Öt éve már, hogy a független Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteinek új, önálló szervezeti keretet adott a negyedik Orbán-kormány. A hatékonyság és az innováció jelszavával végrehajtott átalakítás a kutatóintézeti hálózat autonómiáját jelentősen szűkítette, és nem teljesítette be az azóta lemondott Palkovics László miniszter ígéretét sem, miszerint sosem látott többletforrások állnak a magyar tudomány házához.

A 2019-ben létrehozott Magyar Kutatási Hálózat elégedetlen dolgozói az elmúlt napokban az utcán követelték megalázóan alacsony béreik emelését, ami csak újabb kételyeket vet fel a 2019-ben az Akadémia jóváhagyása nélkül, erővel végigvitt reformok eredményességét illetően. Kutnyánszky Anikó, az április 25-ei demonstrációt szervező Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) elnökségi tagja és Péter László, a 2019-es akadémiai dolgozói ellenállás alatt létrejött szerveződés, az Akadémiai Dolgozók Fóruma Egyesület (ADF) jelenlegi elnöke segítségével dolgozói szemszögből igyekeztünk megvonni a Palkovics-terv néven elhíresült reform mérlegét.

„Rossz, az történt velünk, köszönjük szépen!”

A kutatóhálózatban dolgozók elégedetlensége ma elsősorban az anyagiakra koncentrálódik, ami nem csoda, elég visszaolvasni a Mérce áprilisi beszámolóját, benne az egzisztenciális válságaikról mesélő érintettek személyes történeteivel és a megalázó összeget tartalmazó bérpapírjaikkal. Tavaly nyáron a G7 végzett számszerű összesítést, amelynek konklúziója szerint az ötezer, állami kutatóintézetnél foglalkoztatott dolgozó bérének európai szintre emelése nem történt meg, emellett pedig az utóbbi években a régiós országok közül a magyar kutatók vándoroltak külföldre a legnagyobb arányban. Azon kívül, hogy átnevezték a kutatóhálózatot, forrás nemigen lett több, és a kutatók helyzetében nem történt érdemi, pozitív változás. Negatív előjellel azonban bőséggel regisztrált ilyeneket Péter László.

„Rossz, az történt velünk, köszönjük szépen!” – mondta az ADF Egyesület elnöke, mielőtt kérdésünkre lajstromba szedték Kutnyánszky Anikóval, hogy miben romlott tovább a kutatók és az ő munkájukat segítő alkalmazottak helyzete az elmúlt években.

Az egyik legfontosabb ilyen változás, hogy

amikor az MTA-ról leválasztott kutatóintézetekből álló szervezet, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat (2019-től 2023-ig Eötvös Loránd Kutatási Hálózat) létrejött, megtört a korábban az akadémiai dolgozók közt meglévő bérszolidaritás.

Azaz, ma mindegyik kutatóközponttal vagy önálló intézettel egyenként tárgyal a fenntartó, és azok a kapcsolatok, amelyek egységes szektorként való fellépést tettek lehetővé, megszűntek. „Tehát a közszféra más területeihez hasonlóan az >>oszd meg, és uralkodj << érvényesülésének eklatáns példáját látjuk: hogy hogyan tagolódnak szét olyan szektorok, amelyek szerves egységbe tartoznak” – magyarázza Péter László.

Az autonómia csorbulása jól tetten érhető a kutatóintézetek felügyeleti rendszerének változásában. Korábban az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa felügyelte a kutatóhálózatot,  amely többszörös ellenőrzést és átláthatóságot biztosított, ráadásul ugyanez a testület egyfajta egységet is képviselt az akadémiai intézetek szabályozásában. Ez a felügyeleti rendszer Péter László szerint a Palkovics-reform után „homokórává” alakult, amelynek az alján ott van egy-egy kutatóintézet, a homokóra szűkületében az egy szem főigazgató. Ezt a főigazgatót a működési szabályzat egyedüliként jogosítja fel arra, hogy a felügyeleti szervvel, a HUN-REN-nel kapcsolatot tartson. Az SZMSZ ráadásul főigazgatói engedély híján kifejezetten megtiltja a dolgozóknak azt, hogy bármilyen, a főigazgatótól kitérő irányú kapcsolatot létesítsenek a fenntartóval. „És az, hogy a vezető kit képvisel, a dolgozókat felfelé vagy a fenntartót lefelé, az már helyenként megállapíthatatlan” – teszi hozzá Péter László.

A bérek általános lemaradását és az utóbbi évek kumulált inflációját pedig idén az is tetézte, hogy a 2024. évi állami hozzájárulás számos kutatóintézet költségvetéséhez a megelőző évhez viszonyítva nominálisan 7-12 százalékkal csökkent. Ráadásul ez olyan intézetekben is megtörtént, mint a Wigner Fizikai Kutatóközpont vagy a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. Tehát „az innovációra jól reagáló, vagy a technológiához közel futó, vagy a nemzetközi pályázatokban eredményes kutatóintézetek ugyanúgy megkapták a maguk 12 százalékos büdzsévágását, mint némely humántudományi kutatóközpont” – mondja Péter László.

