Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Ha nem választhatod meg szabadon, mit viselsz a fejeden, azt sem választhatod meg, mi van a fejedben”

Iráni nők fehér kendővel tüntetnek a teheráni Forradalom (Enghelab) utcában a kötelező hidzsáb viselete ellen: „Ha nem választhatod meg szabadon, hogy mit viselsz a fejeden, akkor azt sem hagyják, hogy szabadon megválaszthasd, hogy mi van a fejedben”- mondja Masih Alinejad iráni újságíró és aktivista.

Vida Movahed tavaly december 27-én fedetlen fővel felmászott egy köztéri építményre Teherán központi városrészében, és meglengette fehér fejkendőjét az arra járók előtt, ezzel tiltakozva a hidzsáb (olyan fejkendő, amely eltakarja a nyakat és a hajat, de az arcot szabadon hagyja) kötelező viselése ellen. Azóta Iránban sokan követték a fiatal, kisgyermekes anya bátor példáját. Nők és férfiak is kiálltak a mozgalom mellett: a nők egy botra tűzik a hidzsábjukat és meglengetik, mint egy zászlót, ezzel jelezve a hatalmon levőknek, hogy itt az ideje a változásnak. Az iráni törvények szerint ezért pénzbírság és két naptól két hónapig terjedő börtönbüntetés is járhat.

Nem volt ez mindig így. A hidzsáb kötelező viselését előíró törvényt hivatalosan 1981-ben vezették be az 1979-es iszlám forradalmat követően, annak ellenére, hogy a nők nagy része már akkor sem értett vele egyet. Ennek egyértelműen hangot is adott, például az 1979. március 8-ai nőnapi felvonuláson, ahol több mint százezer nő és férfi vonult együtt. A Khomeini ajatollah vezetése által uralt új rendszerben a nőknek a korábban sokszínű és divatos ruháikat le kellett cserélniük a hajukat elfedő kendőre és hosszú, testet teljesen takaró, bő öltözékre. Innentől kezdve nem választhatták meg szabadon, hogy mit vesznek fel az utcára kilépve.

Azonban sokkal többről szól a kötelező hidzsáb viselete, mint egy egyszerű ruhadarabról, hangsúlyozza a címben is idézett, a 2009-es Zöld Mozgalom tüntetéssorozat után az USA-ba emigrált iráni újságírónő.

Az iráni nők az emberi méltóságukat, a saját testük feletti döntést, a szabadságuk egy részét vesztették el.

Amikor Vida és a többi tüntető az erkölcsrendőrség fellépésétől és a komoly büntetéstől tartva ugyan, de botra tűzik és meglengetik a kendőjüket, akkor az alapvető emberi jogukért harcolnak, az identitásuk szabad kifejezéséért állnak ki, amelynek része, hogy azt viselhessenek, amit szeretnének. Nem kérnek a felülről rájuk erőltetett hamis identitásból.

A mozgalom támogatói minden iráni nőért szólalnak fel és céljuk, hogy aki szeretné viselni a hidzsábot, az viselhesse, de aki nem, azt ne tartsa félelemben az erkölcsrendőrség. A mozgalomnak résztvevőivé és támogatóivá váltak konzervatívabb hangot képviselő nők is, akik a hidzsábot viselve lengették meg a fehér kendőt, kifejezve, hogy bár ők továbbra is szeretnék azt viselni, mégis támogatják azoknak a szabadságát, akik másképp gondolkodnak.

Az iráni nők kezdettől fogva próbálkoztak, és egyre inkább megtalálják a módját, hogy hogyan fejezzék ki nemtetszésüket a hatalom által rájuk kényszerített öltözködési szabályokkal szemben, amely a karokat és teljes testet elfedő bő ruha viselését és a haj elfedését írja elő. A törvény meghozatala óta eltelt majdnem négy évtized alatt keveset változott az erkölcsrendőrség hozzáállása a nem megfelelő hidzsábot viselő nőkkel szemben. A nők mégis szép lassan egyre színesebben kezdtek öltözködni. Szűkebbre szabott ruhákkal, erősebb sminkkel fejezték ki szabadságukat, és a haj egy részét szabadon hagyó „helytelenül” viselt hidzsábbal próbálták feszegetni a határokat. Főleg nyáron, amikor a hőség miatt sokak szerint még inkább zavaró a kötelező fejkendő.

