Szerda reggel Oliver Zipse, a BMW Csoport igazgatóságának elnöke bejelentette, hogy a cég takarékossági okokból felfüggeszti tervezett debreceni üzemének építését, annak ellenére, hogy márciusban Salgó András, a BMW Group Magyarország kommunikációért felelős vezetője a Népszavának még azt nyilatkozta, hogy az építkezés megkezdését nem befolyásolják a kialakult körülmények.

A halasztás egy évre szól (bár a Portfolio áprilisi cikke a jelenlegi kihasználatlan gyártókapacitások miatt minimum 3 éves késleltetést feltételez), a döntést az indokolta, hogy az első negyedévben jelentősen csökkentek a BMW csoport eladásai. A világgazdasági visszaesés miatt a cég számottevő bevételcsökkenésre számít ebben az évben.

A bejelentést Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-posztban tovább részletezte, állítása szerint a vállalat vezetői biztosították arról a kormányt, hogy továbbra is elkötelezettek a beruházás mellett, és leszögezte, hogy a gyár építési munkálatai már most is zajlanak.

A 2018 nyarán bejelentett, 320 milliárd forint értékű beruházásra a kormány eredetileg 19,4 milliárdot adott a BMW-nek ezer új munkahely teremtéséért cserébe, a debreceni önkormányzat pedig 44 milliárdos hitelt vett fel a gyárhoz szükséges infrastrukturális fejlesztések finanszírozására (amihez fedezetként a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központot ajánlotta fel a város).

2018 novemberében egy kormányhatározat arról rendelkezett, hogy a BMW-projekt állami támogatására született Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre újabb 135 milliárdot költ az állam (ennek többsége útépítésre és vasútfejlesztésre menne 2023-ig tartó ütemezésben). Ezeket az összegeket fejelte még meg 2019 elején a központi költségvetésben átcsoportosított 23,5 milliárd, amelyet a szintén az övezet infrastrukturális kapcsolatainak javítása érdekében szükséges önkormányzati feladatokra szántak, valamint az övezet közműfejlesztéseire szánt további 10 milliárd forint, majd tavaly februárban még másfél milliárd forint a gyár vasútjának építésére.

Még a járványhelyzetben is sikerült néhány millió pluszt rákölteni a projektre, a Magyar Közlöny április 14-i számában megjelent kormányhatározat az ország költségvetésében közel 700 millió forint átcsoportosítást rendelt el Debrecen javára vissza nem térítendő egyedi támogatás formájában. A város önkormányzataegyébként tavaly októberben még 2 milliárd forintot költött az új ipari parkhoz kapcsolódó közbeszerzésekre.

Hab a tortán, hogy ezeknek a közbeszerzéseknek a legnagyobb nyertese (ki más lehetne?) Mészáros Lőrinc, ugyanis az üzleti köreihez köthető Hódút Kft. az ipari parkban megvalósuló négy fejlesztésből hármat elnyert.

Elvileg ez a rengeteg közpénz, aminek a mennyisége úgy tűnik, egyre csak duzzad, végül óriási hasznot fog hajtani Debrecen és az ország számára: az ezer új gyári munkahely mellett a BMW számos új munkalehetőséget ígért a beszállítóknál és egyéb szolgáltatóknál (ugyanakkor azonban a gyár erősen robotizált lesz, így nem valószínű, hogy később az ezer új munkahely gyarapodni fog), Papp László, Debrecen fideszes polgármestere pedig 2018-ban kijelentette, hogy meggyőződése szerint a várost „teljes egészében dinamizálni fogja a BMW és a város együttműködése.”

De valóban ennyire megéri ez nekünk?

Azzal már a Mércén is sokat foglalkoztunk, mi a probléma azzal, hogy Magyarország lényegében összeszerelő-üzemként funkcionál Nyugat-Európa számára, ahogy a legtöbb kelet-európai ország is (a BMW-gyárért is Romániával és Szlovákiával versenyeztünk). Ez annyit jelent, hogy többnyire az olcsó, egyszerű „összeszerelő” fázisokat telepítik ide a külföldi multicégek, legyen szó akár az autó-, akár a feldolgozóiparról, az alacsony magyar bérek és a nagyvállalatok számára kedvezményes adók pedig rendkívül kedvező feltételeket biztosítanak számukra.

Azonban az itt, a periférián előállított termékeket többnyire már nem itt értékesítik – ebben a német autóipar három, magyarországi üzemmel rendelkező szereplője, a Mercedes, az Audi és a BMW is jeleskedik -, hanem a centrumban, azaz a nyugati országokban.

Azaz míg a költségek egy részét mi álljuk, a profit már nem itt csapódik le.

Mindeközben pedig azt is pontosan tudjuk, hogy a magyar kormány a munkajogot a német multik kénye-kedve szerint alakítja. Hiszen Szijjártó Péter maga emelte ki a debreceni BMW-gyár létesítésének bejelentésekor, hogy többek közt az alacsony adókkal és a rugalmas munkaerő-szabályozással sikerült Magyarországra csábítani az autógyártót, és arról se feledkezzünk meg, amikor szintén a külügyminiszter biztosította arról az Audi és a BMW vezetőit 2018 szeptemberében, hogy

„Magyarország soha nem fog olyan javaslatokat támogatni Brüsszelben, amely rontaná a német, és ezen belül a bajor autóipar helyzetét.”

Ez a kijelentés ugyan a 2030-ra kitűzött európai uniós klímacélok elutasítása kapcsán hangzott el, de ez a hozzáállás nyíltan tettenérhető az olyan magyarországi munkajogi szabályozásoknál, mint a 2018 végén elfogadott rabszolgatörvény, de még a járvány miatt meghirdetett gazdaságvédelmi akciótervben is, amely a munkáltatók jogait részesíti előnyben a munkavállalókéval szemben.

És akkor még ezeknek az üzemeknek a járulékos terheiről nem is beszéltünk, mint a környezeti károk (egy kiemelkedő példa erre a közelmúlt híreiből a gödi Samsung-gyár), vagy a hirtelen megugró ingatlanárak, ahogy az például Debrecenben történt a gyár oda településének bejelentése után.

A mondás, miszerint „ha Németország tüsszent, Magyarország megfázik”, a koronavírus-járvány idején végképp beigazolódni látszik, ahogy azt most a BMW-gyár építésének felfüggesztése is jelzi. A magyar gazdaság óriási mértékben függ a némettől, és

hiába szolgálja ki a kormány ezeknek a multiknak minden igényét a magyar bérek alacsonyan tartásával, a rugalmas munkajogi szabályozással, a kedvező adórendszerrel és a magyar adófizetők pénzének nagymértékű becsatornázásával, ha válsághelyzetben mindez mit sem ér.

A BMW által beígért munkahelyek még valószínűleg évekig nem jönnek létre (hiszen az építkezés is csak nemrég indult, most pedig még a hivatalos álláspont szerint is egy évig felfüggesztették), a termelésből származó haszon – amiből amúgy se látunk majd sokat – szintén még a távoli jövőben van, miközben a közpénz tovább folyik a beruházásra. Akkor mit is érünk az egésszel?