Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A helység kalapácsa – avagy így születhet újra az ellenzék Magyarországon

Az anekdota szerint Massimo D’Azeglio 19. századi olasz politikus, az olasz egység egyik élharcosa a következőket mondta az itáliai kisállamok Olaszországgá egyesülése után: „Megteremtettük Olaszországot, most az olaszokat is meg kell teremtenünk.” Ez a legendás aranyköpés akkor jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam, miért is baloldali ma valaki Magyarországon. A legutóbbi választási eredmények jól mutatják, hogy Budapestet és néhány nagyobb várost leszámítva nem igazán beszélhetünk baloldali emberekről, de még így is rengetegen vannak, rengetegen vagyunk.

Az ember nem születik sem baloldalinak, sem jobboldalinak, azzá lesz születése után, különböző társadalmi, közösségi, politikai behatások nyomán. Ahogyan az olasz kisállamok polgáraiból, velenceiekből, nápolyiakból, szicíliaiakból olaszokat kellett csinálni, ugyanúgy lesz belőlünk jobb- vagy baloldali, liberális, konzervatív, szociáldemokrata és így tovább.

Nem kockáztatok túl nagyot, amikor azt mondom: ma, akik baloldaliak vagy liberálisok, nem azért ilyenek, mert baloldali és liberális pártok baloldalivá vagy liberálissá tették őket.

Nem politikai munka eredményeként leszünk baloldaliak Magyarországon, hanem főleg kulturális okokból. Az idősebb generációk esetében valakik korábban elvégezték ezt a politikai munkát, de évtizedek óta ezen nem toldozott-foltozott, nem erősített senki, szóval a régi rendszer vagy épp a szakszervezetek által évtizedekkel ezelőtt elvégzett politikai munkából táplálkoznak még ma is. Mintegy megszokásból, mintegy identitásőrző elemként. Kulturálisan megőrzött baloldaliként. Skanzenbaloldaliként.

Ugyanez a helyzet a fiatalabb generációkkal is. Őket sem politikai szereplők szocializálták bele a baloldaliságba vagy a liberalizmusba, inkább a jobb oktatási háttér, a nyitottabb kulturális fogyasztási lehetőségek. Kulturális baloldaliak ők is.

Ami persze önmagában nem baj, akkor lesz csupán szempont, ha meg akarjuk érteni, miért nincs ezeken a szociokulturális értelemben meghatározott szigeteken kívül húzóereje a szociáldemokráciának vagy épp a liberalizmusnak. Azért, mert ezek inkább tűnnek egy adott anyagi, társadalmi és kulturális helyzet által determinált, meghatározott egyéni életmódnak, mintsem bárki számára elérhető, bevonzó politikai közösségnek.

Nem állítom, hogy az elmúlt években a pártok és különböző mozgalmak munkájának nem volt ilyen „baloldaliakat csináló” mellékhatása, de ez csupán mellékhatás volt, és emiatt szükségszerűen csak szűk rétegeket elérő.

De lehetne ezt másképp is csinálni.

Félreértés ne essék, nem arra van szükség, hogy baloldali aktivisták járják a mezőt, és megmondják a tutit, „felvilágosítsák” a népet, hogy aztán ők „jól” szavazzanak. Nem, távolról sem erre van szükség, ez egy végtelenül rossz ötlet lenne, ami félreért mindent, amit a társadalom működéséről tudunk.

De ettől még igaz, hogy ma sem a szociáldemokráciának, sem a liberalizmusnak nincs valódi elérése a már említett szigeteken kívül. Szóval, hogyan lehetne jobban csinálni?

Az világos, hogy országos szinten létezik egy politikai törésvonal, amelyet leggyakrabban jobb- és baloldali törésvonalként szokunk lefordítani (most tekintsük el attól, hogy milyen tartalma van ezeknek a címkéknek, és vegyük őket adottnak).

A probléma csak az, hogy ez az országos szintű törésvonal a legtöbb esetben nem képződik le, nem lesz lefordítva alacsonyabb szinteken. Az országos szintű politikai törésvonal legtöbbször nem jelenik meg helyi szintű politikai konfliktusként.

Ennek egyik leglátványosabb tünetei a pártok, melyek csak az ATV stúdióiban léteznek, hogy Botka László szegedi polgármester szavait idézzem. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a pártok nem végeznének sokszor fontos és hasznos tevékenységet, de ettől még igaz, hogy létezésük csak az országos törésvonal mentén értelmezhető. És nem ez az egyetlen tünet, ez csak az egyik leglátványosabb.

