A film, amely megmutatja, milyen folyamatosan túlórázni

Milyen lehet kórházi mosodásnak, bolti kasszásnak, szemétválogatónak, borotvagyári munkásnak lenni 2017-ben, az EU keleti felén?

Noha százezrek, ha nem éppen milliók dolgoznak ma is térségünkben hasonló munkakörökben máris súlyos túlórákban, három-négy műszakos munkarendben, úgy tűnik, Magyarországon és Csehországban is éppen az az értelmiség tud erről a legkevesebbet, amelynek minden formaság szerint éppen a legtöbbet kellene tudnia róluk.

Egy cseh filmes, Apolena Rychliková, és egy újságíró, Saša Uhlová éppen ezeket a munkaköröket, a bennük dolgozókat tárják fel 2017-ben, a cseh közszolgálati televíziónak forgatott dokumentumfilmjükben, amelynek alapja Uhlová 2016-17 folyamán, 5 hónapig tartó újságírói projektje, amely során végigjárta az ország munkaerőkölcsönzőit, képzetlen, betanított munkákat próbált ki, olyanokat, amelyeket ebben a környezetben, életük döntő részében nők végeznek.

A Mérce november elején kérdezte az alkotókat a filmről, amely most a budapesti Friedrich Ebert Alapítvány jóvoltából már magyar felirattal is elérhető az interneten, és egészen február 28-ig megtekinthető.

Akkor Saša Uhlová azt mondta, elsősorban az volt neki szembeszökő, miközben ezeket a munkákat sokszor számára elviselhetetlen körülmények között kellett végeznie, mennyire más mindehhez a mindennap ott dolgozók hozzállása:

„Kicsit meglepett az a vibráció és energia, amely az emberekből áradt. Teljesen boldogan végzik ezeket a típusú munkákat, és szeretnének hasznos szolgálatot tenni, és a legjobbat nyújtani. Szóval egészen úgy tűnt, hogy ők továbbra is a „munka hősei”. Valójában élvezik ezeket a szar melókat, tudják, hogy szar meló, de tudják azt is, hogy szükség van rájuk.„

Uhlová éppen ezért eredeti cikksorozatának is azt a címet adta: A Kapitalista Munka Hősei. Ezzel a fentieken kívül az is volt a célja, hogy világossá tegye: a létező szocializmus 1989 előtti ideológiai keretéhez hasonlóan a kapitalizmus is így, ilyenformán is megjelenik nálunk az eszmei szinten, még ha sokszor szeretjük is „ideológiamentesnek” avagy „ideológia utáninak” gondolni helyzetünket.

Az alkotók azt is fontosnak tartották nekünk kihangsúlyozni, Csehországban a legutóbbi évekig nem is igen szabályozták ezeknek az embereknek a munkajogait, ugyanis a kölcsönzőcégek lehetővé tették, hogy az állami, önkormányzati, de még a magánüzemek is könnyedén megkerülhessék a szabályozásokat, sokszor pedig éppen azokat a nőket dolgoztatják rogyásig hivatalosan munkahelyeiken is, akikre a munkaerő újratermelésének nyomása is ránehezedik, tehát a túlórákon kívül gyakorta nevelnek még gyereket, főznek vacsorát, takarítanak, mosnak.

Noha a felsőbb osztályokban a női emancipáció már talán a visegrádi országokban is elterjedtebb, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a munkásosztályban a nők 1945 utáni bekerülése a gyárcsarnokba nem vette le róluk a házimunka terheit, azok sokszor ma is szimultán jelentkeznek.

Amikor a magyar rabszolgatörvény tervéről, az elvárt teljesítmény emeléséről, és a témában tett mindenféle kormányzati propagandisztikus frázisokról olvasunk, érdemes észben tartanunk:

Éppen úgy néz ki a végtelen túlóra és az alacsony bér kombinációja, mint ahogyan azt Uhlová és Rychlíková dokumentumfilmje nekünk Prágában és a cseh vidéken bemutatja.

Már csak ezért is szinte kötelező darab mindenkinek, aki arra kíváncsi, mi is a törvény keltette feháborodás igazi oka.

Címlapkép: Friedrich Ebert Alapítvány, Budapest