Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz tényleg rendezte az ápolási díjban részesülők helyzetét, vagy felszalámizta őket?

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének történetében ritkák az olyan alkalmak, amikor egy alulról építkező mozgalom képes országos témává tenni egy jogos szociális követelést, majd valamilyen engedményeket is képes kicsikarni a kormányzattól. Az ápolási díj kérdésében mégis ez történt.

A Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang platform által kezdeményezett, hosszú hónapokon át következetesen és kitartóan vitt kampányának sikerült jelentős társadalmi támogatást maga mögé állítania, és sikerült elérnie, hogy emelkedjen a tartósan beteg embereket otthon ápolók jövedelme.

Novák Katalin csütörtökön ismertette a nyilvánosság előtt azt a szerdai kormányhatározatot, mely szerint az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével. Ez bizonyos esetben akár 70 ezer forintos emelkedést is jelenthet a jelenlegi szinthez képest, de még a jelenlegi legmagasabb ápolási díj esetében is majdnem 50 ezer forintos gyarapodást.

Az MTI tudósítása szerint a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben – ezen ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét. Az államtitkár közölte továbbá, hogy azon családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat – szintén a jövő évtől – 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege.

Alapvetően tehát emelés történt, és ennek érdemes örülni, hiszen mint mondtam, az ilyen irányú törekvések általában lepattannak a kormányzat kőfaláról. A siker miatt az ápolási díj emeléséért küzdő több tucat szervezet megérdemli a társadalom legmélyebb tiszteletét és elismerését.

Novák Katalin bejelentése azonban szemérmesen hallgatott a számokról és arányokról, vagyis arról, hogy a különböző emelések hány emberre, az otthonápolók hány százalékára vonatkoznak – ez a hallgatás pedig mindenképp gyanakvásra ad okot.

A bejelentés egyrészt alkalmat adott egy félreértésre, hiszen nem volt világos, hogy akkor a 100 ezer forintra emelés kiket is érint pontosan. Tegnapi cikkemben eredetileg úgy értelmeztem, hogy az otthonápolásra szoruló gyermekeket (tehát kiskorúakat) ápolók díja emelkedik havi 100 ezer forintra, mindenki másra pedig a négy éven keresztül megvalósuló sokkal szerényebb, összesen 30 százalékos emelkedés (ez utóbbi is több tisztázatlan kérdést felvet, de erről majd később).

Eszerint az értelmezés szerint – 2015-ös adatokat használva (az arányok azóta érdemben nem változhattak jelentősen) – a legnagyobb emelés az otthonápolási esetek 19 százalékára vonatkozik, hozzávetőleg ekkora ugyanis a kiskorú ápoltak aránya.

A cikk megjelenése után több szervezet is jelezte, hogy ez az értelmezés helytelen, és valójában nem kiskorúakat érint csupán, hanem minden olyan esetet, amelyben az ápolási díj „gyermek jogán” jár. Magyarán tehát minden olyan esetben, ahol egy szülő gondoskodik az ápolásra szoruló gyermekéről, függetlenül attól, hogy a gyermek kiskorú-e vagy nagykorú. Ebben az esetben kiterjedtebb a 100 ezer forintra emelés haszonélvezőinek a köre, hiszen – ugyancsak a már hivatkozott TÁRKI-adatok alapján – 34 százalékot tesz ki azon esetek aránya, amelyekben szülő gondoskodik ápolásra szoruló gyerekéről.

Az ápolt személy az ápoló…
szülője 34%
gyermeke 34%
házas- / élettársa 12%
testvére 5%
nagyszülője vagy dédszülője 5%
unokája 1%
házastársa szülője / gyermeke / testvére 4%
szülője / gyermeke / testvére házastársa 3%
egyéb hozzátartozó 2%
Összesen 100%
(Forrás: TÁRKI)

A két értelmezés közötti különbség a gyakorlatban jelentős, hiszen nem mindegy, hogy 19 vagy 34 százalékról beszélünk-e. Novák Katalin részletszegény megszólalása miatt, csak a tényleges szabályozási tervezet elkészülte után tudunk száz százalékosan megbizonyosodni arról, melyik értelmezés is a helyes.

Mindenesetre ez a – még egyszer hangsúlyozom – fontos részletkérdés nem változtat egy alapvető tényen: a 100 ezer forintra emelés csak az otthonápolók egy kisebbségét érinti. Még ha az optimistább verziót is fogadjuk el – és most fogadjuk el munkahipotézisként –,

az otthonápolók jelentős többsége, kétharmada, csak a 2022-ig megvalósuló 30 százalékos emelésben részesül.

