Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az LMP társelnöke bejelentette, nem szavazzák meg a Sargentini-jelentést

Ez a cikk több mint 5 éves.

Kora délután tartott sajtótájékoztatót Keresztes László Lóránt, az LMP megmaradt társelnöke. A politikus bejelentette, hogy pártja nem támogatja az Orbán-kormány visszaéléseit kritizáló Sargentini-jelentést.

„Az LMP országos elnöksége úgy döntött, hogy nem támogatja a Sargentini-jelentés és a kapcsolódó intézkedések elfogadását, és arra kéri a párt európai parlamenti képviselőjét, hogy azt szavazatával a holnapi ülésen ne támogassa” – jelentette be az LMP társelnöke.

Keresztes elmondta: az LMP országos elnöksége az elmúlt hetekben részletesen, tartalmilag és következményeit tekintve is megvitatta a Sargentini-jelentést, és az abban szereplő, jogállamiságot érintő kritikák, bírálatok jelentős részét megalapozottnak találta. Ugyanakkor – folytatta – az LMP sajnálja, hogy a jelentés sok szempontból felületes és keverednek benne az ideológiai jellegű és a konkrét intézményi kritikák, ami álláspontjuk szerint gyengíti a dokumentumot.

A társelnök-frakcióvezető pártja döntését indokolva hangsúlyozta: az LMP szerint a jogállamiságot érintő problémákat hazai, nemzeti szinten kell orvosolni, és a kormány súlyos hibái miatt nem lehet Magyarországot és a magyar embereket büntetni. Ezért az LMP semmilyen olyan eljárást nem tud szavazatával támogatni, aminek lehet olyan végkimenetele, hogy az ország szavazati jogát megvonják – jelentette ki.

Nem Orbán Viktor, hanem Magyarország szavazati jogáról van szó, és elfogadhatatlan lenne, ha Magyarország nem tudná megvédeni érdekeit az uniós költségvetés elfogadása vagy a szabadkereskedelmi egyezmények kapcsán – indokolta az LMP döntését.

Keresztes a kormány súlyos mulasztásának tartotta, hogy nem kezelte a jelentésben megfogalmazott problémákat és nem tudott érdemi válasszal szolgálni azokra. Úgy vélte: a jelentés komoly és súlyos politikai figyelmeztetés a kormány számára, amit az is alátámaszt, hogy sok, a Fidesz európai pártcsaládjába tartozó néppárti politikus már bizottsági szinten is megszavazta a jelentés-tervezetet, és a migráció kérdésben az Orbán-kormánnyal egyetértő osztrák kancellár is úgy nyilatkozott, hogy a jogállamiság tekintetében osztja a kritikákat.

Arra a kérdésre, hogy az LMP EP-képviselőjét arra kérik, hogy ne szavazza meg a jelentést vagy arra, hogy tartózkodjon, Keresztes L. Lóránt azt mondta: a jogállamiságot érintő kritikák és problémák súlyossága, valamint a politikai üzenet jelentősége miatt

az LMP elnöksége nem tartotta indokoltnak a nem szavazatot, vagyis a jelentés elutasítását, ugyanakkor abban teljes konszenzus volt, hogy nem lehet támogatni olyan intézkedést, amelynek következményeként megvonhatják Magyarország szavazati jogát.

Az LMP hozzáállása már szeptember első napjaiban is bekerült a hírekbe, miután Demeter Márta országgyűlési képviselő arról beszélt, pártja nem támogatná a jelentést. Igaz, akkor Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselője a Mércének azt nyilatkozta, nem tud róla, hogy döntés született volna a párton belül, szerinte Demeter csak az országgyűlési frakció álláspontját képviselte.

A holland zöldpárti politikus által összeállított jelentésről ma vitázik az Európai Parlament Strasbourgban összeült plénuma, a szavazásra pedig szerdán kerül sor. Ahhoz, hogy átmenjen a jelentés az érvényesen szavazó EP-képviselők kétharmados támogatására van szükség.

(Mérce / MTI)

(Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)