtalansággal szemben.”

A városban jelentős a rendőri készültség, ahogy az alábbi videón is látszik:

Időközben az izraeli védelmi erők (IDF) és a belbiztonsági szolgálat műveleteket hajtottak végre a Hamász számos vezetője ellen, közölte az IDF szóvivője szerdán. A Hamász katonai parancsnokságának központi tagjait és a szervezet katonai vezetőjének, Mohammed Def közvetlen munkatársait támadták.

A támadások tehát mindkét irányba folytatódnak, miközben az Izraelen belüli zavargások is nagy valószínűséggel újult erőre fognak kapni. Az élő közvetítésünket azonban egyelőre felfüggesztjük, a nap folyamán hosszabb összefoglalóval jelentkezünk még a fejleményekkel kapcsolatban.

Benny Gantz, az izraeli védelmi miniszter délután bejelentette, hogy a védelmi erők folytatni fogják a Gázai övezet elleni támadásokat, írja a Haaretz.

„Tornyok és gyárak omlanak össze Gázában, alagutakat számolunk fel és vezetőket eliminálunk. Az Izraeli Védelmi Erők folytatni fogják a támadást amíg nem érjük el a hosszútávú nyugalmat.”

Gantz azt is hozzátette, hogy a támadásnak jelenleg nem látszik a végpontja. „Nem ismerjük el semmilyen szervezet vagy intézmény megrovását azért, mert jogunkat és kötelességünket gyakoroljuk Izrael állampolgárai védelme érdekében.”

Netanjahu kabinetje a tervek szerint helyi idő szerint este fél 6-kor ül össze, hogy megtárgyalja a gázai offenzíva további kiterjesztését.

Egyes források szerint Izrael elutasított egy kérelmet a Hamásztól, hogy tűzszünetről tárgyaljanak. A gázai egészségügyi minisztérium szerint 48-an meghaltak, közülük 14-en kiskorúak, és 304-en megsebesültek.

Gázai Övezet A Hamász által vezetett Belügyminisztérium közlése szerint az izraeli légitámadások teljesen elpusztították a rendőrség épületeit a Gázai övezet tengerparti részén. Az izraeli gépek „sikeres razziákat tartottak, amelyek Gáza város összes rendőrfőkaptányáságnak épületét megsemmisítették” – jelentette be Ejad al-Bozom, a minisztérium szóvivője.

A gázai egészségügyi minisztérium szerint 43-ra nőtt a palesztin áldozatok száma, köztük 13 gyermek és 3 nő vesztette életét. A támadások során legalább 290-en megsérültek.

Egy izraeli katona is elhunyt és kettő másik megsérült, miután a Hamász páncéltörő rakétával lőtte meg a Gázai-övezet északi területeinek a szélén állomásozó katonai terepjárót.

Az izraeli hadsereg az elmúlt 24 órában két lakóházat is lebombázott Gázában: mindkettő esetében figyelmeztető rakéták előzték meg a végső csapást, azaz az épületekben tartózkodók még időben evakuálni tudták a lakásaikat. Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Jonathan Conricus alezredes hangsúlyozta is, hogy prioritást élvez a civil áldozatok minimalizálása. A bombázással járó anyagi károk azonban óriásiak, és a zsúfolt és folyamatos lakhatási gondokkal küzdő övezetben nem elhanyagolható veszteség két sokemeletes lakótorony.

Ráadásul a lakóépületek direkt bombázása az izraeli hadsereg által 2014-ben alkalmazott stratégiára emlékeztet, írja az AP hírügynökség. Az akkor két hónapon át tartó összecsapások során több mint 70 izraeli és 2100 palesztin vesztette életét, az apartmanházak célzott támadása miatt pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnök elkövetésének gyanújával vizsgálja Izraelt. Az ország nem tagja a bíróságnak, és elutasítja a vizsgálatot.

2007 óta három háború tört ki Izrael és a Hamász között, miután az iszlamista terrorszervezet magához ragadta a hatalmat a Gázai-övezetben a rivális palesztin erőktől. Mindhárom konliktust nemzetközi és regionális szereplők beavatkozásával sikerült csak megszakítani.

Kedd este, miután a hírek szerint Egyiptom tűzszünetet szeretett volna kieszközölni a két fél között, egy vezető beosztású izraeli politikus szavait idézte több médiaforrás is. A meg nem nevezett tisztviselő kijelentette, hogy „a Hamász kilőtt egy csomó rakétát, aztán persze, hogy tűzszünetet akarnak, ez nekik tökéletes, nem kell semmilyen árat fizetniük azért, hogy Jeruzsálemre lőttek.”

Hozzátette, hogy „akkor lesz tűzszünet, amikor mi készen állunk rá”.

Szijjártó Péter szerda reggel a „leghatározottabban elítélte” egyes „palesztin terrorszervezetek Gázából elkövetett legújabb rakétatámadásait izraeli városok ellen.” A külügyminiszter Magyarország teljes szolidaritását fejezte ki Izraellel és kiejelentette, hogy „elismerjük az önvédelemhez való jogát. A civilek elleni értelmetlen erőszaknak azonnal véget kell vetni.”