És akkor itt elszaporodnak a kérdések, amelyekről az EMMI szintén nem mondott semmit.

Milyen szakmai, morális vagy ideológiai indoka van annak, hogy csak a saját gyereküket ápolók esetében növekedjen jelentősebben az ápolási díj? Mi a különbség például azon 34 százalék között, ahol a szülő gondoskodik gyerekről, és azon 34 százalék között, ahol gyerek gondoskodik szülőről? Utóbbi kevésbé megterhelő, mint az előbbi? Kevesebb munkával jár az egyik, mint a másik?

A négy éven keresztüli 30 százalékos emelkedéssel kapcsolatban is rengeteg a kérdés, a legfontosabb pedig az, hogy milyen összeget is veszünk alapul. Minden évben a jelenlegi, 2018-as összeg lesz az alap, vagy mondjuk a 2020-as ötszázalékos emelkedés már a 2019-es, 15 százalékkal megemeltet tekinti alapnak?

Előbbi esetben a jelenleg legmagasabb szintű, 52.800 forintos kiemelt ápolási díj 2022-re 15.840 forinttal fog emelkedni, ami – ha figyelembe vesszük az inflációt is – hát, nem tekinthető érdemi emelésnek. Az alacsonyabb ápolási díjak esetében az emelkedés még ennél is elenyészőbb. Ha viszont a második forgatókönyv érvényesül, akkor az emelkedés valamivel magasabb, de még így sem túl jelentős.

Nem meglepő tehát, hogy az érintettek egy jelentős része már csütörtökön elégedetlenségének adott hangot, és hasonlóan járt el több érdekvédelmi szervezet is. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Autisták Országos Szövetsége, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, valamint a Siketvakok Országos Egyesülete üdvözölte a kormány döntését, amely a jelenlegi helyzetben nagy segítséget jelent az érintetteknek, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány „diszkriminatív módon különbséget tesz” a szeretteiket ápolók között.

Hangsúlyozták: a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelő családok helyzetét ugyan részben rendezte, azonban a többi ápolási díjban részesülő érintettet és családját „méltatlanul háttérbe szorította.”

Az MTI idézi Kovács Ágnest, a MEOSZ elnökét is, aki úgy fogalmazott: nem részmegoldásokra, hanem hosszú távú érdemi változásokra van szükség az ápolásra szoruló érintettek és a velük sorstársi közösségben élők helyzetének rendezéséhez. Az érdekvédelem ezért felkéri a kormányt, hogy a korábbi megállapodás alapján folytatódjanak a kormányzati szintű egyeztetések az ápolási díj komplex rendszerének átfogó, hosszú távú rendezéséért. Ez a döntés azt a 33 ezer embert hagyja ugyanabban a méltatlan helyzetben, aki testvérként, gyermekként vagy nevelőszülőként végzi ezt a feladatot.

És ezen a ponton meg is érkeztünk az egész kérdés lényegi pontjához. A kormány újra beveti azt a stratégiáját, amelyet az elmúlt nyolc évben milliószor láttunk. Megfogalmazódik egy széles társadalmi támogatásnak örvendő, létfontosságú társadalmi követelés,

amire a kormány egy olyan engedménnyel válaszol, amely szépen egymás ellen fordítja, megversenyezteti az érintetteket.

Ezzel pedig a nyilvánosság előtt kiveszi a szelet a követelés vitorlájából – hiszen lehet mondani, hogy megtörtént a probléma megoldása –, eközben a további követelések megfogalmazását is ellehetetlenítik.

A valóságban csak a probléma egy kisebb része kerül megoldásra, az sem teljes mértékben, az érintettek többsége viszont marad ugyanabban a nehéz helyzetben, amiben volt.

Látjuk ezt a mintát abban, ahogy a közigazgatási dolgozók bérharcát kezeli a kormány: Gulyás Gergely még augusztusban jelentett be 15-20 százalékos leépítést a közszolgák körében, ezzel párhuzamosan pedig ígéretet tett a megmaradók béremelésére. Klasszikus esete ez annak, hogyan lehet megversenyeztetni embereket egymással, ezzel lehetetlenné téve a hatékony közösségi érdekérvényesítést, és egyúttal jelentős társadalmi csoportokat hagyva rosszabb helyzetben.

