A pedagógusok digitális távokatatás során felmerült többletkiadásait ellensúlyoznia kellene a kormánynak – erről írt hétfőn nyílt levelet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi).
A szakszervezet saját korábbi kutatására hivatkozik a levélben, amelyről annak a idején a Mércén is beszámoltunk. A PDSZ országos, több mint 1000 fős felmérésből az jött ki, hogy a tanárok – hiába várva segítséget központi kormányzattól – átlagosan 51 524 forintot költöttek saját zsebből a digitális munkarend megvalósítására.
Ezért a szakszervezet nettó 100 ezer forint értékű egyszeri juttatás kifizetését kéri a tanárok részére, amellyel szerintük egyben a sikert is honorálhatná a minisztérium, miután a kormányzat „sikeresnek” ítélte a járvány alatti távoktatás időszakát.
Szerintük a prémiumra azért is szükségük lenne a pedagógusoknak, mert az őszi iskolakezdés „még tartogathat nehézségeket” a pedagógusok számára, és „fontos, hogy ezek leküzdésében motiváltak legyenek”.
A PDSZ júniusban kiértékelt felmérése azt mutatta meg, hogy a digitális távoktatás a járvány alatt korántsem volt központilag tervezett és irányított, vagy legalább elősegített művelet.
Az 1011 fős mintából a válaszadók túlnyomó többségének (78,1%-ának) visszajelzése szerint a digitális munkarend bevezetésével többet kellett dolgoznia, mint egyébként. Az otthon végzett munka magasabb önköltséggel is járt: egyrészt a válaszadók 27,5%-a jelezte, hogy egyértelműen nőttek a rezsiköltségei a távmunka alatt, míg további 29,7%-ot részben érintett a probléma. Másrészt a válaszadók közel fele (42,9%) számolt be arról, hogy kénytelen volt saját pénzéből beruházni annak érdekében, hogy el tudja végezni a feladatait. Erre ugyanis semmilyen központi megoldás nem érkezett – sőt még felvetés szintjén sem merült fel a probléma az oktatásirányításnál. A legtöbben (68,2%) kiegészítőket, azaz webkamerát, fej- és fülhallgatókat és egyéb perifériákat vásároltak, sokan kényszerültek internet- (37,1%) vagy telefonelőfizetést (14,7%) vásárolni, vagy a meglévőt bővíteni.
Ugyanez történt a nem eszköjellegű, tartalmi segítség esetében is: a legtöbb segítséget a tanárok a közösségi oldalakról, csoportokról vették igénybe (72,4%), majd a különböző magáncégek, kiadók, tartalomszolgáltatók oktatásban felhasználható tartalmait jelölték a legtöbben (43,5%), ahogy sokan (23,6%) vették igénybe a civilek, művészek, alapítványok, szakmai szervezetek által biztosított tartalmi segítséget is.
