A legjobb, az új Nemzeti alaptantervhez és kerettantervekhez kapcsolódó tanmeneteket kereső Emmi-pályázatról adott hírt szombat délelőtt a HVG.hu, amelyet se többel, se kevesebbel, mint egy oklevéllel honorál a minisztérium; feltéve persze, ha pályázók nyaralásukat megszakítva összedobják az anyagot az augusztus 20-ai határidőig.
Ez egyszerre világít meg sok mindent azzal kapcsolatban, hogy az oktatási kormányzat hogyan gondolkodik a pedagógusokkal való egyezetetésről és az ő megbecsülésükről.
Arról van szó ugyanis, hogy ahhoz – az egyébként a nemzettudat erősítését, a gyerekközpontúságot és a 21. századiságot zászlajára tűző – Nemzeti alaptantervhez keres tuti recepteket a minisztérium (ezekből a legjobbakat az Oktatási Hivatal is is közszemlére teszi majd), amely már a hétköznapi oktatást a feje tejére állító koronavírus-járvány előtt is sok konfliktust szült a kormány és a pedagógustársadalom között.
A pályázat HVG által közölt részlete szerint az „EMMI tanmenet pályázat 2020” -ra várják a „legeredetibb, a tanulók fejlődését szolgáló” és a központi tartalomszabályozókkal összhangban elkészült tanmeneteket.
Az persze nem ördögtől való, hogy jó gyakorlatokat gyűjtsön az oktatási kormányzat egy olyan alaptantervre való átállásról, amely most fog debütálni, és fontos közkinccsé tenni azt, hogy mi a legjobb módja ennek az átállásnak.
De érdemes azt is látni, hogy milyen folyamat előzte meg azt, hogy az Emmi most a jó gyakorlatokra kíváncsi.
Iskoláktól több mint 100, oktatási fókuszú szervezetektől és szakértőktől pedig közel 50 különféle tiltakozó visszajelzés érkezett arról, hogy nem volt érdemi társadalmi egyeztetés az új NAT-ról, és hogy az alaptanterv ebben a formájában megosztó, elvault, gyerek- és pedagógusellenes, és még hosszan lehet sorolni az ellene felhozott érveket.
Aztán amikor a digitális távoktatás időszakába léptünk át, a kormányzat sikertörténetként értékelte a vaktában bevezetett oktatási formát, mindeközben az szóba sem került, hogy a tanárok friss tapasztalatait beépítsék az új NAT-ba, pedig a digitális távoktatás alatt ezek szép számmal gyűltek fel. Arról pedig a Mércén is sok szó esett hogy az, hogy a lehetőségekhez képest egész jól sikerült az átállás, az bizony elsősorban nem az oktatási kormányzaton múlt, hanem tanárok és civilek talpraesettségén, kreativitásán.
Ennek valódi elismerése helyett magukra hagyatottság – szélsőséges esetben meghurcolás, lásd a „vasalódeszkás” tesitanár esetét – lett a pedagógusok jussa, nem beszélve a rengeteg túlóráról, amelyet az új helyzet eredményezett. (Ezért volt különösen furcsa, amikor Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár a tanárok távoktatásban felszabadult munkaóráira hivatkozva jelentette be, hogy nem kell elhalasztani az új NAT szeptemberi bevezetését.)
Mint arra a PDSZ felmérése rámutatott, nemcsak jelentős túlórával, hanem anyagilag is komoly plusz terhekkel járt a távoktatás a tanárok számára, amelyet egyelőre sem külön egyszeri juttatás formájában nem kompenzált a kormány, sem pedig érdemi béremeléssel.
Ilyen előzmények után elgondolkodtató üzenete vannak annak, hogy a minisztérium úgy keresi a legfrappánsabb választ arra a kérdésre, hogy mi a legjobb módja az új rendszerben történő oktatásnak, hogy közben egy oklevéllel szúrja ki a pályázó (sőt nyertes) pedagógus szemét.
