Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Helyes-e megszavazni a Sargentini-jelentést?

A „Sargentini-jelentés” támogatásáról vagy elutasításáról szóló döntéssel kapcsolatban az első és legfontosabb kérdés az, hogy mit gondolunk a jelentés következtetéséről, vagyis a következő állításról:

„egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy a magyar állam súlyosan megsérti az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt alapértékeket, tehát nem tartja tiszteletben az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot, a pluralizmust és az emberi jogokat.”

Ha azt gondoljuk, hogy ezeket az értékeket a magyar állam tiszteletben tartja, akkor természetesen nyugodt szívvel elutasíthatjuk a jelentést.

Ha viszont azt gondoljuk, hogy ezeket az értékeket a magyar állam súlyosan megsérti, vagy legalábbis fennáll a veszélye annak, hogy súlyosan megsértse, akkor további kérdések és ellenvetések merülhetnek fel.

Felmerülhet, hogy a jelentésből esetleg súlyos problémák és összefüggések maradtak ki (így igaz), másrészt viszont pontatlanságokat vagy megfelelően alá nem támasztott állításokat is tartalmaz a magyarországi helyzettel kapcsolatban (így igaz). Felmerülhet az is, hogy részben olyan problémákat kér számon a magyar államon, amelynek az már az Európai Unióhoz való csatlakozáskor sem tett eleget (így igaz), vagy amit számos egyéb tagállamon is jó okkal kérhetne az Európai Unió számon (így igaz).

Ezek azonban nem ügydöntő ellenvetések: a kérdés, amiről dönteni kell, ugyanis nem az, hogy a szóban forgó jelentés a lehető legalaposabb és legpontosabb kritikáját adja-e a magyarországi helyzetnek, hanem az, hogy a magyar állam rendszerszerűen megsérti-e a fenti értékeket.

Ha a jelentés hiányos vagy pontatlan, akkor indokolt kiegészítéseket, pontosításokat javasolni, ha azonban a lényegi kérdésben igazságot állít, akkor az előbbiek ellenére sem indokolt elutasítani. Ebből a szempontból az is másodlagos, hogy a kritika egy-egy eleme más tagállamokkal szemben is felhozható: az elfogultság igazolásához ugyanis annak kimutatására volna szükség, hogy ezeknek az alapértékeknek a hasonlóan rendszerszerű és súlyos sérelme is igaz más tagállamokra – ráadásul logikusan ebből sem a jelentés elutasítása következne, hanem a vizsgálódás más tagállamokra való kiterjesztése.

Felmerülhet az is, hogy nem járna-e aránytalan érdeksérelemmel a jelentés elfogadása – nem annyira a fenti értékeket megsértő magyarországi kormányzat, hanem éppen azoknak a Magyarországon élő embereknek a számára, akiknek a jogsérelmét a jelentés kifogásolja. Mivel azonban a jelentés elfogadásával az Európai Parlament még csak nem is a fenti értékek súlyos megsértését, hanem csak annak veszélyét állapítaná meg, önmagában ehhez pedig semmilyen szankció nem társul, az ellenvetés nem ügydöntő, illetve nem időszerű.

Az sem ügydöntő ellenvetés, hogy a jelentés elfogadását esetleg további belpolitikai haszonszerzésre használ(hat)ná fel az uralkodó párt. A fenti értékek ugyanis fontosabbak annál, mint hogy efféle (rövidtávú) haszonelvű számítás mentén lehetne eldönteni, hogy kiállunk-e értük, vagy sem. Ráadásul ahhoz, hogy ezen az alapon döntsünk a jelentés elutasítása mellett, legalább annak a – vélhetően lehetetlen, mindenesetre a jelentés elutasítása mellett érvelők vagy a kérdésben vonakodók részéről mindeddig elmaradt – bizonyítására volna szükség, hogy a jelentés elfogadásából több politikai haszna származna az uralmon lévőknek, mintha ezután az Európai Unió parlamentjére is hivatkozhatnának annak a hazug állításnak az alátámasztásául, hogy a magyar állam: jogállam.

Végül, nem ügydöntő ellenvetés az sem, hogy a jelentés – az LMP országgyűlési képviselőjének szavaival, úgymond – „nem old meg semmit”. Sok mindent valóban nem old meg (nem is oldhat meg, hiszen a megoldás nem Brüsszelben és nem Strasbourgban van), de az igazság kimondása is valami, és mindenesetre több, mint az igazság elhallgatása. Látszólag az sem oldott meg semmit, amikor az LMP képviselőivel közösen polgári engedetlenséggel tiltakoztunk 2011. december 23-án azoknak a törvényeknek az elfogadása ellen, amelyek – többek között – aztán ennek a jelentésnek a megállapításaihoz vezettek. Helyesebb lett volna csendben maradni?

Az volna ügydöntő ellenvetés, ha azt gondolnánk, igaz ugyan, hogy a magyar állam megsérti a fenti alapértékeket, az viszont mindegy, hogy „mit szól ehhez Brüsszel” – nekik ehhez semmi közük, ez a mi dolgunk, és csak a mi dolgunk.

Csalfa remény és önfelmentő félreértés volna az Európai Uniótól várni, hogy felszabadítsa a magyar népet az Orbán-rezsim alól. Annak jogát azonban nehéz volna elvitatni az Európai Unió parlamentjétől, hogy számonkérje az Európai Unió alapértékeit az Európai Unió egyik tagállamán.

Ha tehát egyetértünk a jelentés fő állításával, vagyis például azzal, hogy a magyar állam súlyosan megsérti a pluralizmus és a jogállamiság értékeit, akkor csak abban az esetben utasíthatjuk el, hogy ezt az Európai Unió parlamentje megállapítsa, ha azzal nem értünk egyet, hogy Magyarország az Európai Unió tagja: akkor ugyanis jogos (pontosabban: legfeljebb akkor jogos) ellenvetés, hogy mi közük van hozzá, mit szólnak bele – vagy ami lényegében ugyanezt jelenti: „ezeket a problémákat nekünk, itthon, Magyarországon kell tudni megoldani”.

Eddig sem a kérdésben sokáig hezitáló MSZP (vagy a pártnak a témában tragikomikus hablatyolást előadó elnökhelyettese), sem a jelentést elutasító LMP politikusai nem jelezték a magyarországi – illetve az európai – közvélemény felé, hogy nem értenek egyet Magyarország EU tagságával, azt pedig sajtóközlemények és sajtótájékoztatók garmadája bizonyítja, hogy a jelentés alapállításával egyetértenek.

Mindezek alapján – a jelentésben használt óvatoskodó szófordulattal élve – egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy a tisztelt képviselők és pártvezetők esetleg nem megalapozott elvi okokból, hanem a terrorsajtótól való félelmük, illetve a saját vélt (rövidtávú) politikai érdekeik miatt vonakodtak vagy vonakodnak támogatni a jelentés elfogadását – még akkor is, ha közben „a magyar emberek” érdekeire hivatkoznak; és emiatt esetleg visszaigazolják azt a fölháborító hazugságot, hogy a jelenlegi magyar rezsim kritikája, nem pedig annak léte és tevékenysége sérti a magyar nép becsületét.

Olvass tovább!