Rendőrök és civilek közti erőszakos összecsapásokba és letartóztatásokba torkollott a május elsejei tüntetés Isztambulban. A hatóságok gázsprével és gumilövedékekkel oszlatták fel a Taksim tér felé menetelő tömeget. A nap folyamán a város különböző részein több, mint 200 tüntetőt tartóztattak le.
A Taksim tér a török baloldali és munkásmozgalom szimbolikus közösségi tere. Ez volt a helyszíne a hírhedt 1977-es véres majálisnak, amikor ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a sok százezres tömegre, ezzel 42 ember halálát okozva. És itt kezdődött 2013-ban a közelmúlt legnagyobb tiltakozássorozata, a Gezi park védelmében.
2010-ben Recep Tayyip Erdoğan elnök az akkor még valamennyire liberális színben feltűnő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) élén nyitotta meg a teret 1977 óta először a május elsejei eseményeknek. A szabadság azonban csak három évig tartott: 2013 óta minden ellenzéki tüntetést betiltanak a Taksim téren.
Tavaly decemberben az alkotmánybíróság határozatot hozott arról, hogy a törökországi munkásoknak jogában áll a Taksim téren ünnepelni május elsejét. A márciusi önkormányzati választások eredményein felbuzdulva, ahol Erdoğan és az AKP a 2002-óta tartó regnálásuk legsúlyosabb választási vereségét szenvedték, az összes baloldali párt és szakszervezet a Taksim térre hívta tagjait és támogatóit. Még a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) is csatlakozott, akik a helyi választáson a legtöbb szavazatot kapták, pedig ők híresen tartózkodnak a támogatóik utcai mozgósításától és a hatóságokkal való bárminemű konfliktustól.
Az alkotmánybíróság határozata ellenére a belügyminisztérium indoklás nélkül kijelentette, hogy a tér továbbra sem alkalmas a tüntetésre. Aznap a negyedet elkordonozták, az összes odavezető utat és tömegközlekedési járatot felfüggesztették, és összesen több mint 42 ezer rendőrt mozgósítottak.
A tüntetők nagy része végül pár kilométerrel odébb a városházánál gyűlt össze május elsejének reggelén. Kommunisták, szociáldemokraták, sztálinisták, trockisták, anarchisták, kurdok és a törökországi töredezett baloldal szinte minden pártja felvonult zászlókkal és transzparensekkel. A legnagyobb számban talán a Törökországi Forradalmi Szakszervezetek Konföderáció (DİSK) tagjai voltak jelen. Kisebb és radikálisabb csoportok megpróbálták a város különböző pontjaiból is megközelíteni a teret, de őket gyorsan egytől egyig előállították.
Mire elkezdődtek a városházánál a szakszervezet és párvezetők beszédei, egyes csoportok leváltak és elindultak a Taksim térre vezető Atatürk sugárúton. Sokaknak a kezében a zászlók és transzparensek mellett az alkotmánybíróság határozata volt kinyomtatva.
A 4. évszázadban épült bizánci Valens csatornahíd mentén hatalmas rendőrsorfal várta őket. A csatornahíd boltívei alatt páncélozott vízágyús járművek álltak, és a híd tetején mesterlövészek.
Ahogy a tüntetők közeledtek, a rendőrkapitány hangszórókon hívta fel őket, hogy oszoljanak. A tömeg erre csak hurrogással válaszolt, és hamar megtörténtek az első összecsapások. A rendőrség gázsprével és gumilövedékekkel oszlatott, amire a tüntetők közül néhányan kövekkel válaszoltak. Ez így ment nagyjából másfél óráig, de a párszáz elszánt tüntetőnek nem sikerült áttörnie a rendőrsorfalat.
Az elhangzó szlogenek között gyakori volt a Mindenhol Taksim, mindenhol az ellenállás! és a Rendőr ,perecet árulj, élj méltósággal! Mire igazán feszültté vált a hangulat, a városházánál a CHP és a DİSK vezetői kihirdették a tüntetés végét. A rendőrsorfal ekkor megindult, és kiszorította a tömeget a sugárútról, majd az egész Városháza térről.
Az idei majális csak egy volt azon alkalmak közül, amikor a török hatóságok figyelmen kívül hagyták az alkotmánybíróság határozatait. A 2023-as elnöki és parlamenti választásokon a Török Munkáspárt (TİP) listáján indult és mandátumot is nyert Can Atalay. Ő az az ügyvéd, aki jelenleg is 18 éves börtönbüntetését tölti, a 2013-as Gezi parki tüntetéseken való részvétele miatt. A büntetőbíróság a képviselői pozícióval járó mentelmi jog ellenére sem eresztette szabadon. Ezt az alkotmánybíróság jogellenesnek minősítette, de a Kúria, bár jogilag kötelezőek rá nézve az alkotmánybírósági határozatok, továbbra is fenntartotta Atalay büntetését, és nem engedélyezte a megválasztott képviselői pozíciójának betöltésére.
