Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Feministák, konzervatívok és szexuális erőszak

Az alábbi szöveg Whittier, Nancy: Frenemies – Feminists, Conservatives, and Sexual Violence (Barellenségek – Feministák, konzervatívok és szexuális erőszak) című kötetének recenziója, amely a Mérce 2018 legjobb olvasmányainak gyűjtésében jelent meg.

Nancy Whittier amerikai társadalmi mozgalmakat kutat, és idén megjelent könyvében három esettanulmányban annak a jelenségnek jár utána, amikor társadalmi víziójukban gyökeresen eltérő politikai ellenfelek dolgoznak ugyanazon vagy hasonló célokért: barellenségeknek (a barátok és ellenségek kifejezésből alkotott szóval frenemies-nek hívja őket). Azokat az eseteket tekinti át részleteiben az 1980 és 2013 közötti időszakban, amikor feministák (bizonyos csoportjai) és konzervatívok (bizonyos csoportjai) valami módon együttműködtek a társadalmi változásért egy olyan konfigurációban, amit azonban koalíciókötésnek nem lehet nevezni.

Azt veszi számba, hogy a pornográfia és pornóipar elleni harc, a gyerekek szexuális abúzusa elleni harc, és a nők elleni erőszak ellenes törvény kilobbizása (VAWA) ügyeiben hogyan jöttek létre és milyen együttműködések, ez milyen sikerekkel kecsegtetett, milyen kooptációs veszélyeket hordozott, és hogyan törekedtek a szereplők arra, hogy elkerüljék saját közegük részéről azokat a megbélyegző és akár morális megsemmisüléshez vezethető vádakat, hogy „egy ágyban fekszenek az ellenséggel”.

Magyarországon jelenleg nincs realitása valamiféle rejtett vagy nyílt, intézményes konzervatív-feminista együttműködésnek:

a konzervatív oldalnak nincs szüksége a feministákra, a feministák pedig elképzelhetetlennek tartják a kooperációt a konzervatív szervezetek nagy részének a NER-rel való összefonódása miatt. Ezt Hodász András katolikus pap fogalmazta meg a Válasz Online új konzervatív lapnak adott interjújában: „Van családi adókedvezmény és lakástámogatás is, egyházakkal is jó viszony – így aztán sok hívő cserébe félrenéz, amikor a bűnös döntések születnek.”

Kézikönyvnek ezért ez a könyv nem tekinthető. De arra talán jó, hogy meglássuk:

1. Nem turáni átok, hogy a magyar feminista mozgalom megosztott: az USA-ban a feministák a 80-as években például a pornó kapcsán vitatták heves indulatokkal és személyeskedéssel, hogy ki az igazi feminista, ki segíti, ki árt az emancipáció ügyének. A pornóellenes oldal azzal vádolta a cenzúraellenes oldalt, hogy befekszik a liberális férfiaknak, és a pornóipar hasznos hülyéje; míg a cenzúraellenes, „szexpozitív” feministák prűdséggel és konzervativizmussal vádolták a pornóiparellenes feministákat és azt állították, hogy hozzájárulnak a jobboldal legitimációjához és megerősödéséhez, és a szexuális felszabadítás eredményeinek visszafordításához.

Ezzel pusztán a feminizmus eltérő ideológiai igazolásaira utalok, nem valami hamis semlegességet propagálok: én is azt gondolom, hogy ipari érdekeket szolgál a pornóvitának a prűdök vs. szabadok keretezése (lásd Index: „Ebben a kereszténydemokrata, csokinyakis miliőben a Tumblr egy szabadelvű oázis volt.”). Elfedi ugyanis a pornó hozzájárulását a nők elleni erőszak normalizálásához. Például a PornHub 2018-as statisztikáinak egyik elemzésében elhangzik egy szexualitás-kutató részéről, hogy férfiak bizonyos csoportja azért néz leszbikus pornót (is), mert lelohasztja a heteró pornóban uralkodó nők elleni erőszak. Hogy ez-e a magyarázat, nem tudom, de hogy adottnak tekinti, hogy elterjedt a heteró pornóban, hogy férfiak nők ellen erőszakot követnek el, az magáért beszél.