És miközben ez történik, az ország jelentős részén a lokalitást, a helybeniséget csak egyetlen szereplő, a Fidesz tölti be. Lehet, hogy a baloldalnak vannak releváns válaszai az emberek problémáira, de ez helyben nem képződik le, nem éleződik ki a konfliktus konkrét problémák mentén. Így lehetséges, hogy bár az országos nyilvánosságban létezik politikai konfliktus és törésvonal, de helyben a Fidesz az egyetlen játékos a pályán, az egyetlen, aki politikai cselekvést végez (pl. A migránsozás formájában, de nem csak). És miközben az országos törésvonal által felvetett kérdések csak többszöri áttételen, a médián, egy sokkal elvontabb és távolibb valóságon keresztül érkeznek meg az emberekhez (ha egyáltalán), a helybeniség közvetlenségében nyomuk sincsen ezeknek.

A baloldal szétesése óta eltelt években gyakran beszéltünk, írtunk arról (én magam is), hogy új baloldalt kell építeni.

De lehet, hogy rosszul fogtuk meg a problémát, és valójában nem új baloldalt kell csinálni, hanem új baloldaliakat.

Ennek pedig egyetlen módja, ha lefordítjuk az országos törésvonalat helyi törésvonalakra is. Ha beleállunk helyi konfliktusokba, és a rezsim által elnyomottak, kisemmizettek oldalán végigharcoljuk azokat. Szép ideáljaink vannak bőven, de ezek mit sem érnek, ha nem a társadalmi súrlódás csiszolja őket kristálytisztára.

Az elkövetkező időszakban minden ellenzéki párt számára az lenne az elsődleges feladat, hogy minden létező helyi konfliktusba beleálljon. Igaza van Hont Andrásnak, amikor azt írja, hogy „nekünk most van szükségünk ellenzékre”. Csak annyival egészíteném ki, hogy leginkább helyi ellenzékre van szükségünk. Aki végigharcol az emberek oldalán fontos ügyeket: a mindenki által szeretett iskolaigazgató lecserélését egy fideszes csinovnyikra, a város utcáin nem világító Elios-lámpákat, a polgármester által potomáron haveroknak bérbeadott közvagyon ügyét, és így tovább napestig.

Ezeket a harcokat nem az országos médiában kell megvívni, az sem baj, ha nagy részük be se kerül a médiába. A lényeg inkább az, hogy helyben megmozgasson embereket, lefordítsa az elvont ideálokat aprópénzre, és megmutassa, hogy nem a Fidesz az egyetlen játékos a pályán.

Az elkövetkező néhány évben erre lenne óriási szükség, és csak a helybeniség forradalma után érdemes újra országos politikában gondolkodnia az ellenzéknek. Így teremthet újra politikai közösséget magának. Az elkövetkező egy-két évnek nem a tévényilatkozatokról, nem az Országház lépcsőjén órák hosszat tartó lökdösődésről, nem a „nem hagyjuk” szlogenekről kellene szólnia, hanem a helyi szintű valóban „nem hagyásról”.

Ez biztos, hogy nem lesz könnyű, és eleinte biztos, hogy a legtöbb harc vereségre lesz ítélve. De a teljes fideszes túlhatalom, az emberek folyamatos zsarolása, fenyegetése közepette nem is meglepő, hogy eleinte csak kevesen mernek csatlakozni, többnyire elveszített harcokhoz. De maga a tény, hogy lesznek emberek, akik végigharcolják ezeket a harcokat, egyre több embert fognak meggyőzni arról, hogy elégedetlenségüket nem csak otthon, a négy fal között élhetik meg. Hogy van, kihez csatlakozni, van más játékos is a pályán, akinek lehet szurkolni.

Szent meggyőződésem, hogy enélkül a politikai munka nélkül 2022-ben ugyanott leszünk, ahol 2014-ben vagy 2018-ban voltunk. Amire tehát szükségünk van, az az, hogy

egy darabig elfeledkezzünk az országos politikáról, és helyette a falvakban és a városokban, vidéken és a fővárosban is a helyi politikára összpontosítsunk. Ott kell most kiállni az emberek mellett, ott van most szükség ellenzékre.

Mostanra két kudarcos választás is bizonyítja, hogy felülről ez nem megy. Nem megy összefogva, nem megy külön, nem megy messiással, nem megy anélkül. Alulról kell felkavarni a magyar politika állóvizét.

Persze, ettől még országos szinten is fenn kell tartani a törésvonalakat, a politikai munkát, hiszen végső soron valaminek egy mederben kell tartania a helyi küzdelmeket, és segítenie kell, hogy ezek az izolált helyi küzdelmek egymásra találjanak, egymásból töltekezzenek. De ennek a szintnek tisztában kell lennie, hogy ő csak egy eszköz. A szekér például. A húzóerő helyben van.

Olvass tovább!