A tegnapi isztambuli merényletnek máris vannak gyanúsítottjai és útvonaltérképe
24 óra sem telt el, és már tudni véli a belügyminiszter az elkövetők személyét és szervezeti hátterét. Természetesen a kurdok.
24 óra sem telt el, és már tudni véli a belügyminiszter az elkövetők személyét és szervezeti hátterét. Természetesen a kurdok.
Óvatos bizakodásra okot adó jelek az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb európai konfliktusában.
Szerte Európában tüntetnek az LMBTQI jogokért.
A – görög nevén – Hagia Sophiában tartott első ima során a vallásügyi miniszter régi ottomán hagyományt elevenített fel, amely a török közvéleményt is megosztotta.
A terrorizmus fogalmát kimerítő támadást a HDP szerint valószínűleg garázdaságként fogják kezelni.
Korábban a hatóságok betiltották, végül mégis engedélyezték a nők elleni erőszakról szóló világnapra rendezett tüntetést Isztambulban, de ahogy összegyűltek a tüntetők, a rendőrség oszlatni kezdett.
Az ítélet egyelőre nem jogerős.
A békés demonstrációt a török rendőrség egyszer csak oszlatni kezdte, gumilövedékeket kilőve a tiltakozókra, illetve pajzsaikkal ütlegelve őket.
Saját városában immár megismételt szavazáson fenyegetik a török elnök hatalmát. Az urnák lezárulása után élőben követjük az eseményeket.
A kormányzó AKP nem tudott már többet fellebbezni