Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Piros-fehér szalagokkal emlékeztetik az SZTE vezetését a hallgatók: őket érdekli az egyetem jövője

Ez a cikk több mint 3 éves.

A veszélyhelyzet idejére betiltott gyülekezés miatt tüntetni nem, de tiltakozni azért még tudnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói – üzeni az SZTE modellváltása ellen felszólaló önszerveződő csoport, a Veritas Virtus Libertas (VVL) Facebook-oldalán.

A hallgatók a Dugonics téren, a Rektori Hivatallal szemben állítottak fel kedden a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) melletti kiállás szimbólumaként már jól ismert piros-fehér szalaggal körbetekert kordonokat, jelezve:

sokszor azt érzik, hogy az egyetemi nyilvánosság „rácsok közé” van zárva, az egyetemi polgárságot viszont nem lehet kordonok mögé szorítani.

Ahogy arról a napokban folyamatosan beszámoltunk, több egyetem is a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsára juthat: augusztus 1-jétől alapítványi fenntartásba kerülhet mind a négy orvos- és egészségtudományi egyetem, illetve a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és Szegedi Tudományegyetem is.

Az alapítványi modell értelmében az intézmények élére kinevezett (kormánytagokkal, illetve Fidesz-közeli alakokkal előszeretettel feltöltött) kuratóriumok teljhatalmat kapnak az egyetemi irányítás fölött, az egyetemi szenátusok jogköreit erősen leszűkítve: a szenátustól elveszik a rektori pályázatokkal, a szervezeti és működési szabályzattal, az intézményfejlesztési tervvel és a költségvetéssel kapcsolatos jogköreit.

Az így kialakított egyetemeket továbbra is az állam fogja finanszírozni, de az államtól a fenntartói jogot az alapítványok kezébe helyezik át, így azok  rendelkeznek majd az intézmények költségvetése, éves beszámolója, szervezeti és működési szabályzata, intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási terve fölött.

Mint arról beszámoltunk, a Szegedi Tudományegyetem szenátusa nemrég úgy tartott – elvileg nyilvános – online ülést a modellváltás kérdésében, hogy azon csupán 20 egyetemi hallgatónak 40 dolgozónak tudtak a jelentkezés sorrendjében csatlakozási lehetőséget biztosítani, ami miatt elégedetlenségének adott hangot a VVL.

Miközben az egyetem felső vezetése, Rovó László rektor és Fendler Judit kancellár szerint az átalakítás egyértelmű anyagi előnyökkel járna, és mint fogalmaztak, alig lenne kockázata, addig az önszerveződő, egyetemi hallgatókat, tanárokat tömörítő VVL csoport saját kérdőíves felmérése szerint 98% százalék ellenzi az SZTE gyors és garanciák nélküli átalakítását.

A tiltakozók határozott álláspontot képviselnek azzal kapcsolatban, hogy milyen veszélyei vannak az átalakításnak és milyen garanciák mellett lehet szerintük egyáltalán beszélni arról, hogy alapítványi formában működjön tovább egyetemünk. Ezek nélkül ugyanis a modellváltás súlyosan veszélyezteti az egyetem autonómiáját, sérti az egyetemi polgárság érdekeit és az Universitas eszményét.

Ahogy arról nemrég riportunkban is beszámoltunk, az átalakítási tervektől elsősorban az egyetem nagy múltú Bölcsészettudományi karán dolgozók és tanulók érzik magukat veszélyben, úgy vélik, a rohamléptekkel való átalakítás után ismét napirendre kerülhet egy korábbi terv, amelynek értelmében a régi SZTE megkapná a Szent-Györgyi Albert Egyetem nevet, ők viszont egy új, a katolikus egyházhoz kötődő felsőoktatási intézményhez, a Gál Ferenc Egyetemhez kerülnének át. A január 18-i szenátusi ülésen elhangzottak alapján azonban – főleg a természettudományi és orvosi karok képviselői – hangsúlyozták, óriási fejlesztési pénzektől esnének el a kutatók és oktatók, ha a közalapítványi forma nem valósul meg.

A HVG információi szerint kedden egyeztetésen vett részt az SZTE vezetése az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, ahol megtudták, fenntartóváltás esetén kik lesznek majd az egyetem tulajdonosi alapítványának kuratóriumában. Egy ma reggeli összdolgozói értekezleten kiderült, hogy a kuratóriumi jogkörök elosztásáról később egyeztetnek a minisztériummal. Bár a kuratórium pontos összetétele a lap szerint nem hangzott el az értekezleten, a szegedma.hu úgy tudja, hogy a tagok közt – a korábban már belengetett Novák Katalin családokért felelős miniszter mellett – felmerült Nemesi Pál kormánybiztos, korábbi polgármester-jelölt, Szabó Gábor fizikus professzor, korábbi rektor és a jelenlegi vezető, Rovó László neve is. Emellett a HVG egy névtelenséget kérő forrása úgy hallotta, a kuratórium elnöke Trócsányi László volt igazságügyi miniszter, EP-képviselő lehet, ő azonban azt mondta a lapnak, nem tud semmiről.

A következő szenátusi ülést pénteken tartják, ahol feltehetően eldőlhet az SZTE sorsa. A VVL most arra kér mindenkit, kössön egy szalagot a kordonra, hadd lássa az egyetem vezetése minden nap munkába menet: őket igenis érdekli az egyetem jövője.