Hasonló történt az egyik legaktívabb közösségi érdekérvényesítéssel rendelkező szociális szakma dolgozóival. A társadalom számára létfontosságú gondoskodási feladatokat ellátó emberek, az idősápolást, a bölcsődei munkát, a hajléktalanellátást, a gyerekvédelmet ellátó szociális szakma dolgozói évek óta küzdenek azért, hogy megemeljék a pofátlanul alacsony, megélhetésre teljesen elégtelen béreiket. A kormány ezt úgy „oldotta meg” tavaly, hogy béremelést ígért a magasabb végzettséggel rendelkező dolgozóknak, miközben a személyzet többi részét ugyanabban a botrányos anyagi helyzetben hagyta, mint előtte.

A példák sora napestig folytatható, az egészségügyi dolgozók különböző szegmensei többször is szembesülhettek ugyanezzel a stratégiával, ahogyan az oktatási rendszerben dolgozók is.

De nem csak az anyagi jellegű követelések esetében jár el így a kormány.

Emlékszünk még a nagy felháborodást kiváltó Taigetosz-törvényre? A tavaly májusban elfogadott jogszabálymódosítás előírta, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel (BMTN) küzdő tanulók ne kaphassanak felmentést az osztályzás alól. Lehetőséget ad arra, hogy – megfelelő számú szakember híján – ne csak gyógypedagógusok, hanem szakképesítés nélküli pedagógusok is foglalkozhassanak ezekkel a gyermekekkel.

Itt is kis kommunikációs mismásolással lett kihúzva a felháborodás méregfoga. Az oktatási jogok biztosa pontosította, hogy a speciális nevelésű gyerekekre (pl. diszgráfiás, diszkalkuliás  vagy diszlexiás) nem terjed ki a törvény hatálya, ők továbbra is felmentést kapnak az osztályozás alól. Csakhogy ezzel a BTMN-es gyerekek maradtak az út szélén: ezek a diákok eleve hátrányos helyzetből érkeznek az iskolába (ezért vannak például beilleszkedési zavaraik), a leterhelt pedagógusi karnak pedig sokszor önmagában nincs elég erőforrása ahhoz, hogy megfelelő minőségben foglalkozzanak velük. Ehhez kellenének a külön ilyen irányú szakképesítéssel rendelkező pedagógusok, de a törvény gyakorlatilag ezeket a diákokat kivette ezeknek a szakembereknek a kezéből.

Ráadásul, ahogyan az Index is felhívta rá a figyelmet, az BTMN-es és SNI-s gyerekek közötti határ nem egy egyértelmű, vastag vonal, sok az átmenet és az árnyalat is. A kormány viszont szigorította is azt a módszert, amely által a BTMN-es kategóriába sorolt gyerekek átkerülhettnek a speciális nevelésű gyerekek csoportjába. Szóval megint a támogatásra szorulók egy jelentős részét hagyta az út szélén.

Csak azért tértem ki ilyen részletesen ilyen sok példára, hogy lássuk: itt egy következetes kormányzati stratégiáról van szó, melynek célja nem az, hogy társadalmi bajokat kezeljen, hanem hogy minél előbb szőnyeg alá söpörhesse azokat, és kifogja a szelet a bajokra rámutatók vitorlájából.

Az ápolási díj mostani sávos emelésének tehát mindenképp érdemes örülnünk, hiszen azért sok családnak lesz képes valamilyen mértékben enyhíteni az anyagi terheit.

Azt viszont érdemes látnunk, hogy az otthonápolási munka elismerésének és anyagi ellentételezésének problémája nem oldódott meg.

Az, hogy az ápolást végzők kétharmadának díjai majd négy év múltán emelkednek 10-15 ezer forinttal, nem számolja fel a szegénységet és létbizonytalanságot, amely az ápoltakat és ápolóikat aránytalanul sújtja.

Az a követelés, amely eredetileg is megfogalmazódott – hogy az ápolási díj minden esetben érje el legalább minimálbér szintjét – az továbbra is egy teljesen méltányos elvárás, amelyet a jövőben sem szabad feladnunk.

És ez az eset megannyi tanulsággal jár azok számára is, akik egy-egy társadalmi csoport ügyét a zászlajukra tűzik. Felelősségük nem csak az első részgyőzelemig terjed, és arra is kész stratégiával kell rendelkezniük, ha a kormányzat megpróbálja megosztani és felszalámizni őket. Mert eddig is ezt tette, ezután is ezt fogja.

Olvass tovább!