Az ADF elnökét Kutnyánszky Anikó azzal egészíti ki, hogy a kutatóintézetek mindegyike kissé más helyzetben van: az átlagjövedelmek szórása egymáshoz viszonyítva nagy. A szakszervezet elnökségi tagja szerint az is látható, hogy a természettudományos területeket „kicsit jobban szeretik”, itt inkább jutalmazza a fenntartó a sikeres kutatói létet, mint a nem természettudományos vagy nem reál területeken.

”Nem véletlen, hogy a humán területek képviselői erőteljesebben vesznek részt az érdekvédelemben” – mondja Kutnyánszky, de azt is hozzáteszi, hogy a természettudományos intézetek pályakezdő kutatói is nehéz helyzetben vannak, a TDDSZ elnöke, Bakó Imre kémikus pedig éppen természettudós. Az állami szférában dolgozó reáltudósok valamivel magasabb javadalmazása is azonban igencsak relatív: a bérek ebben a szektorban is messze elmaradnak a hasonló végzettséggel az iparban elérhető fizetésektől.

2021-től a kutatóhálózati dolgozókat közalkalmazotti viszonyuktól is megfosztották. Az erről rendelkező törvény 2020 végén történt megszavazásakor Péter László a Mérce hasábjaira írt publicisztikájában úgy fogalmazott:  „A státusz megváltoztatása az innovációs képesség és hajlandóság terén nem nyújt semmiféle értékelhető előrelépést, miközben olyan érdeksérelmekhez vezet, amiknek révén a tudomány közvetlen társadalmi hasznosulása csökken.”

Az ADF elnöke ma is vállalja ezt a véleményét:

„Értelmezhetetlen az a tény, hogy egy olyan egységnél dolgozunk, aminek a fenntartója alapvetően az állam, arra vagyunk kötelezve, hogy a számlánkat az államkincstárnál vezessük, lényegében állami alkalmazottak vagyunk, de nem közalkalmazottak. Mi a köz, ha nem az, akit az állam alkalmaz? Ráadásul ennek van egy olyasfajta vetülete is, ami inkább csak erkölcsileg számít rombolónak, hogy az állam nem közalkalmazottként számít ránk, hanem úgy tesz, mintha lecserélhető munkavállalók lennénk, mondjuk a harminc év tudományos kutatói tapasztalatommal”

– állapítja meg a tudós három és fél távlatából, hogy milyen a Munka Törvénykönyvének hatálya alatt dolgozni.

Az sem javítja a hangulatot a kutatóhálózati körökben, hogy a HUN-REN a vezetése igen drága, „workshopoknak” nevezett eseményekkel intézi el a dolgozói visszajelzések intézményét. Ezek a workshopok Péter László szerint a nemzeti konzultációkkal mutatnak analógiát: „Nem arról szólnak, amiről kéne, nem megfelelőek a konklúziók, nem azok szólalnak meg, és nem úgy, akiknek igazából véleményük van.”

Nincs már Palkovics, de tárgyalni sincs kivel

A kutatóhálózatok átszervezése a nyilvánosságban összefort az azt végrehajtó Palkovics László miniszter nevével, ő azonban 2022. novemberi lemondása óta nem tagja a kormánynak. Hogy távozása éreztette-e hatását az ő ellentmondást nem tűrő irányítása alatt átalakított kutatói szférában, azt Péter László a következőképpen fogalmazta meg kérdésünkre:

„Minden kinevezés addig tart, amíg az általunk nem látható direktívák szerinti követelmények meg nem haladják az illető végrehajtónak az ízléshatárát. És amikor már meghaladják, akkor kapunk egy olyat, akinek nincs annyi ízlése, mint az előzőnek volt.”

A kutatóhálózatot érintő változások kapcsán Péter szerint nem is elsősorban Palkovics, hanem a kutatóhálózat előző elnökének, Maróth Miklós klasszika-filológusnak a tavaly áprilisi lemondása az, ami közvetlenül érezteti a hatását.  A helyére kinevezett Gulyás Balázs neurobiológussal kapcsolatban pedig a kutatóhálózat dolgozói leginkább arra panaszkodnak, hogy a vezető eddig egyetlen alkalommal sem állt ki a dolgozók közössége elé, és a delegációikkal sem volt hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni. Az április 25-ei tüntetés alkalmával például senki sem állt velük szóba, hogy a fizetésekről tárgyaljon, ezt megelőzően pedig a kutatóhálózat közel 1500 dolgozója által aláírt levélre hetek óta nem reagált semmilyen módon a vezetőség.

„Gulyás Balázs honlapja elérhető az ő szingapúri egyetemén. Tizennégy kutatási projektet futtat, négy doktorjelöltet önállóan vezet, négyet társtémavezetésben, és hat kurzus van a neve alatt. Na most ebből elképzelhető, hogy mennyi az az aktivitás, amit itthon fejt ki, vagy mennyi ebből, amit önállóan végez” – véli Péter László, aki szerint ugyan Gulyás személyében egy nemzetközileg nagy elismertségnek örvendő kutatót sikerült a hálózat élére ültetni, de a vezetőváltás óta Hankó Balázs államtitkár és Jakab Roland vezérigazgató szabad kézzel irányít mindent a kutatóhálózatban.