A Guardian elemzése szerint a kiújult konfliktus váratlanul érte Joe Biden amerikai elnököt, aki korábban úgy vélte, egy darabig legalább nem kell külön figyelmet szentelnie a térségnek. Donald Trump vezetése alatt az USA kritikátlan támogatást nyújtott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, Biden viszont azóta lépéseket tett a palesztinokkal fennálló feszültség enyhítése érdekében.

Tamara Cofman Wittes, a külügyminisztérium volt tisztviselője, jelenleg a Brookings Intézet vezető munkatársa szerint „az erőszak legújabb eszkalációja demonstrálja, hogy nem célravezető megpróbálni marginalizálni a konfliktust: se Izraelnek, se az új arab partnereinek, se a Biden-Harris kormánynak.” Cofman Wittes szerint a jelenlegi konfliktus felboríthatja a fennálló törékeny konszenzust a felek között, és elterelheti az új amerikai vezetés figyelmét az egyéb külpolitikai céljairól.

Az Al Dzsazíra hírportál három újabb palesztin áldozatról számolt be szerda reggel: egyikőjüket, egy kamaszt az izraeli hadsereg Akabában, a megszállt Ciszjordánia területén lőtte le egy razzia során, a 26 éves Huszein al-Titit pedig a fawari menekülttáborban tartott tüntetésen a hebroni kormányzóságban. A harmadik palesztin áldozatot Ramallahban lőtték le.

Szerda hajnalban az izraeli Lodban a gázai rakétatámadás során egy apa, Halil Awad és 16 éves lánya, Nadine vesztették életüket. Halálukkal az izraeli áldozatok száma 5-re nőtt.

Iszmáíl Hanije, a Hamász egyik vezetője kijelentette, hogy ha „Izrael eszkalálni szeretné a helyzetet, erre készen állunk, ha be akarja fejezni, arra is készen állunk”. Arról is beszélt televíziós bejelentkezésében, hogy üdvözli a palesztin tüntetéseket Izraelben és a megszállt területeken, valamint, hogy mindannyian együtt mozdulnak „koherens módon a megszállás konfrontálása érdekében”.

Gázai Övezet Az izraeli hadsereg szerda hajnalban is folytatta Gáza bombázását, amit a Hamász rakétatámadásai miatt indított: légicsapások százait hajtották végre gázai célpontok ellen, a Hamász támadásai során pedig több rakétatámadás érte Tel-Avivot, Beér-Sevát és más izraeli városokat.  A gázai egészségügyi minisztérium szerint már 36-nál tart a palesztin halálos áldozatok száma (köztük volt tizenkét gyerek és három nő is), és legalább 250-en megsérültek az incidensek során. Az eltalált célpontok között van számos gázai rendőrségi épület, egy válaszként kilőtt gázai rakéta pedig Askelón közelében talált el egy izraeli gázvezetéket.

Az izraeli hadsereg hajnalban a Twitteren azt közölte: „jelentős terorrista célpontokat” találtak el a légitámadások során. A Hamász közlése szerint „110 rakétával” válaszolt az izraeli légicsapásokra.

Miután kedden egy lakótornyot már megsemmisített az izraeli légierő, szerda hajnalban újabb toronyházat döntöttek romba (a tegnapi esethez hasonlóan itt is figyelmeztető rakéták előzték meg a végső csapást, így a hírek szerint sikerült evakuálni az épületben tartózkodókat).


Az éjszaka folyamán Izrael-szerte tüntetések kezdődtek a palesztinok jogaiért, főként a többségében beduinok lakta Rahatban, illetve a dél-izraeli Kalanszavéban, de ugyancsak zavargások törtek ki Lodban, Galileában, Afulában és Akkóban is.


Hírügynökségek szerint izraeli tankok tartanak Gáza felé, az Al-Dzsazíra által megszólaltatott szakértő szerint egyelőre nem világos ugyanakkor, hogy Izrael valóban egy elhúzódó hadműveletet tervez-e, és azt sem tartja valószínűnek, hogy ténylegesen megkockáztatna egy nagyobb szárazföldi támadást.

(A cikk korábbi verziójában „palesztin ellentámadást” írtunk a Hamász rakétatámadásai helyett, a pontatlanságot javítottuk. – a szerk.)

Gázai Övezet, Izrael Hétfőre tovább eszkalálódott a már vasárnap sem rózsás feszültség Jeruzsálemben, miután a Jeruzsálem-napi menetet követően az izraeli rendőrség súlyos erőszakot alkalmazott a palesztin lakosokkal és tüntetőkkel szemben. Az AP tudósítója szerint a rendőrség könnygázzal, riasztógránátokkal és gumilövedékekkel ütközött meg a palesztin tüntetőkkel, akik a tudósítás szerint kövekkel voltak felfegyverkezve.

