Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A film, amely megmutatja, milyen folyamatosan túlórázni

Milyen lehet kórházi mosodásnak, bolti kasszásnak, szemétválogatónak, borotvagyári munkásnak lenni 2017-ben, az EU keleti felén?

Noha százezrek, ha nem éppen milliók dolgoznak ma is térségünkben hasonló munkakörökben máris súlyos túlórákban, három-négy műszakos munkarendben, úgy tűnik, Magyarországon és Csehországban is éppen az az értelmiség tud erről a legkevesebbet, amelynek minden formaság szerint éppen a legtöbbet kellene tudnia róluk.

Egy cseh filmes, Apolena Rychliková, és egy újságíró, Saša Uhlová éppen ezeket a munkaköröket, a bennük dolgozókat tárják fel 2017-ben, a cseh közszolgálati televíziónak forgatott dokumentumfilmjükben, amelynek alapja Uhlová 2016-17 folyamán, 5 hónapig tartó újságírói projektje, amely során végigjárta az ország munkaerőkölcsönzőit, képzetlen, betanított munkákat próbált ki, olyanokat, amelyeket ebben a környezetben, életük döntő részében nők végeznek.

A Mérce november elején kérdezte az alkotókat a filmről, amely most a budapesti Friedrich Ebert Alapítvány jóvoltából már magyar felirattal is elérhető az interneten, és egészen február 28-ig megtekinthető.

Akkor Saša Uhlová azt mondta, elsősorban az volt neki szembeszökő, miközben ezeket a munkákat sokszor számára elviselhetetlen körülmények között kellett végeznie, mennyire más mindehhez a mindennap ott dolgozók hozzállása:

„Kicsit meglepett az a vibráció és energia, amely az emberekből áradt. Teljesen boldogan végzik ezeket a típusú munkákat, és szeretnének hasznos szolgálatot tenni, és a legjobbat nyújtani. Szóval egészen úgy tűnt, hogy ők továbbra is a „munka hősei”. Valójában élvezik ezeket a szar melókat, tudják, hogy szar meló, de tudják azt is, hogy szükség van rájuk.„

Uhlová éppen ezért eredeti cikksorozatának is azt a címet adta: A Kapitalista Munka Hősei. Ezzel a fentieken kívül az is volt a célja, hogy világossá tegye: a létező szocializmus 1989 előtti ideológiai keretéhez hasonlóan a kapitalizmus is így, ilyenformán is megjelenik nálunk az eszmei szinten, még ha sokszor szeretjük is „ideológiamentesnek” avagy „ideológia utáninak” gondolni helyzetünket.

Az alkotók azt is fontosnak tartották nekünk kihangsúlyozni, Csehországban a legutóbbi évekig nem is igen szabályozták ezeknek az embereknek a munkajogait, ugyanis a kölcsönzőcégek lehetővé tették, hogy az állami, önkormányzati, de még a magánüzemek is könnyedén megkerülhessék a szabályozásokat, sokszor pedig éppen azokat a nőket dolgoztatják rogyásig hivatalosan munkahelyeiken is, akikre a munkaerő újratermelésének nyomása is ránehezedik, tehát a túlórákon kívül gyakorta nevelnek még gyereket, főznek vacsorát, takarítanak, mosnak.

Noha a felsőbb osztályokban a női emancipáció már talán a visegrádi országokban is elterjedtebb, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a munkásosztályban a nők 1945 utáni bekerülése a gyárcsarnokba nem vette le róluk a házimunka terheit, azok sokszor ma is szimultán jelentkeznek.

Amikor a magyar rabszolgatörvény tervéről, az elvárt teljesítmény emeléséről, és a témában tett mindenféle kormányzati propagandisztikus frázisokról olvasunk, érdemes észben tartanunk:

Éppen úgy néz ki a végtelen túlóra és az alacsony bér kombinációja, mint ahogyan azt Uhlová és Rychlíková dokumentumfilmje nekünk Prágában és a cseh vidéken bemutatja.

Már csak ezért is szinte kötelező darab mindenkinek, aki arra kíváncsi, mi is a törvény keltette feháborodás igazi oka.

Címlapkép: Friedrich Ebert Alapítvány, Budapest

Hol politizáljon az ellenzék a szájzártörvény után: az Országgyűlésben vagy az utcán?

Hol képviseli választópolgárait az ellenzék, ha az Országgyűlésben Kövér László az úr? Mit csináljon egy politikus, ha kérdéseire Orbán Viktor csak cinikus választ ad? Hogyan juthat bárki valódi információkhoz, ha a Fidesz mindent megtesz azért, hogy elfedje azokat? Hol politizáljon az ellenzék: az Országgyűlésben vagy az utcán?