„Most nincs egy darab Palkovics László, akit okolni lehet a maga állandó >>innovációs<< nyilatkozataiért, de partner sincs, akivel tárgyalni lehetne. Ezek az emberek nyilvánvalóan nem kaptak felhatalmazást arra, hogy a szektort egységesen kezeljék, így azokat a törekvéseket, amiket mi a zászlókra tűzünk, légüres térbe kiáltjuk, nincs kivel megvitatni” – értékeli a jelenlegi helyzetet az ADF elnöke.

Egyesült erőkkel

Nem véletlen, hogy kérdéseinkre a 2019-es akadémiai dolgozói tiltakozással létrejött ADF és a mostani demonstrációkat szervező szakszervezet, a TDDSZ képviselőivel közösen kerestük a válaszokat, hiszen kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit tanulhat a munkavállalói érdekképviselet az öt éve tüntetők százait, alkalmanként ezreit megmozgató egyesülettől, és mi a két formáció szerepe a jelenlegi helyzetben.

Mint megtudtuk, igen szoros az összefonódás és az együttműködés a két szervezet között, hiszen nagy a két tagság közti átfedés. Ugyanakkor van világos szerepmegosztás is: az összes hivatalos és a törvény által még lehetségesnek elismert munkahelyi egyeztetést a TDDSZ végzi. És minden olyan kérdés esetén, ami ezen túlmutat, politikai vonatkozása van, és ha esetleg – ahogyan Péter László fogalmazott – „oda kell mondani”, akkor az az ADF lép.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma Péter László szerint – a palkovicsi politika kulcsszavát parafrazálva – a 2019-es átalakítási törekvések „legnagyobb innovációja” lett. A szervezet négy és fél éve egyesületként működik. Bár magát az egyesületet egy szűkebb mag alkotja, egy 2023 novemberében végzett dolgozói felmérés szerint hasonlóan sok munkavállalót tudnak közvetlenül elérni a TDDSZ-szel karöltve, mint az akadémiai átalakítás idején, ami a kutatóhálózat tudományos dolgozóinak körülbelül 40 százalékát jelenti.

Nemcsak az ADF-et „termelte ki” az öt évvel ezelőtti konfliktus a kormányzattal: Kutnyánszky Anikó szerint ekkor indult meg a TDDSZ „felduzzadása” is, amely – bár a rendszerváltás után az egyik első független szakszervezet volt – 2019-ben már nem rendelkezett érdemi méretű tagsággal. Ma már mintegy 20 százalékos lefedettségű a TDDSZ a kutatóhálózati dolgozók körében, ami Kutnyánszky szavaival „szép eredménynek számít”. A szakszervezet a jelenlegi megmozdulások „farvizén” is igyekszik növekedni, de hozzá kell ehhez tenni azt is, hogy a TDDSZ-ben minden tisztségviselő külön díjazás nélkül végzi az érdekképviseleti munkát. Igyekeznek átlátható működést biztosítani, és ma már nemcsak a kutatóhálózatból rendelkeznek tagokkal.

Ha tehát egy pozitívuma akad a kutatóhálózat „leszalámizásának”, az a közös érdekképviselet fontosságának felismerése.

„Én is akkor lettem tag, amikor ez az egész (a kutatóhálózat leválasztása – BB.) elindult. Egészen addig nem is igazán ismertük egymást. Még a társintézmények sem nagyon voltak egymással kapcsolatban, hacsak nem tudományos értelemben. Tehát ezt a szemléletet, hogy mégiscsak valahogy fellépjünk közösen a saját érdekünkben, ez hívta életre. Ez talán egy pozitív dolog, noha természetesen nagyon szomorú, hogy ez így történik.”

Kutnyánszky szerint a szakszervezet még az önszerveződési folyamat elején jár: „Minden sutaságunkkal, szervezetlenségünkkel együtt meg kell mutatni magunkat, és ki kell állni magunkért, és ezt folytatni kell. Nagyon fontos, hogy a hasonszőrű szervezetekkel együtt tudjunk működni. Tehát az oktatási, pedagógusi szférával, egyetemi oktatókkal, a kulturális szférával, a közalkalmazottakkal, hiszen hasonló helyzetben vagyunk.”

Mivel a tudományos dolgozók aktuális tiltakozása eleve az állami egyetemek ugyancsak alulfizetett dolgozóinak kiállására csatlakozott rá, adja magát a kérdés: tervez-e a TDDSZ együtt mozogni a BME és az ELTE érdekképviseleteivel. Kutnyánszky Anikó szerint az egyetemi alapszervezetek egyelőre, a saját területeiket önállóan kívánják képviselni, és a tudományos dolgozók is a saját fenntartójuknál próbálnak eredményt elérni. De kölcsönösen támogatják egymást, és amennyire lehet, részt vesznek egymás demonstrációin:

„Természetesen majd egyszer, ha ez odáig fog fajulni, hogy végképp minden lehetőségünket kihasználtuk, akkor együttes fellépéseket is fogunk kezdeményezni.”