A hétfői események a vasárnapi (és egyébként kisebb-nagyobb intenzitással csaknem egy hónapja tartó) összecsapások folytatásának tekinthetők, tekintve hogy éjszaka a rendőrség brutálisan leverte a palesztin tüntetőket, akik reggelre elbarikádozták magukat a mecset körül. A vasárnapi tüntetéseket azért szervezték, mert ramadán idején láttak hozzá az izraeli hatóságok palesztin lakosok kilakoltatásához, ráadásul a mecsetbe tartó vallásos tömegeket is zaklatták, illetve hátráltatták.

Palesztin orvosok szerint 278 ember sérült meg, közülük 205-öt kellett kórházba szállítani, négyük állapota súlyos. A Vörös Félhold tisztviselői szerint a hatóságok egy ideig akadályozták az egészségügyi csapatok bejutását a mecset körüli sérültekhez, miközben több ezren szorultak az ostromgyűrűbe, mielőtt a rendőrség végül hátrébb vonult. A rendőrség 21 sérült, három kórházi ellátásra szoruló munkatársukról számolt be.

A főbb eseményekkel párhuzamosan számos atrocitás történt, többek között palesztin tüntetők megdobáltak kővel egy autót, aminek sofőrje emiatt elveszítette a kocsi fölött az uralmat, és a járdára hajtott, izraeli rendőrök pedig megverték a török Anadolu hírügynökség tudósítóját.

A hétvégi, valamint hét eleji összecsapások folytatásaként kedden egy 13 emeletes lakótorony omlott le a Gázai övezetben, miután az izraeli légierő rakétát lőtt ki rá, (Reuters). A lap szerint a gázai ellentámadás miatt többen is megsérültek Tel-Avivban, az izraeli légiteret lezárták. Az épületben volt található a Hamász terrorszervezet több irodája, amely szervezet rakétákkal lőtte a közép-izraeli részeket, beleértve Tel-Avivot. A harcoknak mintegy 30 gázai és 3 izraeli áldozata van. A gázai palesztin áldozatok között 10 gyerek is volt.

A Hamász rakétázása és az izraeli bombázások késő estig folytatódtak, eközben több izraeli településen súlyos utcai összecsapások zajlottak, és több helyen történt gyújtogatás. Lod vegyes arab-zsidó lakosságú városában éjfél környékén szükségállapotot kellett kihirdetni, miután palesztin tüntetők felgyújtottak egy rendőrségi épületet. A városba határrendész csapatokat rendeltek, és maga a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu is odalátogatott.

Több ország, köztük minden arab ország, de például Törökország és az Afrikai Unió is tiltakozott az izraeli állami erőszak ellen.

A helyzet megoldása jelenleg távolinak tűnik, a Mércén továbbra is követjük az eseményeket.

Gázai Övezet, Izrael Egyelőre harminc áldozatról tudni a gázai oldalon, közülük tíz gyerek, ebből hatan egyetlen izraeli légicsapásban haltak meg. Izraeli oldalon eddig három halálos áldozata van a Hamász rakétázásának.

 

New York „Izrael apartheid állam! Állítsátok meg a gyilkolást! Állítsátok meg a gyűlöletet!”

-skandálja az a több száz fős tömeg, ami New York utcáin vonul éppen, hogy tüntessen az Gázai Övezetben és Izraelben kibontakozó erőszak ellen. A tömegben sokan palesztin zászlókkal menetelnek.

Galilea Több futótűz tombol az észak-izraeli Galileában. A Times of Israel által idézett Ynet legalább hat helyszínről jelentett tüzeket, és szerintük gyújtogatás lehetett a kiváltó ok.

 

Gázai Övezet

Izraeli források alapján a Reuters írja, hogy az izraeli légierő 80 harci géppel folytatja a bevetéseket a Gázai övezetben. Izrael további harckocsikat és gyalogságot vezényelt a határra erősítésként a már ott lévő csapatokhoz.

A helyzet egyre inkább hasonlít a 2014-es eseményekhez, amikor Izrael hadműveletekbe kezdett Gáza ellen a rakétázások miatt. Akkor több mint 2100 gázai és 73 izraeli halt bele a hét hetes háborúba, és házak ezrei semmisültek meg.

Izrael Tor Wennesland, az ENSZ a Közle-Keleti Békafolyamat Különleges Koordinátora Twitterén tett közzé egy üzenetet még valamivel este 11 előtt, amelyben úgy fogalmaz:

„Állítsák meg a tüzet azonnal. A helyzet egy teljes háború felé eszkalálódik. A vezetőknek mindkét oldalon felelősséget kell vállalniuk a helyzet csillapításáért. A gázai háború iszonyatos árát hétköznapi embereknek kell megfizetniük. Az ENSZ mminden odlallal együttműködik, hogy helyreállítsa a nyugalmat. Állítsák le az erőszakot most.”

 

Izrael Az izraeli kormány éjfél körül szükségállapotot hirdetett Lod városában, és a határrendészet alakulatait vonta össze a térségben, miután sose látott mértékű zsidóellenes zavargások törtek ki.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}