A médiában elérhető beszámolók szerint az iráni nők nagyjából tisztában vannak azzal, hogy hol találhatók az erkölcsrendőrség által jobban felügyelt területek és hol vehetik lazábbra a szabályok betartását. Sokan bizonyos helyeken a vállukra engedve viselik a hidzsábot, mintha csak éppen lecsúszott volna, és elfelejtették volna megigazítani. A fiatalabb generációk pedig, akik már nem a forradalom által meghatározott légkörben nevelkedtek, még inkább másképp képzelik az iráni életet és kultúrát, mint azt a vallási vezetés elvárná. Az életüket kontrollálni próbáló rendszer befolyásolási képessége és ereje egyre inkább érvényét veszti a közösségi média világában. Annak ellenére, hogy Iránban erősen cenzúrázzák az interneten elérhető tartalmakat és például a Facebookot és a Twittert betiltották, az irániak kijátsszák ezeket a blokkolásokat, vagy alternatív felületeket használnak.

A közösségi média a fehér kendőt lengető Vida Movahedet és a többi tüntetőt a „Forradalom utca lányainak” nevezte el. A tüntetés után letartóztatták Vida-t, ezt követően kampány indult a Twitteren #whereishe (#holvanVida) hashtaggel, követelve a szabadon bocsájtását. Majd kb. egy hónap múlva, január végén megjelent a hírekben, hogy szabadon engedték. Több információt nem lehet tudni azóta arról, hogy mi lett vele, ezért továbbra is folyik a kampány azért, hogy adjanak bizonyítékot arról, hogy jól van.

Sokan a szimbolikussá vált fehér kendő miatt összekapcsolják az általa elindított tüntetéssorozatot a #whitewednesday (#fehérszerda) mozgalommal, amelyet 2017 nyarán kezdeményezett a korábban említett Masih Alinejad. Arra buzdította a nőket, hogy szerdánként fehér hidzsáb és ruha viselésével kampányoljanak a muszlim fejkendő ellen. A #fehérszerda mozgalom a korábban már népszerűvé vált és a Facebookon is milliós nagyságrendű követővel rendelkező civil engedetlenségi mozgalmat egészíti ki, amely Mystelathyfreedom néven vált ismertté. Ennek keretében a nők például tengerparton készült képekkel, videókkal, szélfútta hajjal, hidzsáb nélkül üzennek egymásnak és az egész világnak, hogy elegük van a kötelező fejkendőből. A jelenleg az USA-ban élő, de korábban Iránban korrupciós ügyekkel is foglalkozó Alinejadot nyílt szerepvállalása miatt külföldi ügynöknek és prostituáltnak bélyegezte az iráni kormány, csakúgy, mint a legtöbb hidzsáb tüntetőt, akiket az ország legfőbb vezetője, Ali Hámenei ajatollah szerint csupán megtévesztett a külföldi befolyás.

A Forradalom utca lányai mozgalomban résztvevők közül másodikként januárban tartóztatták le Narges Hosseinit, majd azóta legalább 29 embert. Hosseini ellen a vád többek között „erkölcstelenség vagy prostitúció ösztönzése”, „közbiztonság megsértése”.  Mindezt állítólag azzal követte el, hogy nyilvánosan egy fehér kendőt lengetett a levegőben; anélkül jelent meg az utcán, hogy viselte volna a kötelező ruhadarabot, fejkendőt, hidzsábot. Ezért most akár 10 év börtönre is ítélhetik, de ennek ellenére továbbra is kitart amellett, hogy ártatlan, csupán alapvető jogát gyakorolta, kifejezte véleményét. (Hosseinit végül február 17-én kiengedték a börtönből.)

Az iráni államügyész „gyerekesnek” és „tudatlannak” nevezte a tüntető nőket, de a konzervatív keményvonalasok előszeretettel állítják be őket drogfüggőnek. Másrészről a „mérsékeltebb” vonalat képviselő tábor és a 2017-ben újraválasztott elnök, Rohani óvatosabb hangot ütött meg nyilatkozataiban. Ő egyébként is enyhébb hozzáállást ígért a nőknek az erkölcsrendőrséget tekintve. Arról is beszélt, hogy nem lehet elvárni, hogy a fiatalabb generációk ugyanúgy gondolkodjanak és éljenek, mint 40 évvel ezelőtt. Nyilvánosságra hozta az Iráni Stratégiai Tanulmányok Központja ( Iranian Center for Strategic Studies) által 2014-ben készített tanulmányt is, amely szerint az irániak 49 százaléka ellenzi a kormány által előírt dress code-ot. Azóta pedig egyre többen vannak, akik a hidzsáb viselését vagy nem viselését magánügynek gondolják. A Kulturális és Iszlám Iránymutatási Minisztérium (Ministry of Culture and Islamic Guidance) 2015-ben végzett felmérése alapján 14 906 embert kérdeztek meg, akiknek a 78,3 százaléka ellenezte a kötelező hidzsábot, míg csak 21,7 százalék helyeselte. A tanulmány szerint nincs nagy különbség a vélemények megoszlásában a városi és vidéki régiók, a férfiak és nők, illetve a különböző életkorcsoportok között. Úgy tűnik, az iráni társadalom nagy része egyetért a hidzsáb viselésének kérdésében.

