Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Madrid határán

Madrid határán állunk a vártán,
Állunk tűzözönben minden poklon át.
Őrködünk a vártán, Madrid népe álmán.
Álljuk vad hadaknak minden ostromát.

Rajta, csak rajta, törhetetlen fajta
Bátran tankok ellen száz halálon át,
Rajta, rajta, rajta, végső diadalra.
Rajta, ezernyelvű, egyszívű brigád!

Arma Pál – Komját Aladár: Madrid védői, részlet (1936)

83 éve, 1936 július 17-én kísérelt meg puccsot a második spanyol köztársaság ellen a hadsereg jobboldali vezetése José Sanjurjo vezényletével és a reakciós elemek, mint a klérus, a földbirtokosok, a gazdasági elit támogatásával, mely a csaknem három évig tartó spanyol polgárháborúba, majd Francisco Franco tábornok fasiszta diktatúrájába torkollott.

A jobboldali csoportosulások azért folyamodtak volna a puccs eszközéhez, mert az az évi választásokat megnyerte a korábban szétforgácsolódott baloldali pártok koalíciójaként létrejött Népfront, így a korábban kormányzó szélsőjobboldali-fasiszta tömörülés háttérbe szorult – azonban a vereséget nem voltak képesek elfogadni.

1936 és 1939 között a kor domináns politikai irányzatához tartozó fasiszták harcoltak a köztársaság, a progresszív eszmék, a baloldal csapataival, melyet kevés ország kivételével tétlenül nézett végig a világ jelentős része.

A polgárháború során a felkelők oldalán harcolt a spanyol gyarmati hadsereg, katonai segítséget – hadianyagot, szakértőket – kaptak a náci Németországtól és a fasiszta Olaszországtól, míg a köztársaságiakat Mexikó és a Szovjetunió támogatta hasonló módon – csekélyebb harcértékben.

Valamint támaszkodhattak még a köztársaságiak valami nagyon fontosra: a nemzetközi kommunista mozgalomra, melyből rengeteg önkéntes érkezett, hogy spanyol harcmezőkön és városok utcáin keljenek birokra a fasizmus és az elnyomás erőivel a baloldal, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás eszméiért miközben a világ szélsebesen robogott a náci ideológiával hajtott, gépesített villám-mészárszék felé.

A legendás Brigadas Internacionales-t, vagyis Nemzetközi Brigádokat hamar életre hívták a polgárháború kirobbanása után, miután szeptemberben felmerült az ötlet, az erős szovjet befolyás alatt álló Komintern és a különböző kommunista pártok hathatós közbenjárásával elkezdték megszervezni a mozgalom különböző nemzetiségű tagjainak részvételét a köztársasági népfront oldalán.

A világ minden tájáról érkeztek a jövőért és a jobb társadalomért, a fasizmus ellen harcolni kívánó baloldaliak (a nem kommunistákat azért az NKVD először kikérdezte), javarészt a párizsi Komintern irodán – a kelet-európaiak az akkoriban ott dolgozó Josip Broz Titón – keresztül, ahol okmányokat és pénzt kaptak, valamint leszervezték az utazásukat.

Habár a sztálinista Komintern-féle nemzetközi segítségnek a köztársaságiak nem minden irányzata örült különösebben, a brigádok mindenképp segítettek a fasiszta lázadók elleni harcokban, ahogy szimbolikus ereje is hatalmas volt létezésüknek: a nemzetközi, önkéntes csapatok harcoltak a nemzetközi eszméért a nemzetivel szemben.

Az sem volt ritka, hogy a egy-egy zászlóaljban vállt vállnak vetve küzdjenek olyan népek tagjai, akiktől a nemzetközi tőkés rendszer propagandája elvárta volna, hogy ellenségként tekintsenek egymásra – így harcoltak együtt protestáns és katolikus írek, olaszok és albánok, magyarok és románok, vagy a kínaiak és japánok palesztínai zsidókkal – és még sokan mások.

