Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nyíregyházán is bemutatták az ellenzéki polgármesterjelöltet

Ez a cikk több mint 4 éves.

Nermég írtunk róla, hogy Nyíregyházán bejelentette az ellenzék: megállapodtak, hogy minden önkormányzati képviselői körzetben egy ellenzéki jelöltet állítanak szembe a Fidesszel, és polgármestert is közösen jelölnek. Ma pedig az is kiderült, kit.

A közös ellenzéki jelölt az MSZP-s Jeszenszki András lett, aki immáron húsz éve van jelen a nyíregyházi közéletben, önkormányzati képviselőként négyszer nyert választást egyéniben. A polgármesterjelölt mellett fény derült az alpolgármesterjelölt nevére is: a jobbikos Lengyel Máté az elmúlt nyolc évben bizottsági tagként, illetve önkormányzati képviselőként tevékenykedett, az őt támogatók szerint „kompromisszumkészsége és tenniakarása alkalmas arra, hogy alpolgármesterként még többet tegyen Nyíregyházáért”

– derül ki a szabolcsihir.hu összefoglalójából.

A jelölteket a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP és a Jobbik mellett a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom, illetve a helyi Függetlenek Egyesülete is támogatja.

Az együttműködő pártok és civil szervezetek egy közös programnyilatkozatot is kidolgoztak, amely többek közt ezeket az elemeket tartalmazza:

  • felelős és fenntartható városfejlesztés,
  • a lakhatási feltételek javítása, bérlakásprogram,
  • a sajtószabadság visszaállítása,
  • biztonság,
  • társadalmi igazságosság,
  • munkahelyteremtés,
  • nyitott városháza,
  • közvetlen demokrácia,
  • önkormányzati rendészet felállítása

„Hiszünk abban, hogy Nyíregyházán új politikai kultúrára van szükség”

– mondta mai sajtótájékoztatóján a jelölteket bemutató Lövei Csaba, független országgyűlési képviselő, aki szerint a fő cél egy polgármesterjelöltet indítása ellenzéki oldalon, és az őt támogató, mögötte és mellette álló képviselőjelölteket indítása az őszi önkormányzati választásokra.

Nyíregyháza mellett egyre több városban valósul meg az ellenzéki együttműködés az őszi választásokra készülve (ma például Miskolcon is bemutatták az ellenzéki polgármesterjelöltet, de az utóbbi hetekben született megálalpodás Egerben, Pécsett, SalgótarjánbanSzombathelyen, Székesfehérváron, Veszprémben és Dunakeszin is.

A 2014-es önkormányzati választásokon szoros volt a végeredmény Nyíregyházán: a kormánypárti Kovács Ferenc a voksok 47,35 százalékával szerezte meg a polgármesteri széket, és a 15 egyéni választókerületből az MSZP-DK-Együtt-PM összefogása is meg tudott szerezni 2 helyet.

Forrás: szabolcsihir.hu