Érdekes, hogy a fentiekből leszűrhető közhangulattal ellentétben például 2014-ben az iráni rendőrség elmondása szerint a helytelenül viselt hidzsáb miatt 3,6 millió esetben jártak el. A rendőrség fellépését illetően is volt 2017-ben egy nagyobb közéleti vita, amelyről a Guardian is közölt cikket, hogy vajon az autó magánterületnek számít-e, és így ott a nők tartózkodhatnak-e hidzsáb nélkül. Sok esetben ugyanis ideiglenesen lefoglalták a hidzsábot „rosszul” viselő nők autóit vagy megbírságolták őket.

A nők hidzsáb elleni tiltakozásaival párhuzamosan Iránban tüntetések és zavargások zajlottak tavaly decembertől kezdődően és 2018 januárjában, elsősorban a rossz gazdasági helyzet, a magas árak és a korrupció miatt. A politikai elit ellen is megjelentek szlogenek, és voltak, akik a legfelsőbb vezető, Ali Hámenei Hoszajni ajatollah távozását követelték, vagy épp a mérsékeltebb tábort képviselő és az iráni nukleáris megegyezést tető alá hozó Rohani elnök ellenes jelszavakat skandáltak.

Őt a 2017-ben tartott választásokon magas részvételi aránnyal választották újra. Kampányígéreteiben a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás eredményeként, a nyugati szankciók felfüggesztése után a gazdaság fellendítését ígérte. A várt eredményeket azonban nem sikerült megvalósítani, az iráni társadalomnak egyre súlyosabb egyenlőtlenségekkel és elértéktelenedett fizetőeszközzel, magas inflációval, növekvő árakkal és nagymértékű munkanélküliséggel küzd. A decemberben a Rohani által bejelentett új büdzsétervezet is csak olaj volt a tűzre, mivel a korábbi támogatások csökkentését irányozta elő.

A tüntetéseken sokan bírálták az iráni külpolitikát, a szíriai és a jemeni háborúban való szerepvállalást. A proxi háborúkra költött összegeket inkább az iráni belső problémák enyhítésére, a szegények helyzetének javítására fordítanák a tüntetők. A Meshedből és a kisebb városokból és vidéki országrészekből kiinduló spontán szerveződő és látszólag vezető nélküli tüntetések bázisát a legszegényebb rétegek alkották. A megmozdulások a jelentések szerint több mint 20 halálos áldozatot követeltek és kb. 4000 résztvevőt tartóztattak le, többségükben 25 év alatti fiatalokat. Voltak azonban olyanok is, akik a kormány mellett tartottak szimpátiatüntetést.

A letartóztatottak többségét kiengedték, amint a tüntetések is lecsillapodtak és a kormány kontrollálni tudta a kialakult helyzetet. Néhányan a hatósági jelentések szerint öngyilkosságot követtek el a fogva tartásuk ideje alatt. A hivatali vezetők drogfüggőnek igyekeztek beállítani őket. Az áldozatok családtagjainak beszámolói szerint többen a fogvatartottak közül arról számoltak be, hogy gyógyszerek bevételét kényszerítették rájuk, amitől betegnek érezték magukat, illetve nyomást gyakoroltak rájuk, hogy vallják magukat drogfüggőnek, mert akkor gyorsabban szabadulhatnak. Ezeket a vádakat a hatóságok tagadják.

A tüntetések kirobbanását követően ideiglenesen letiltották az irániak által leginkább használt közösségi média oldalakat, a Telegramot és az Instagramot, hogy megakadályozzák a tüntetések szervezését, ezzel tovább korlátozva a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét. A hírek szerint ebben a kérdésben is nézeteltérés alakult ki a konzervatívok és a mérsékeltek tábora között. Rohani egyik nyilatkozatában kifejtette, hogy az elégedetlenkedőknek természetesen joguk van a nemtetszésüket és kritikájukat kifejezni tüntetésekkel. A gyakorlatban azonban kétséges, hogy ez mennyire valósulhat meg az iráni rendszerben. Eközben az ellenérdekelt politikai táborok vezetői egymást hibáztatták a kialakult problémákért.

A gazdasági helyzet miatti tüntetéseket külföldi ellenlábasok által szervezett, az iráni stabilitást veszélyeztető kísérletnek állították be az iráni vezetők, csakúgy, mint a hidzsábellenes mozgalmat. Pedig úgy tűnik, hogy az irániak nagyon is tisztában vannak a helyzetükkel, a lehetőségeikkel és azzal, hogy milyen országban szeretnének élni.

Február 15-én újabb fehér kendőt lengettek meg a Forradalom utcában. Azam Jangravi éppen azon a helyen tette ezt, ahol az egész mozgalom kezdődött, ezzel újabb lendületet adva az iráni nők szabadság iránti vágyának.

Olvass tovább!