Persze azt sem szabad elfeledni, hogy a Szovjetunió a tankok és repülőgépek mellett a Nemzetközi Brigádokkal az NKVD tisztjeit is elküldte Spanyolországba, hisz fontos volt számára, hogy felügyelete alatt tartsa a nemzetközi baloldali mozgalmat. Az anarchisták oldalán harcoló – George Orwell Hódolat Katalóniának című könyvében szemléletesen le is írja, hogyan verte szét egyre inkább a szovjet jelenlét és közreműködés a baloldali erőket, a Népfrontot, hogyan mérgezte a fasiszták elleni harcot és juttatott börtönbe a sztálinizmussal szembehelyezkedő, baloldalért harcoló elvtársakat.

A brigádokban harcolók azonban – legnagyobb részben – nem azért érkeztek, hogy a sztálinizmust szolgálják, hanem hogy akár életük árán is, de megvédjék a baloldalt és annak vívmányait a világ azon kevés (a kétes baloldaliságú sztálini Szovjetunión kívül eső) részén, ahol nem a tőke és fasizmus uralkodott.

Bármily hősiesen harcoltak is mind a spanyolok, mind a Nemzetközi Brigádok tagjai a terjeszkedő barna szörnyeteg ellen, a harmincas évek Európájában bukásra voltak ítélve.

Nem csupán azért, mert egész Európa fasizálódott, de azért is, mert a még nem explicite fasiszta tőkés nagyhatalmaknak – Franciaországnak, Nagy-Britanniának, az Egyesült Államoknak – úgy hiányzott egy működőképes baloldali rendszer, mint púp a hátról.

A tőkének, mely ezen országokat akkor is és ma is irányítja, sokkal jobb üzlet egy fasiszta diktatúra, melyben a tőke viszonylagos szabadságot élvez, támogatja a külföldi befektetéseket – még jobb ha félperifériás és perifériás országokra jellemző módon függ is tőlük – mint egy baloldali kormányzat, melynek fő szempontja az emberek jóléte a tőkések profitjának maximalizálása helyett.

De mint tevékenységéből láthattuk, a Szovjetunió sem rajongott a „központtól” független baloldalért, ahogy baloldaliakért sem, és ahogy a szibériai végtelen hómezők gulágjain, úgy a spanyol börtönökben is egyre több lett az olyan baloldali, aki szembehelyezkedett a Komintern elveivel.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a spanyol anarchista-kommunista mozgalomnak komoly támogatottsága volt a köztársasági területeken, ahol a polgárháború alatti forradalom folyományaként gyárakat, földeket vontak társadalmi ellenőrzés alá, olyan rendszert kialakítva, mely működőképesnek bizonyult és mind a tőkés, mind a sztálini rendszertől radikálisan különbözött.

Carlo Rosselli genovai közgazdász szerint például

„Katalónia három hónap alatt képes volt létrehozni egy új társadalmi rendet a régi rendszer romjain. Ez főképp az anarchistáknak köszönhető, akik megmutatták igencsak elismerésre méltó arányérzéküket, valóságérzéküket és szervezőkészségüket… Katalónia valamennyi forradalmi erője felsorakozott egy szocialista-szindikalista jellegű program mellett: a nagyipar társadalmi tulajdonba vétele, a kistulajdon elismerése, munkás-önigazgatás… Az eddig oly megvetett anarchoszindikalizmus hatalmas, teremtő erőként mutatta meg magát”.

Ez pedig a SZU számára különösen kellemetlen fejlemény volt, tekintve hogy alternatívát mutatott volna a szovjet típusú rendszerre, ezzel veszélyeztette volna legitimitását és megkérdőjelezhetetlen vezető szerepét a nemzetközi baloldali mozgalomban, így a Komintern szempontjából nem is lehetett elfogadni egy ilyen rendszer fennmaradását.

Azonban valahányszor elbukunk, álljanak itt Buenaventura Durruti spanyol anarchista, tehát a Kominternnel szemben kétségkívül kritikus polgárháborús mártír szavai, melyeket azonban minden baloldali megszívlelhet:

„Mi fogjuk megörökölni a Földet. Efelől semmi kétség nincs. A tőkések elpusztíthatják és felégethetik a saját világukat, mielőtt végleg elhagyják a történelem színpadát. Mi nem félünk a romoktól. Mi szántottuk fel a pusztaságot, és mi építettük a városokat is – újra fel tudjuk őket építeni, még szebben. A szívünkben itt hordozzuk az új világot. Ebben a percben is növekszik bennünk.”

Olvass tovább!