Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pert nyert az Auróra Közösségi Ház a kormánymédia ellen, mert az hazugságokat terjesztett róluk

Ez a cikk több mint 4 éves.

Első fokon pert nyert a Fővárosi Törvényszéken a 8. kerületi Auróra Közösségi Ház a Magyar Hírlap és a PestiSrácok nevű kormánymédiumok ellen. Szinte azonos sorvezetőt követve mindkét médiatermék azt állította  márciusban, Tanácsköztársaság 100 éves évfordulójával kapcsolatos programjukról, hogy ott „drogokat fogyasztanak”, illetve, hogy az Auróra Kioszk nevű kocsmarészt 2017-ben „a lakók kérésére” záratták be.

Az ítélet a perköltség és illeték megfizetésén kívül helyreigazítás megjelenésére is kötelezte a két fideszes újságot, a következő szöveggel:

„Helyreigazítás
A Tanácsköztársaságot ünneplik az Aurórában” címmel a Magyar Hírlap 2019. március 22-i lapszámában megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy az Auróra Kioszk vendéglátó üzletben drogoznak.

Továbbá azt a valós tényt, hogy az Auróra Kioszk vendéglátó üzlet teljes bezáratását 2017-ben egy olyan jogszerűtlen eljárásban kezdeményezte a rendőrség, amely eljárásban a jegyző bezárató határozatát a másodfokú hatóság megsemmisítette, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy az Auróra Kioszk vendéglátó üzlet éjszakai zárvatartását kezdeményezte a rendőrség.”

Az Auróra még márciusban a cikkek megjelenése után, helyreigazításért indított sajtópert, a bíróság első fokon pedig nekik adott igazat, mivel a felperes a Mérce által megszerzett ítéletek szerint valóban jogalap nélkül fogalmazta meg mindkét állítását: a drogozásra konkrét bizonyítékot egyikük sem tudott találni, az Auróra és Fecske utcai lakóházak bezáratási „kérelmével” kapcsolatban, amelyről azt állították, a környék 200 lakójának véleményét fejezik ki.

Az Auróra a perben utóbbi tárgykörben azzal érvelt, a lakóházak közgyűlései egy kivétellel csak többszöri határozatképtelenség mellett, minősített többséggel tudtak a kérdésben dönteni, ráadásul Józsefváros fideszes önkormányzatának a környékbeli lakóházakban jelentős tulajdoni hányada, így szavazati hányada is van, ami segítette a számukra kedvező kérelmek elfogadását.

A bírósági ítélet egészen pontosan úgy érvel, mindenkinek, így a kormánymédiumok munkatársainak is biztosítja az Alaptörvény a véleménynyilvánítás szabadságát, ugyanakkor hamis tényállításokat még így sem tehetnek.

Ennél fogva megállapítja az ügyben döntő bíró azt is, azt, hogy az Aurórában „drogoztak” sem a Magyar Hírlap, sem a PestiSrácok cikkíróinak nem sikerült érdemben alátámasztania, csupán egy 2017 június 10-én, a kocsma ellenőrzésénél felvett rendőrségi jegyzőkönyv átiratára sikerült hivatkozniuk, amikor is a padlón „kábító hatású szereket” találtak, ugyanakkor nem nyert bizonyítást, hogy ezeket ott, a helyszínen bárki is használta volna.

Az Auróra Közösségi Ház egy 2017 végén hozott önkormányzati határozat miatt korlátozni volt egyébként kénytelen vendéglátóipari tevékenységét is, így jelenleg is minden nap este tíz órakor be kell zárniuk a Kioszkot.

A határozatot egyébként az Auróra ugyancsak perben támadta meg, de a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság márciusban elutasította kerestüket. Azonban ügyükben ekkor a Helsinki Bizottság a Kúriához fordult, mivel úgy látták:

„ma sem lehet tudni, pontosan mennyi lakót és miben háborgatott ez a kantin. Azt viszont ismeretes, hogy maga az önkormányzat több társasházban meghatározó tulajdonos, illetve jórészt mint önkormányzati cég a társasházak közös képviselőjeként maga szervezte ezeket a kezdeményezéseket. Volt olyan alkalom is, ahol az akkori alpolgármester (ma kerületi polgármester) személyesen látogatott el a társasházi közgyűlésre. Tehát azt nehéz lenne állítani, hogy az Auróra elleni eljárás spontán lakossági felzúdulás lett volna, több jel utal rá viszont, hogy inkább politikai leszámolásról lehet szó”.

A Kúria viszont azóta a fellebezést elutasította.

A karakteres  baloldali értékek mentén politikai programokat is szervező közösségi ház a döntésre Facebookon reagált, egyértelműnek látják az önkormányzati korlátozás és a propagandacikkek közötti összefüggést, amely szerintük az ellehetetlenítésüket szolgálja:

Miután a józsefvárosi önkormányzat bezáratta az Auróra pultjait minden nap 22:00 után, szokás szerint a propagandamédia is beszállt a hely elleni inkvizícióba, a fenti, már végtelenül unalmas szavakat hajtogatva. Mind a Pesti Srácokat, mind a Magyar Hírlapot bepereltük. És most a Magyar Helsinki Bizottság / Hungarian Helsinki Committee ügyvédei segítségével első fokon győztünk is!

A pestisracok.hu-n, „Folytatja az éjszakai randalírozást Soros György liberális-keltetője, az Auróra” címmel megjelent cikkben az a hazugság szerepelt, hogy 200 környékbeli lakó kérése volt az Auróra Kioszk nevű vendéglátó üzlet éjszakai zárvatartásának elrendelése.

Hát ez nem igaz, hiába szeretnék elültetni a gondolatot az emberek fejében. Ebből is látszik, milyen röhejes indokokkal záratta be a pultot 10 után az önkormányzat.

Az Auróra éppen politikai jellegű programjai miatt állandó célpontja is a szélsőjobboldalnak, legutóbb például tegnap próbálták a helyen a Pride hónap keretében a szexuális kisebbségek emberi jogi harcairól szóló előadásukat megzavarni Budaházy Eddáék is, őket a rendezvényt biztosító rendőrség kísérte ki a helyről.

A 22.00-ás napi zárás azonban természetesen komoly evételkiesést is okoz a helynek, így nemrégen adománygyűjtő kampányt is indítottak, amelynek keretében 120, rendszeres támogatót szeretnének összegyűjteni stabil fennmaradásuk céljából:

 

 

Frissítés 19.00: Cikkünk eredeti változatában tévesen szerepelt, hogy az Auróra és a Helsinki Bizottság Kúriához benyújtott fellebezése még folyamatban lévő ügy, ezzel szemben a Kúria a keresetet már elutasította. A cikket ennek megfelelően javítottuk.