2. Rámutatnak ezek a példák, hogy bizonyos kérdésekben a baloldal és liberálisok természetesnek tekintett szövetsége: illúzió.

Számos, a nők jogait érintő kérdésben nem konzervatívok vs. progresszívok (baloldaliak és liberálisok) között húzódik a törésvonal.

Tipikusan ilyen a pornó és a prostitúció ügye, de ilyen lehet a kritika a fogyasztói társadalommal és a piaci érdekek nemi szerepelvárásokat befolyásoló működésével szemben, amelyek a „jó nő” és a „jó anya” képét ahhoz is kötik, hogy mi mindent kell megvásárolnod ahhoz, hogy ezt elérd: egy konzervatív írás a témában itt, egy baloldali pedig a Fordulat 24. számában Kerényi Szabina és Csányi Gergely tollából.

Ezért, bár úgy tűnik, mindkét oldal érdeke a saját és a másik tábor homogénnek ábrázolása, ráadásul a NER félautoriter/ kompetitív autoriter rezsimében súlyos vádnak számít, ha valaki a kollaboráns címkéjét kapja, és ez sajnos gyakori fegyver a liberális konszenzusból kibeszélők megregulázásra, mégsem hasznos ezt értékvitaként, kultúrharcként felfogni, ahol a hagyományos, biztonságot nyújtó, családcentrikus oldal néz farkasszemet az önző, individualista szinglihordával (szingli férfi ugye nincs is). Vagy, a másik oldalról nézve, az emancipált, jövőbe tekintő, progresszív tábor a múltba ragadt nőgyűlölőkével, akik a történelem rossz oldalán állnak. Ezért nem meglepő, hogy a konzervatív Képmás folyóirat Halász Sári 24.hu-ra írt „Megint szabadabb a vásár: gyerekpornót tessék” című cikke a Média a Családért díj novemberi jelöltje lett (szavazni itt lehet).

3. A nők elleni erőszakkal kapcsolatos törvény 1990-1994-es vitájának elemzése is érdekes összehasonlításokat kínál. Kb. az „Isztambuli Egyezmény” tartalmának megszövegezése történt ott, a három ügy közül legszorosabb, a koalícióhoz még leginkább hasonlatos együttműködésben. A vita egyik érdekessége, hogy ott és akkor működött, hogy nemi alapú bűntényként (gendered crime) keretezték a szereplők. A konzervatív oldal is elismerte, hogy a túlnyomóan nőket érintő családon belüli erőszak és megerőszakolás (ez a két kérdés volt a törvény 1994-ben felfogadott verziójának fő fókuszában) mögött a férfi-nő hatalmi viszonyok is állnak.

Ez Magyarországon jelenleg elképzelhetetlennek tűnik, mert a magyar konzervatív oldal is beleállt abba a nemzetközi jelenségbe, amely szerint a gender (nő-férfi társadalmi viszonyok elemzésére alkalmas) fogalmának használata transzneműséghez ill. nem-bináris nemi identitásokhoz vezetne (pedig nem). De ez itthon azért is nehezebb, mert férfiak elleni diszkriminációnak van beállítva az, ha arra rámutatunk, hogy a nők elleni strukturális erőszak a nemi szocializációban, és a társadalom férfiak dominanciájára épülő rendjében is gyökerezik. Ez a nézet újabban liberális oldalon is szárnyra kapott.

Miközben azt gondolom, hogy a baloldal elsődleges feladata egy meggyőző baloldali magyarázatot, víziót, mozgalmat építeni, de e polgárháborús hangulatú közéletünkben minden szekértáborokon átívelő beszélgetés és bizalomépítés érték – önmagáért is, de azért is, mert segít annak felismerésében, hogy nem két tábor van. Whittier kötete három konzervatívok és feministák közötti barellenség-ügyről ennek felismeréséhez járulhat hozzá.

Olvass tovább!